Itt vagy most

ex-DVTK: Komanék vezetik a bajnokságot, Gohér, Vadász és Szarka is gólt lőtt

 

NB1

  • Futács Márkó, Elek Ákos (Vidi): A bajnoki címvédő az MTK otthonába látogatott hétvégén, és 3-1-es sikerüknek köszönhetően el is hozták a pontokat. Elek végigjátszotta a mérkőzést, Futácsot a 89. percben cserélték be. A hazaiaknál Bognár István szintén ott lehetett a végső hármas sípszóig.
  • Djordje Kamber (Honvéd): A bosnyák légiós csapata Miskolcra látogatott, és szenvedtek 2-1-es vereséget. Kamber végig ott lehetett a pályán a vereség alkalmával.
  • Murtaz Dausvili, Németh Milán (Haladás): Németh végigjátszotta a hétvégi, Mezőkövesd elleni bajnokit, Dausvili azonban már a keretben sem szerepelt. A borsodiak 2-1 arányban nyerni tudtak, ezzel újabb szöget verve a Haladás koporsójába, akik szinte már kilátástalan helyzetben vannak.
  • Gosztonyi András (Kisvárda): A várdaiak a Pakssal játszottak gólnélküli döntetlent, András a 66. percben állt be csereként. A vendégeknél Egerszegi Tamás végig a kispadon ült.
  • Novothny Soma (Újpest): A fővárosi lila-fehérek Felcsútra látogattak, és egy öngóllal elhozták a három pontot a Pancho Arénából. Soma nem volt ott csapata keretében, öt sárga lapja miatt eltiltását töltötte. Szombaton hozzájuk látogatunk.
  • Takács Tamás (Debrecen): A debreceniek nem kis bravúrt hajtottak végre, miután az újonc Kisvárda ellen nagy pofonba szaladtak bele, legyőzték hazai pályán a listavezető Fradit. Takács a 63. percben állt be csereként, ekkor még a ferencvárosiak vezettek, végül a hajdúságiak 2-1 arányban megnyerték a bajnokit.

NB2

  • Somodi Bence, Takács Péter (Kazincbarcika): Megyeszomszédaink hétvégén a Vác együttesét fogadták, és szenvedtek 5-0-ás vereséget. Somodi végigvédte az összecsapást, Takács a 60. percben állt be csereként. A vendégeknél Búrány Zoltán végig a pályán volt.
  • Óvári Zsolt, Ternován Patrik (Balmazújváros): Óváriék Mosonmagyaróvárra látogattak, és játszottak 1-1-es döntetlent. Óvári kezdő volt, ám az 58. percben lecserélték, éppen Ternován állt be a helyére. A hazaiaknál végigjátszotta a meccset Debreceni András és Szabó Viktor is.
  • Miroslav Grumic, Barczi Dávid, Zöldesi Illés (Zalaegerszeg): 2-1-re verték otthon a Nyíregyháza együttesét, Zöldesi és Grumic végig ott voltak a pályán, Barczit a 75. percben cserélték le. A vendégeknél Hornyák Marcell és Polényi Gábor is ott volt a kezdőben, utóbbi végig játszott és gólt is szerzett, Hornyákot a 68. percben lecserélte edzője.
  • Ribánszki László (Békéscsaba): A csabaiak a sereghajtó Monorhoz látogattak, és játszottak -némi meglepetésre- 2-2 arányú döntetlent. Ribánszki végigvédte a vendégek kapuját, ahogy a másik oldalon mind a 90 percet a gyepen tölthette Bori Gábor is.
  • Balajti Ádám (Vasas): Rangadót rendeztek hétvégén az NB2-ben, a Vasas a Győr együttesét fogadta. A Rába-partiak fölényes, négygólos győzelmet arattak, az utolsó találatot Vadász Viktor vitte be. Balajti Ádámot a 92. percben kiállították, továbbra is vezeti a másodosztály góllövőlistáját.
  • Gohér Gergő, Oláh Bálint, Kovács Zoltán (Budafok): A budafokiak Soroksárra látogattak, és egygólos győzelmet arattak Gohér 74. percben szerzett találatával. Mindhárman végigjátszották a bajnokit, akárcsak a hazaiaknál Huszák Tamás.
  • Lipták Zoltán, Szarka Ákos (Gyirmót): A listavezető a Dorogot fogadta, és arattak fölényes, 3-1-es győzelmet. Csapata harmadik gólját Szarka szerezte, Liptákkal végig ott voltak a pályán a győztes mérkőzésen.

Légiósok

  • Ugrai Roland (Atromitosz): A Giannina csapatát győzték le idegenben 2-0 arányban, Ugrai továbbra is sérülésből gyógyul, ezért még nem volt ott az Atromitosz keretében.
  • Nono (Slovan Bratislava): A listavezető Slovan a második helyezett DAC otthonában nyert 1-0-ra, Nono nem jutott szóhoz a rangadón.
  • Koman Vladimir (Sepahan): Az iráni bajnokságban szereplő korábbi középpályásunk csapata a Peykan otthonában nyert 1-0 arányban. Koman végigjátszotta a találkozót, csapata, a Sepahan pedig 18 kör után vezeti a bajnokságot.
  • Foxi Kethevoama (Balikerispor): Bár egykori irányítónk néhány éve még csapatkapitányként vezette az Astanát a Bajnokok Ligája csoportkörébe, napjainkban már a török másodosztályban szerepel. Hétvégén az Ümraniyespor csapatának otthonában szenvedtek 2-0-ás vereséget, Foxi kezdő volt, de a 78. percben lecserélték.
Hozzászólások

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK