Itt vagy most

A sikerekhez szükség van az összefogásra – Évértékelő interjú Sántha Gergellyel 2. rész

Néhány héttel ezelőtt kerestük meg Sántha Gergelyt, a Diósgyőr FC Kft. ügyvezetőjét egy évértékelő interjúval kapcsolatban. Az interjú első részében a klubbal kapcsolatos aktualitásokról olvashattatok, most pedig a különböző szakosztályok őszi szezonban nyújtott teljesítményének értékelése következik. A kérdéseinket félkövérrel szedtük, Sántha Gergely válaszait pedig normál betűtípussal.

Hogyan értékeled a férfi labdarúgó csapat szereplését?

A szezon eleje harcos volt, azt ti is láttátok, hogy kellett jó pár hét, amíg a vezetőedzőnk a saját elképzeléseire formálta a csapatot, mind taktikailag mind fizikálisan, mind a csapatösszetétel szempontjából, de úgy gondolom, és talán most már az eredmények is azt mutatják, hogy jó az irány.

A szakmai munkát illetően meg kell jegyeznem, hogy a legtöbb utánpótlás korosztályban már válogatott játékosokat tud adni a DVTK, szerintem erre se volt példa korábban. Idén nyáron nem volt olyan játékos, aki úgy ment volna el, hogy mi ne akartuk volna, mindenkit, akiről a sportszakma pozitívan nyilatkozott itt tudtunk tartani az utánpótlásban. Ennek az első osztálynak azért van egy kicsit kontraproduktív tulajdonsága is. Mert ugye miről szól az utánpótlás? Az utánpótlásban a megfelelő képzést minden korosztályban meg kell adni a gyerekeknek, de mi a „felfelé áramoltatás” hívei vagyunk. Ez azt jelenti, hogy ha van egy kiemelkedően tehetséges játékos, az egy korosztállyal feljebb játszik. Erre azért van szükség, hogy minél fiatalabb korban, már utánpótlás korban az első csapat szakmai stábja már hozzá tudjon nyúlni az utánpótlás játékosokhoz, és be tudja építen az arra érdemeseket az első csapatba. Ugye ilyenkor az eredménykényszer pont ezzel ellentétes, mert az edzőn, ha eredménykényszer van, akkor nem fogja elengedni a játékosát, hogy eggyel feljebb játsszon, pedig a klub egészének az lenne a fontos.

Az elmúlt években a kiesés ellen küzd a csapat, viszont a költségvetésünk évről évre nő, hogyan lehetne többet kihozni ebből a büdzséből?

Minden nap azon dolgozunk, hogy a legtöbbet hozzuk ki. Ezt őszintén ki merem jelenteni, hogy így van. Reméljük, hogy ennek meg is lesz az eredménye. Amit látni kell, hogy a DVTK-n kívül még hat olyan klub van, ahol az utánpótlás és az első csapat is NB I-es, szerintem ez elég jól mutatja azt, hogy nálunk elindult egy minőségi munka. A másik pedig, hogy a DVTK-nál valóban minden forintnak az elköltését meg kell fontolnunk. Úgy gondolom, sokat fejlődtünk abban, hogy tényleg a lehető legjobb helyre költjük el ezeket a rendelkezésre álló forrásokat. Látni kell, hogy mi költségvetés tekintetében jelenleg nem a mezőny első feléhez tartozunk, habár e terület javításán is dolgozunk, és láthatóak a fejlődés jelei. Ezért preferáljuk például a három megyét lefedő sportklubot is, hogy létrehozzunk egy olyan sportmárkát, ami már érdekes a komoly gazdasági jelenléttel bíró észak-magyarországi cégeknek. Az Apollo Tyres támogat minket, a Borsodi támogat minket, a Volkswagen támogat minket, de még nagyon sok egyéb olyan cég van, akiknél ott van a prezentációnk, és reméljük, hogy záros határidőn belül létrejönnek a megállapodások, mert ők is úgy fogják gondolni, hogy érdemes támogatni minket. A sikerekhez szükség van az összefogásra, mind politikai, mind gazdasági szinten.

Jön a téli átigazolási időszak, lesz pénzünk arra, hogy minőségi játékost igazoljunk, esetleg Leisztinger Úr fog erre némi plusz tőkét adni, vagy megmarad a szabadon igazolható játékosok politikája?

Én úgy gondolom, hogy azokat a játékosokat, akiket a sportszakmai vezetésünk ki fog nézni és érdemesnek talál ár-érték arányban, és egyéb szempontból is, azokat meg fogjuk tudni szerezni.

Hogyan értékeled a női labdarúgó csapat szereplését?

Nagyon örülök neki, hogy ilyen jól megy a lányoknak is, úgy gondolom, hogy fontos pillére a női labdarúgás a DVTK-nak, meg tudjuk szólítani a társadalomnak egy olyan szegmensét, akiket korábban nem. Azt látni kell, hogy a női labdarúgás globális szinten is egyre népszerűbbé kezd válni. Ezúton is gratulálok a lányoknak!

Mi a női labdarúgással kapcsolatos koncepció a klubnál? Hosszabb távra mik a stratégiai tervek?

Mindenképpen az, hogy az utánpótlás-bázist szélesítsük, tehát ugyanazt megvalósítsuk, mint a férfi labdarúgásban, a három megye lefedettséget, nyilván ez nagyon sok munka, mi pedig még az út elején járunk. Az a rövid távú cél, hogy a játékosállománynak nagyobb részét alkossák helyi kötődésű játékosok. Reméljük, hogy pár éven belül bajnokok, vagy kupagyőztesek tudunk lenni.

Jelenleg két olyan csapat van, akik kiemelkednek a hazai mezőnyből (FTC, MTK). Mi kell ahhoz, hogy mi is tudjunk hozzájuk csatlakozni?

Úgy gondolom, hogy már mi is kiemelkedünk. Még ha nem is tartunk ott, mint a Fradi meg az MTK, de stabilan a harmadik helyen már a Diósgyőr szerepel, amit két éve még szintén nem lehetett volna elmondani.

A Jegesmedvék szereplését hogyan értékeled?

Minden várakozást felülmúl, azt hiszem, ezt kijelenthetjük. Jelenleg a 8.-ak, olyan csapatokat tudtunk megverni, amit nem is gondoltunk volna, a listavezetőt, a tavalyi bajnokot, szerintem nagyon jó munkát végeznek.

Mik a hosszabb távú célok?

Én egyelőre addig tekintek csak előre, hogy minél jobban szerepeljünk a Tipsport ligában. Ebben a bajnokságban rendkívül magas költségvetéssel működő konkurenseink vannak, akikkel örülök, hogy érdemben fel tudjuk venni a harcot.

Hogy értékeled a kosárlabda csapat idei szereplését?

Jelenleg második helyen állunk a bajnokságban, ez egy nagyon jó dolog, elsőként jutottunk tovább az Európa Kupa csoportköréből, ez szintén nagyon jó, az utánpótlás is kifejezetten jó irányba megy. Tavaly volt egy akadémiai értékelés, és a DVTK kosárlabda akadémiája a legjobbak között végzett, ez mindenképpen pozitív, és a jövőre megépülő multicsarnok ehhez infrastrukturálisan sokat fog hozzátenni. A nézők szeretik a kosárlabdát, egy ilyen szintű városnak, mint Miskolc, kell egy jól prosperáló női csapat is, szerintem a kosárlabda abszolút ilyen. Utánpótlás játékosunk is van a nagycsapatban, már a saját utánpótlásra is tudunk hagyatkozni, az új sportszakmai vezetés Cziczás László és Völgyi Péter urak jó szakmai munkát végeznek, és az utánpótlás is megfelelően működik együtt a nagycsapattal, Király Sándor vezetésével. Van egy jó, átgondolt sportkoncepció.

Néhány éve sikerült Magyar Kupát nyerni, az Európa Kupában is sokáig meneteltünk, talán a nyolc között véreztünk el, de ez a csapat szétszéledt, utána pedig már esélyünk sem volt hasonló sikerekre. Idén megint erős csapatunk van, mi kell ahhoz, hogy most szezon végén ne visszalépés következzen, esetleg tudjunk a Sopronhoz közeledni?

Az, hogy folyamatosság legyen a sportszakmai vezetésben.

Szintet lépett a női röplabda csapat is, hogyan értékeled a szereplésüket?

Új szín a DVTK életében, szép dolog, hogy feljutottak az NB1-be. Mindenképpen a helyi kötődésű játékosokra koncentrálunk már az elejétől fogva. Legfontosabb cél, hogy miskolci sportolókat neveljünk miskolci szurkolóknak, akik szívesen megnéznek egy másik csapatsportágat is. Úgy gondolom, hogy ha hosszú távon jó a sportszakmai munka, és látjuk azt, hogy van értelme a plusz anyagi ráfordításnak, akkor nyilván meg lehet célozni komolyabb eredményeket is, például az Extraligát, de előtte látnunk kell, hogy fog szerepelni a csapat az NB I-ben.

Sakkban sikerült megverni a kilenc éve regnáló bajnokot, ott mi lehet a reális cél?

A bajnokság megnyerése. A sakk kapcsán célkitűzés, hogy szeretnénk egy nemzetközi versenyt Miskolcra hozni, nem elképzelhetetlen, hogy a Palotaszálló adna ennek otthont. 50-60 gyerek sakkozik nálunk, próbálnak az általános iskolákból is minél több gyereket bevonzani. Nem lehet mindenki focista, kosaras, thai boxoló, akinek más a beállítottsága, az is megtalálhatja nálunk a számításait, és így a sakkon keresztül is kapcsolódhat a DVTK-hoz.

Miért van szükség ennyi szakosztályra Diósgyőrben?

Körülbelül 3,5 – 4 éve gondoltuk újra a DVTK középtávú stratégiáját, és ez azon alapul, hogy mi a DVTK akkori vezetésével (most is jó páran itt dolgoznak) megnéztük, hogy hogyan működnek tőlünk nyugatabbra, egy fejlettebb sportkultúrában azok a klubok, amelyeknek ténylegesen van létjogosultságuk fennmaradni. Ott láttuk azt, hogy két dolog szükséges ehhez: egyrészt a területi lefedettség, ahol jóval több embert el tudunk érni, mint Miskolc határain belül, vagy Borsod megye határain belül, és úgy gondolom, ez az észak-magyarországi lefedettséggel meg tud valósulni. A másik, hogy több sportágban is jelen vannak, pont azért mert ha több sportágban tudjuk megszólítani a szurkolókat, akkor az egész klub elfogadottsága nagyobb, illetve nyilván mi az egész DVTK brandet szeretnénk ezáltal erősíteni. Korábban is említettem, hogy szeretnénk egy olyan sportmárkát kiépíteni, aminek ténylegesen van marketing-kommunikációs értéke. Ez azt jelenti, hogy ha van olyan cég, ami komolyan gondolkodik Észak-Magyarországon akár gyártókapacitás bővítésben, idetelepítésben vagy abban, hogy az ő termékeit az észak-magyarországi régió lakossági szegmense felvegye, akkor egyértelmű legyen, hogy a DVTK-t is használja marketing-kommunikációs eszköznek. Ez pont amiatt fontos, amiről az elején beszélgettünk, hogy bár sosem volt ennyi szponzorunk, de jó lenne, ha sokkal több céget tudnánk megszólítani. Ehhez mindenképpen kell a regionális multisportklub. Így, hogy kiterjedtebb a DVTK család, számunkra ez több szurkolót, több szponzort jelent, egészen más a klub súlya. Mi úgy gondoljuk, hogy így ez egy teljesen másik szint lesz, amire el tudjuk juttatni a DVTK-t azáltal, hogy észak-magyarországiak vagyunk és több sportágban jelen vagyunk. Olyan ajtók nyílnak meg, amik egy sima miskolci labdarúgó klub előtt szerintem sosem. Ezzel kapcsolatosan viszont szögezzük le, a többi szakosztály nem veszi el a futball elől a forrásokat.

Lesz-e a közeljövőben új szakosztály? Számíthatunk-e az olyan tradicionális DVTK szakosztályok feltámasztására, mint az atlétika, súlyemelés, tájfutás, természetjárás, torna, vívás?

Igen, mérlegeljük ennek a lehetőségét, és nyilván, ha egyrészt kialakul egy közös szimpátia, másrészt, ha úgy gondoljuk, hogy a DVTK stratégiai érdekeit szolgálja egy következő szakosztály csatlakozása, akkor szívesen látjuk őket. Vannak puhatolózó tárgyalások.

A birkózó klub és a DVTK hogy működik együtt?

A miskolci birkózás DVTK név alatt fut, a DVTK címer alatt versenyeznek.

Szeretnél még valamit megosztani a szurkolókkal, beszélgetésünk zárásaként?

A DVTK-val érintkezők, legyen akár szurkoló, akár sportoló, akár munkavállaló, akár szponzor büszke lehet arra, hogy a DVTK családhoz tartozik. Én csak az elmúlt nyolc évben kerültem a DVTK-val kapcsolatba, de talán nem dőreség kijelenteni azt, hogy a DVTK eddigi fennállásának egyik legsikeresebb időszaka a mostani. Azon dolgozunk, hogy ez csak még jobb legyen, folytatjuk a klub építését a jövőben is. Arra törekszünk helyi szinten és regionális szinten is, hogy bárki, aki a DVTK-val találkozik, jobban érezze magát azáltal, hogy van DVTK, és a klubnak minden szempontból pozitív hozzáadott értéke legyen a régióban élő, dolgozó emberek életéhez.  

Köszönjük, hogy rendelkezésünkre álltál. Ezúton is szeretnénk a DVTK minden sportolójának és dolgozójának áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánni!

Az interjú készítői:
Elek Zoltán, Imre Róbert, Nagy Tamás

Hozzászólások

Written by 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK