Stadion névadó szponzor a láthatáron? – Évértékelő interjú Sántha Gergellyel 1. rész

interjú 1

Néhány héttel ezelőtt kerestük meg Sántha Gergelyt, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezetőjét egy évértékelő interjúval kapcsolatban. Első szóra igent mondott, mi pedig megkérdeztük a klubbal kapcsolatos aktualitásokról, illetve megkértük, hogy értékelje a különböző szakosztályok őszi szezonban nyújtott teljesítményét. Az interjú első részében a klubról szóló kérdéseket és a rájuk kapott válaszokat olvashatjátok, a kérdéseinket félkövérrel szedtük, Sántha Gergely válaszait pedig normál betűtípussal.

Nagyjából egy éve lettél ügyvezetője a Diósgyőr FC Kft.-nek, mennyi időt tudsz más elfoglaltságaid mellett a DVTK-nak szentelni?

A rendelkezésre álló időmnek nagyjából a 75 – 80%-át, tehát jelentős részét.

Miből áll a DVTK ügyvezetőjének egy átlagos napja?

Alapvetően, a Borsodsport Investnél betöltött tisztemnél fogva nemcsak a labdarúgással foglalkozom, hanem globálisan a DVTK-val. Most abban a helyzetben vagyok, hogy tágabb perspektívákban tudok beszélni a DVTK-ról, itt nemcsak a labdarúgócsapatról és a hozzátartozó utánpótlásról beszélhetünk, hanem a jégkorongról, kosárlabdáról, röplabdáról, sakkról, asztaliteniszről, judóról, muaythai-ról, egri kézilabdáról, egri labdarúgásról, salgótarjáni labdarúgásról. Mondhatjuk, hogy egy észak-magyarországi régiós multisportklubnak vagyok a vezetője. A napi operatív feladatok mellett stratégiaalkotást, vízióalkotást, tulajdonos felé riportálást, tulajdonosi érdekek képviseletét látom el.

Mik lesznek Dr. Balogh Sándornak, a klub új marketing és kommunikációs igazgatójának a főbb feladatai?

Ezt három főbb feladatcsoportra osztanám, a klub napi kommunikációjának a felelőssége Sándor vállán nyugszik, hozzá tartozik még a rendezvényszervezés, sportrendezvények szervezése és a lebonyolításuk ellenőrzése, valamint a marketing feladatok, brandépítés, szponzorokkal való kapcsolattartás, szponzor- és TAO támogatás szerzés.

Ha már szóba került, hogy állunk a szponzorok terén?

Úgy gondolom, hogy mióta itt dolgozom, sosem álltunk még ennyire jól, mint ahogy most állunk, viszont ez még mindig nagyon messze van attól, ami egy jól működő környezetben elvárható lenne. Ezt már korábban is említettem, hogy körülbelül 2,9 – 3 milliárd forintot költünk el sportra Észak-Magyarországon. A 2017-es évben az Arago Holding ehhez 500 millióval járult hozzá, a maradék résznek a 90%-a központi költségvetési forrásokból származott, tehát szakági, szövetségi támogatás, szerencsejáték pénz, tévés jogdíjak, TAO források különböző cégektől, de ez ugye szintén költségvetési támogatás. Amit hiányolok, hogy a komoly gazdasági jelenléttel rendelkező cégek az észak-magyarországi régióban még nem nagyon látták meg a marketing-kommunikációs értéket a DVTK brand-ben. Egyrészt úgy gondolom, most már sok szurkolót elérünk, sok mondanivalónk van, naponta 6-7-8 friss hír megjelenik a különböző kommunikációs felületeinken, van egy kéthetente megjelenő, országos sportcsatornán nézhető magazinműsorunk, ami, úgy gondolom, értéket képvisel. Másrészt azt is látni kell, hogy társadalmilag hasznos funkciót is ellátunk az utánpótlás-nevelés szempontjából. Akár a miskolci, akár a budapesti barátaimat kérdezem, az egy kiemelkedően fontos szempont, hogy a gyerek hol és milyen körülmények között sportol. Látom azt, hogy ha jobb körülmények között, normális edzőkkel, normális felszerelésben és pályákon tud gyakorolni, az mennyit hozzá tud tenni a gyerek fejlődéséhez, nem csak fizikálisan, szellemileg is, ez pedig az egész családra is jó hatással van. Közösségteremtő ereje is van a sportnak. Ha valaki fiatalkorban elkezd sportolni, megérinti ez a közeg, ott fog barátokat szerezni, akár egész életre szólóakat. Visszatérve a szponzorokra, sosem álltunk még ennyire jól, de nagyon-nagyon sok fejlődési lehetőség van még ezen a területen. A megyei önkormányzatok részéről is nagyobb figyelmet szeretnénk kapni a jövőben.

Lesz-e a közeljövőben névadó szponzora a stadionnak?

Azon dolgozunk, hogy legyen. Annyit elárulhatok, majdnem megállapodtunk egy potenciális szponzorral, csak elhúzódtak az üzemeltetési tárgyalások, emiatt kicsit lelassult a folyamat, de nyilván azon vagyunk, hogy ezt megoldjuk, és záros határidőn belül legyen névadó szponzora a stadionnak.

Szükséges-e a Diósgyőr FC Kft.-ben a tőkeemelés ahhoz, hogy jövőre is NB I-es licencet kapjunk?

Szükség van rá és reméljük, hogy hamarosan megoldódik, ahogy eddig is mindig.

Miért kellett eladni, és visszavásárolni a DVTK brand-hez fűződő jogokat, illetve az ismeretlen svájci cég Leisztinger Tamás tulajdonában van-e?

Nincs Leisztinger Tamás tulajdonában ismeretlen svájci cég, és a DVTK brand a klub tulajdonában van és ott is marad, egy nemzetközi könyvvizsgáló cég által meghatározott értéken nyilvántartva a könyvekben.

A stadion üzemeltetésével kapcsolatos költségek a klub számára jelentenek olyan kiadást, ami más célra lett volna csoportosítva? A szakmai munkát befolyásolja-e például?

Nem két fillér a stadiont üzemeltetni, de ettől nem fog csökkeni a csapat keretére fordított források mennyisége. A tervezési fázisban aktívan részt vettünk, úgy gondolom, az ország egyik – ha nem a – legszebb stadionja a miénk, jól sikerült, karakteres épület. A tervezés alatt mi különösen figyeltünk arra, hogy legyen a stadionnak egy multifunkciós jellege, a VIP résznél például elválasztható terek vannak, hogy több, megosztott rendezvény egyidejű szervezésére is alkalmas legyen a helyiség. Nem nagyon van ilyen kapacitású, például konferenciák megtartására lehetőséget biztosító létesítmény Miskolcon, tehát ha itt meg tudjuk találni a közös lehetőségeket a miskolci vállalkozásokkal, egyéb miskolci szereplőkkel, vagy akár az önkormányzattal és a szurkolók is szép számmal kilátogatnak a stadionba, akkor, ha nem is nyereségesen, de nullszaldó körül lehet üzemeltetni.

Plusz bevételi forrás lehetne például, ha rendezhetnénk Miskolcon válogatott mérkőzéseket. Milyen feltételek teljesülése szükséges egy ilyen esemény megrendezéséhez?

Nyilván az is kérdés, hogy milyen válogatott meccs. Egy felnőtt, férfi labdarúgó válogatott meccs rendezéséhez több feltételnek is teljesülnie kell, ami nem csak a stadiont, hanem a kapcsolódó városi infrastruktúrát is érinti. Mi az MLSZ-nél egyébként lobbizunk abba az irányba, hogy bizonyos válogatott meccseket itt tudjunk rendezni. U20-as, U21-es válogatottak esetén nem olyan szigorúak a feltételek, ezeket fogjuk tudni teljesíteni, és meg is fogjuk tudni rendezni. Az biztos, hogy akkor fogunk tudni ide felnőtt válogatott meccset hozni, ha abból az irányból közelítjük meg, ahogyan az ország is csinálja, először kisebb (EB vizes sport, aztán vizes VB) eseményeket rendeznek, lépésről lépésre. Nyilván ebben a folyamatban nekünk is tanulni kell, hogy mikre kell odafigyelni. El kell indulni az utánpótlás szintjén, a női futball szintjén és utána reményeink szerint rövid időn belül el fogunk oda jutni, hogy elhozhatunk ide egy felnőtt válogatott mérkőzést is.

Hogyan és mikorra lesznek megoldva a stadion hiányosságai, mint például az utolsó hazai meccsen a mosdókkal kapcsolatos probléma, illetve a mozgássérült szurkolók számára megfelelő hely, ahonnan nyugodtan szurkolhatnak?

Ezeket a hiányosságokat folyamatosan listázzuk, bármilyen kicsi vagy nagymértékű problémáról legyen szó, biztos vagyok benne, hogy többségét már az első hazai meccsre megoldjuk. Ennek a stadionnak ez az első tele, úgy gondolom, egy szezonnak el kell telnie, hogy a „gyerekbetegségek” előjöjjenek, a lényeg, hogy ezeket figyeljük, foglalkozunk velük és legjobb tudásunk szerint, ahogy tudjuk, ezeket meg fogjuk oldani. Mindenre figyelünk, ezt száz százalékig ki lehet jelenteni, és mindenre megpróbáljuk megtalálni a megoldást, a lehető leggyorsabban.

A sportlétesítményeknél is meg vannak határozva bizonyos előírások, hogy hol, hány fokot kell tartani, épületgépészeti tervezésnél. A tervezőket felelősségre lehet vonni bármilyen okozott kárért?

A kivitelezési szerződésbe megfelelő garanciák vannak beépítve, ezzel valószínűleg nem lesz probléma.

A tervezés előtt volt szó arról, hogy lesz DVTK múzeum a stadionban, de ez még nem valósult meg. Mi ennek az oka?

Az oka a helyhiány volt. Hogy visszautaljak picit egy korábbi kérdésre, a rendezvényszervezés kapcsán stadiontúrákról is szó volt/van, erre óriási az igény. Azt tervezzük, hogy a stadiontúrák elemeként fogunk a nyugati részen kialakítani egy olyan helyiséget, ahol a már meglévő, illetve a jövő ereklyéit be tudjuk mutatni. Egy ilyen helyiség kialakításához minden feltétel adott, az ügyben jövő tavasszal várható előrelépés.

Hogy állnak a jegyárakkal kapcsolatos egyeztetések, milyen feltételei és korlátai vannak a jegyárak változtatásának?

Azt kértem Balogh Sándoréktól, hogy a tavaszi szezon előtt kerüljön kialakításra egy olyan jegyár-struktúra, ami egyrészt a szurkolóknak, másrészt a klubnak is elfogadható. A klub is szeretne valamekkora bevételt generálni, de szeretnénk azt is, hogy a jegyár-struktúrával a szurkolók is elégedettek legyenek. Úgy szeretnénk nekifutni a tavaszi szezonnak, hogy előtte ezt a szurkolókkal egyeztettük. Elindultunk egyfajta jegyár struktúrával nyáron, megvártuk a visszajelzéseket, megvártuk, hogyan alakulnak a nézőszámok. Úgy gondolom, eltelt több mint fél év a legelső mérkőzésektől számítva és most már lehet változtatásokról beszélni.

Kijött az új mez, viszont elég drága. Miért lett ilyen drága, mit tervez a klub, hogy szurkolók szélesebb rétege számára elérhetővé tegye a mezvásárlást?

Azt tudni kell, hogy a mi hazai mezünk egy egyedi tervezésű, egyedi gyártású mez, amely igazodik a DVTK hagyományaihoz. Mi egyrészt anno azért váltottunk sportszer szállítót, mert az egyedi igényeinket (hagyományos, keresztcsíkos mez) nem volt képes kiszolgálni az előző szállító, és nem láttuk azt, hogy egyéb területen olyan sok előnnyel járna, hogy náluk vagyunk. Egy egyedi tervezésű mez viszont mindig drágább, mintha a polcról leakasztanánk egy konfekció mezt, ezért ez az ára a jelenlegi keresztcsíkos meznek. Azt tervezzük, hogy a csinálunk egy replikát ebből, egy szintén jó minőségű replika mezt, amit kedvezőbb feltételek mellett is meg lehet majd vásárolni. Megvizsgáltuk, hogy tudunk e valamilyen kedvezményt biztosítani a jelenlegi mezek árából, ám kiderült, hogy ez az alsó határ, ha ennél olcsóbban árusítanánk, az már ráfizetés lenne a klubnak.

A sportcsarnokon kívül van olyan más infrastrukturális fejlesztés, ami a közeljövőben megvalósulhat?

Egy multifunkciós csarnok fog épülni, amely a DVTK több szakosztályában sportolókon kívül a környék lakosai és iskolái számára is elérhető lesz, erről már beszéltünk korábban. Ezen felül megvásároltuk a stadionnal szembeni Fontana épületet, ahol 2019 őszén meg fog nyitni a DVTK Sportegészségügyi diagnosztikai és rehabilitációs központja. Dr. Szabó Zsolt az orvos-igazgatónk (Dr. Szabó Zsolt a Kézsebészeti Világszövetség elnöke), aki világszerte ismert és elismert szakember, nagyon jó nemzetközi kapcsolatrendszerrel, vele együtt dolgozunk már lassan két éve a DVTK sportegészségügyi koncepciójának kialakításán. Szabó doktor rendelkezik egy egészséges menedzser szemlélettel is, tehát össze tud rakni jól működő rendszereket, ő felel a DVTK egészségügyi háttérterületének a fejlesztéséért, kialakításáért, nem csak a labdarúgásért, az összes többi sportágért is. Vele együttműködésben kezdtük el megvalósítani ezt az ötletet. A jelenlegi elképzelések alapján a kivitelezés jövő év elején elindul, és 2019 szeptemberében meg fogjuk tudni nyitni ezt az épületet. Ez az egész észak-magyarországi sportéletnek lesz a rehabilitációs, diagnosztikai központja, ami több mint 3000 sportolót fog ellátni. Ezen felül az edzőközpontot is bővíteni fogjuk, mert szerencsére annyi fiatal labdarúgónk van, hogy szükséges.

Mekkora realitása van a szurkolók körében régóta keringő pletykáknak, miszerint a közeljövőben sor kerülhet tulajdonosváltásra?

Az elmúlt három évben szinte minden második hónapban felmerült ez a kérdés, úgy gondolom, hogy ennek nincs realitása.

Hamarosan jövünk az interjú 2. részével, amelyben Sántha Gergely elmondja véleményét a férfi és női labdarúgók, a kosaras lányok, a Jegesmacik és más szakosztályok őszi teljesítményéről.

Az interjú készítői:
Elek Zoltán, Imre Róbert, Nagy Tamás

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK