Az előző fordulóban a MOL Vidi gárdájához látogattunk, ahol a pénz helyett az akarat és az utóbbi időkhöz mérten a remek védekezésünk meghozta gyümölcsét. Elhoztuk a 3 pontot Fehérvárról, amire, mint utóbb kiderült, nagy szükségünk volt, ugyanis a Kisvárda is győztesen hagyta el a pályát a Debrecen vendéglátójaként. Így hiába a fényes siker, továbbra is a vonal alatt tanyázik a csapat, amely már 7 meccs óta őrzi veretlenségét. Nagy szó ez azok után, hogy korábban egy ugyanilyen nyeretlenségi széria borzolta a szurkolói kedélyeket és néhányan már temették a csapatot. A helyzet viszont még talán kijelenthető, hogy nem annyira tragikus, mint amilyennek látszik. Igaz, hogy kieső helyen áll a csapat, de azt is látni kell, hogy az elmúlt időszak szereplésével elértük, hogy a korábbi 3 szereplős társasjátékba, mely a kiesés elkerüléséért zajlott, újabb csapatokat vonjunk be, hiszen a már 7. helyen álló Paks is csak 5 ponttal előz minket. Látható, hogy innentől lefelé bármelyik csapatnál egy pár meccses vereséghullám könnyen az NB1-es tagságba kerülhet.
Na de térjünk rá a hétvégére. A Honvéd gárdája az ősz végén 3 meccsén csupán egyetlen pontot szerzett, így lecsúsztak a dobogóról. A tavaszi nyitány sem kedvezett nekik, rögtön a listavezető Fradi került az útjukba, így nem sok babér termett nekik. A múlt héten jutott odáig a csapat, hogy visszaverekedje magát a dobogóra, a szoros tabella miatt elég volt egyetlen siker, ami ugyan kissé nyögvenyelősre sikerült a Puskás ellen, de a pontokat nem ilyen tényezők alapján osztják. A csapat helye tehát bizonytalan, még néhány kisiklás és már rögtön az EL helyek alatt találják magukat. A Honvéd teljesítményét böngészve szembetűnhet egy érdekes tény, a Kispest annak ellenére, hogy jól áll a pontvadászatban, nem rúgott sok gólt. Mindössze 2 találattal szereztek többet, mint mi. Erős kontraszt a helyezéseket nézve. A csapat erőssége innen egyértelműen kikövetkeztethető, a stabil védekezés a kulcsa a sikereknek. Mindössze 2 olyan csapat van, aki kevesebb gólt kapott náluk, de így sem panaszkodhatnak. Ami már sokkal inkább szembetűnhet, az a csapat idegenbeli mérlege. 7 vendégszereplést követően a Honvéd a 3 győzelem és a 3 döntetlen mellett mindössze 1 alkalommal szenvedett vereséget. Azóta viszont mind a három túrájukat pont nélkül zárták Supka Attila legényei. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az idei pontvadászat legjobbjaitól kaptak ki a fiúk. Az ellenfél bemutatásának végére pedig a hét hírét hagytam. Ben Hatira, aki korábban a Bundesliga-ban is megfordult Dárdai Pál csapatában, büszkén pózol új csapata mezével. A Kispest a személyében egy magyarországi viszonylatban nagy nevet igazolt, kérdés, hogy a játékával, vagy a balhés viselkedésével fogja észrevétetni magát a középpályás.
Mit várhatunk ellenfelünktől?
A kapuban minden bizonnyal Gróf Dávid áll majd, aki a szezon folyamán kirobbanthatatlan volt a kezdőből, eddig minden bajnoki fordulóban ő élvezte az edző bizalmát és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Honvéd mindössze 17 gólt kapjon a 20 forduló alatt.
A védelem összeállításánál Supka Attila megtartotta az olasz vonalat, a jól bevált 3 védős rendszerben dolgozik a csapattal továbbra is. A tavasz folyamán eddig ugyan csak 2 mérkőzésen vagyunk túl, de egyiken sem volt ugyanaz a trió a pályán, köszönhetően annak, hogy a nyitányon Batik kiállításra került. Az egyetlen stabil pontot Kis Dávid jelentette, akinek a tavaszi fordulók voltak az első mérkőzései a csapatban. Mellette a rutinos Djordje Kamber kezdhet. Anno nálunk még a középpályán szerepelt, de az évek során a Honvédnál belső védőt kreáltak belőle, ezen a poszton pedig nem is teljesít rosszul. Mivel Batik Bencének nem az első piros lapja volt a szezonban amit begyűjtött, így arra számíthatnánk, hogy több meccsre kap eltiltást, azonban a FEB döntése alapján csak 1 mérkőzést kell kihagynia a védőnek, így van esély arra, hogy a hétvégén már a stadion gyepére láthatjuk kifutni.
A középpálya összeállításának nagy részét nem túl lehetetlen kihívás megtippelni. A szélen Holender Filip kezdésében biztosak lehetünk, a múlt heti duplájával át is vette a vezetést a góllövő listán, igaz csak holtversenyben, de ott van az élen, nem lesz egyszerű dolga vele a védőknek. Sorban haladva mellette minden valószínűség szerint Gazdag Dániel kezd majd, aki évek óta tagja a csapatnak és ezalatt alapemberré nőtte ki magát a középpályások között. A csapat tengelyének védekező feladataiért Heffler Tibor lehet majd felelős, a védők előtt játszva igyekszik majd szűrni a támadásokat. Mellette már több játékos is esélyes arra, hogy a kezdőcsapatban kapjon lehetőséget. A valószínűbb eset az, hogy Banó-Szabó Bence fut majd ki a kezdő sípszóhoz, a fiatal 19 éves játékos már jónéhányszor szerepelhetett idén a csapatban, de tudjuk, hogy a Honvéd az akadémistáira szívesen építkezik és előszeretettel ad nekik lehetőséget az első csapatban. A középpályán így maradt még egy kiadó hely, ezt az idén eddig lejátszott fordulókban egy légiós, név szerint Mezghrani Mohamed foglalta el. A belga játékos a télen érkezett a csapathoz a holland második vonalból.
A csatársorban valószínűleg két légiós játékára számíthatunk. Az egyikük a brazil Danilo, aki idén már 6 alkalommal talált az ellenfelek hálójába, ez pedig csak 2-vel kevesebb, mint a gólszerzők listáját vezető Holender találatainak száma. A másik pozíciót valószínűleg a francia David N’Gog fogja elfoglalni, számára azonban konkurenciát jelenhet Tischler Patrik is akár, de nem szabad elfeledkezni az új igazolás Ben Hatiráról sem, aki ugyan a pálya tengelyében érzi jobban magát, de szívesen kiveszi a részét a támadások építéséből.. A kezdőjátékosokon kívül tehát a Honvéd kispadja is minőségi cserékkel lesz feltöltve a hétvégén.
A saját csapatunkkal sem árt foglalkozni, a hét egészen eseménydúsra sikerült. Az előző meccsen megkapta az 5. sárga kártyát Dejan Karan és Tajti Mátyás is, mindketten alapembernek számítanak, ezért hiányuk fontos tényező lehet a hétvégi mérkőzésen, Főként Karan hiánya érdekelheti leginkább a szurkolókat, ugyanis nincs másik olyan védő a keretben, aki a kezdetektől belső védőt játszana, így minden bizonnyal az egyik szélsőnknek kell majd helyt állnia a 3 védős rendszerben. Tajti hiánya pedig azért is fájó, mert az egyébként is döcögős támadásépítések javarészt rajta mentek keresztül, láthattuk, hogy nélküle még annyi kreativitás sincs a csapatban. Ezt a problémát orvosolhatja némiképp a klub első téli igazolása. Prosser Dániel, aki kölcsönbe érkezett hozzánk a tavaszi félszezonra. A mai napon pedig bejelentették a két új érkezőt, akikkel teljes lesz a tavaszi keret. A kameruni fiatalok pályára lépése viszont még nem biztos, az edző tervei mellett a papírmunka is közbeszólhat. A klub is gőzerővel készül a hétvégére, fogadást ajánlottak a szurkolóknak, amennyiben legalább 7777 néző lesz a hétvégén, úgy a következő hazai fordulóban 90%-os kedvezményt kínál a jegyárakból. A jó formában lévő csapatunk tehát úgy néz ki, hogy a kellő támogatást meg fogja kapni a lelátóról, hogy folytassa a veretlenségi sorozatát.
Várható összeállítások:
Diósgyőr: Bukrán – Brkovic, Tamás, Eperjesi – Shestakov, Márkvárt, Szabó, Mazalovic, Juhar – Vernes, Mihajlovic
Budapest Honvéd: Gróf – Batik, Kamber, Kis – Holender, Gazdag, Heffler, Banó-Szabó, Mezghrani – Danilo, N’Gog
Ez történt legutóbb: