Jegyárak: Egyeztessünk!

sold-out-product-sellout-inventory-gone-stamp-3d-animation_s-1n4tlu__F0014

A mai napra a DSZK, a Női Szurkolói Klub, az 1910.hu és az amigeleken.hu képviselői meghívást kaptak a klubtól egy összejövetelre. Ennek célja pedig a jegyrendszer átdolgozása, a szurkolók bevonásával. A fő célja ennek az volt, hogy érkezzen visszajelzés, illetve a szimpatizánsok is elmondhassák az igényeiket, a véleményüket.

Szeretném leszögezni, hogy ez egy egyeztetés volt, ahol mind a két oldal elmondhatta az álláspontját, a jelen lévők javaslatokat tehettek, így ami itt elhangzott, az csupán tájékoztató jellegű.

A mai találkozó azért jött létre, mert belátták a klubnál is, hogy a jelenlegi helyzet nem vezet eredményre, a gondok, problémák nekik is feltűntek, ezt a szituációt igyekeznek javítani. Hozzá kell tenni, hogy a szezon zárultával volt tervezve a jegyárak struktúrájának felülvizsgálata, most mégis sikerült néhány dologban előrelépni. Mivel a szezon kellős közepén nehéz olyan változtatásokat eszközölni, melyek mindenki tetszését elnyerik, mi több, senki nem szenved hátrányt az új szabályozás tükrében, ezért túl nagy változtatásokra nem kell készülni.

Amiről szó esett, és jó esély van a megvalósulására:

  • A stadion a felső folyosón körbejárható. Ez egy konstrukciós szempontból nézve pozitív dolog, abból a szempontból viszont már bajosabb, hogy egyesek az olcsóbban megvásárolt jegyükkel átmennek olyan helyre, ami más árkategória. Ennek megoldására kordonokkal fogják elválasztani a kapu mögötti részeket és a Napos Oldalt. Így némileg szűrhető, hogy a szurkoló ott is maradjon, ahová a jegye szól. Továbbá a sarkok funkciója is meg fog változni. Ameddig a jegyeladások nem indokolják, ezekbe a szektorokba nem lesz jegyértékesítés, ennek köszönhetően könnyebben kiszúrhatóak lesznek azok, akik itt akarnának átmenni drágább helyekre.
  • A kapu mögötti szektorok egységesítése. Azzal, hogy a kanyarokat kiiktatják, létre tudnak hozni egy egységes területet a kapu mögött, így ide teljes egészében az ultra szektor jegyárai lennének érvényben. Ezzel elérhető lenne az, hogy aki csak ezt engedheti meg magának, az a két szélső szektorban helyet tud foglalni, a középső szektorok pedig az ultrák által elfoglalt széksorok lennének.
  • A kedvezmények. Abban viszonylag gyorsan dűlőre jutottak a felek, hogy a gyerekek ne 2, hanem 6 éves korig tekinthessék meg ingyen a mérkőzéseket. A diák jegyek pedig nem 14 éves korig élnének, hanem a 6 éves korosztálytól egészen az egyetemistákig kedveznének, így aki érvényes diákigazolvánnyal rendelkezik, jogosult a kedvezményre. Fontos, hogy a kapu mögötti szektorokba ezáltal nem lesz olcsóbb a jegy, a minimális 1500 Ft továbbra is él. Ez mind a diákokra, mind a nyugdíjasokra érvényes.
  • A meccsnapi jegyvásárlás. Mivel a jelenlegi rendszer nem ugyanannyira érinti hátrányosan az egyes szektorokba jegyet vásárlókat, így ez sem marad ebben aformában a jövőben. Bevezetik az árral való arányosítást, így a felár várhatóan 20-30% között lesz az elővételes és a meccsnapi árak között, ami mindenképpen kedvezőbb a jelenleginél.
  • Az MLSZ döntése. A nemrégiben napvilágot látott hír megbonyolította a klubok életét is. Viszont nagy a valószínűsége, hogy a gyorsabb jegyvásárlás érdekében, amikor lehetőség nyílik rá, Diósgyőrben nem fogják elvárni a névre szóló jegyek érvényesítését. A bérletesek esetében nem lesz változás, névre szóló bérletek maradnak.
  • A családi kedvezmények megvalósítása nehézkes, így nem valószínű, hogy a tavasszal ezeknél nagy változás lenne.

Jelen cikk tájékoztató jellegű, azt írja le, hogy miről esett szó az egyeztetésen. A DVTK a jövő hét folyamán hivatalos információkat fog megjelentetni, ezáltal a tényleges változtatások akkor fognak biztossá válni, így kérünk mindenkit, hogy ezt vegye figyelembe!

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK