A magyar kultúra napjára: Petőfi is megfordult Diósgyőrben

hung-art.hu

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük. Kölcsey Ferenc 1823 január 22-én zárta le a Himnusz kéziratát Csekén, ennek megfelelően az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak.

Ezúttal pedig mi is új vizekre evezünk, következő cikkünkben azt vesszük górcső alá, hogyan is írt Diósgyőrről a magyar irodalomtörténet egyik – ha nem a – legnagyobb alakja, Petőfi Sándor.

Petőfi 1847 májusától november 11-ig tizennyolc “úti levelet” küldött barátjának, Kerényi Frigyesnek. A tízedik levelet július 8-án, Miskolcról küldte költőtársának:

Hajnal hasadta előtt indultam Bejéből Tornalja és Putnok felé ide Miskolcra. Az egész út a Sajó völgyén visz keresztül, alacsony, zöld és kék hegyek és halmok között, melyek nyájasan üdvezlik az embert s vesznek tőle búcsút egymás után. Nincs szebb, mint folyvást tartó szép vidéken utazni. Minden új kilátásnak megörülünk, s nem érünk rá sajnálkozni, hogy elhagyjuk, mert amint egyikből kilépünk, már ott vagyunk a másikban, s így egyre csak gyönyörködnünk kell.

Útitársam egy szerelmes ifjú barátom volt. Az egész úton szerelme történetével tartott. Az efféle históriákat hallani a legirtóztatóbb unalmak közül való unalom, ha csak a hallgató maga is nem szerelmes. Így már egészen más. S minthogy ránk illet a „zsák megleli foltját”, igen jól mulattam, sőt a sok szerelemrőli beszéd még homöopaticus kúra gyanánt is szolgált a roppant forróság ellen, melyben dél felé Miskolcra értünk.

Ebéd alatt kompánia alakult, kirándulni Diósgyőrre a hámorba. Nekem tetszett ez a legjobban, mert Diósgyőr vidékét már oly rég s oly sokszor hallottam magasztalni, s még nem láttam. Sokat vártam, de még többet találtam. Oh e bájos völgy, alig félórányira Miskolctól. A völgy elején fekszik a falu, s benne nagy Lajos király leányának, Máriának kastélya. Most már csak rom, természetesen. Négy tornya áll még, az is csak félig, csonkán. Ha lakhelyéről megitélhetjük lelkét, a királyi hölgy költői lélek volt, s azért – mindamellett, hogy… volt – tisztelet emlékének. A falun belül, hol a hámor van, egyre szűkebb lesz a völgy s végre egészen kősziklák közé szorul, meredek, vad kősziklák közé, s az út fölfelé tart kanyargósan a Szinva partján, mely számos zuhatagot képez, fönn pedig a hegyen tóba gyűl, melynek vize sötétzöld, minthogy tükre az őt környékező bércek erdejének. Az ember azt gondolja, hogy legalább is Helvéciában van, Helvécia valamelyik szebb vidékén. S hogy semmi ne hiányozzék, a természet barlangot is helyezett e völgybe, még pedig csepegő barlangot. Az igaz, hogy Aggtelekhez képest semmi, de minthogy ebbe nem fáklyákkal, hanem csak gyertyákkal járnak, az aggtelekinél sokkal tisztább, fényesebb s ez pótolja némileg a nagyszerűséget.

Egész délután itt mulattunk, késő este tértünk haza, én különösen elfáradva a kéjtől. Akár hiszed barátom, akár nem, de engem jobban megvisel a lelki élvezet, mint a testi fáradozás. Talán ezért is írtam le ily bágyadtan e szép napomat. Közeledik az éjfél, karján hozza gyermekét, az álmat, s ez felém nyujtja kezét, hogy kezemből kivegye a tollat. Jó éjszakát. Holnap folytatom utamat Sáros-Patak felé, s onnan… magam sem tudom még, merre. Jó éjszakát.

Ahogy az a költő leveléből is kitűnik, 1847-ben Diósgyőr még különálló nagyközség volt, csak 1945-ben csatolták Miskolc városához.

Petőfi az Alkony című versét is itt írta meg, mielőtt folytatta volna útját:

“Olyan a nap, mint a hervadt rózsa,
Lankadtan bocsátja le fejét;
Levelei, a halvány sugárok,
Bús mosollyal hullnak róla szét.

Néma, csendes a világ körűlem,
Távol szól csak egy kis estharang,
Távol s szépen, mintha égbül jönne
Vagy egy édes álomból e hang.

Hallgatom mély figyelemmel. Oh ez
Ábrándos hang jólesik nekem.
Tudj’ isten, mit érzek, mit nem érzek,
Tudja isten, hol jár az eszem.

Diósgyőr, 1847. július 8.”

(Kép: Telepy Károly – A diósgyőri várrom, diosgyor-lillafured.hu)

Hozzászólások

Written by 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK