Az első márciusi hétvégén a Ferencváros otthonában vendégeskedtünk. A pesti csapat ebben az idényben az egyedüli olyan csapat a mezőnyben, akik hazai pályán veretlenek. Mondhatni nem túl kedvező előjelek voltak ezek számunkra, főleg az előző heti 5 gólos zakó után. Fernando ugyan elmondta, hogy a 3 pontért utazunk a IX. kerületbe, de ebben valószínűleg csak ő hitt még a sajtótájékoztatót követően is. Mivel a forduló zárómeccsét játszottuk, így a többi mérkőzés eredményének tudatában futhattak ki a gyepre a mieink.
A Fradi kezdte el a mérkőzést és rögtön érezhető volt az, hogy ők itt és most meg akarják mutatni a foguk fehérjét. Az első percekben folyamatosan nyomás alatt igyekeztek tartani a kapunkat, mi pedig mondhatjuk, hogy csak nyomoztuk a labdát. Ha a véletlen úgy hozta, hogy le tudtunk védekezni 1-1 szituációt, akkor is rögtön visszatámadtak a hazaiak. Kellett is jó 6-7 perc, mire eljutottunk egyáltalán labdával az ellenfél térfelére. Ez kicsit megnyugtathatta a csapatot, mert a saját fegyverét, a letámadást vetettük be a Ferencváros ellen, ez pedig láthatóan nem ízlett nekik, a listavezető kis ideig csak nagy nehézségek árán tudta kihozni a labdát, zavar látszott a fejekben. Ezzel a kis adok-kapokkal el is repült az első negyed óra gólok nélkül. Ezt követően enyhe hazai fölény mellett kissé lenyugodtak a felek, és a meccs elején tapasztalható iram alábbhagyott. Nem tartott sokáig azonban ez az állapot, hamarosan a mi perceink következtek. A félidő derekához közeledve előbb Mihajlovic kapott egy forintos labdát, Dibusz azonban időben indulva tisztázni tudott a támadónk elől. Ezt követően egy halovány Fradi támadást sikerült gyorsan elfojtani, majd egy kontrát indítani, aminek a végén Prosser juthatott lövéshez, Dibusznak újból résen kellett lennie a góltalanság megőrzéséhez. A mérkőzés ezen szakaszában kijelenthető, hogy jobbak voltunk a hazaiaknál. Gól nélkül ez azonban sovány vigasz. Főleg a következő jelenetek tükrében. Az ezt követő hazai akciónál a védőink lányos zavarukban nem tudtak felszabadítani a kapu elől, a labda Gorriarán előtt kötött ki, aki köszönte a lehetőséget és a kapu jobb alsó sarkát lőtte ki, 1-0. A Fradi ettől új erőre kapott, ismét mezőnyfölénybe kerültek a hazaiak. Meg is lett az eredménye, egy ártatlannak tűnő lövésbe Brkovic lépett bele, azonban a kezére pattant a labda, büntető. Varga állt a labda mögé és az őszi kihagyott büntetőjét nem ismételte meg, most sajnos betalált, 2-0. 5 perc alatt, tulajdonképpen a semmiből kerültünk 2 gólos hátrányba. Láthatóan ez tüzelte a hazaiakat, minket pedig erősen elbizonytalanított. Szerencsére ez az állapot nem tartott sokáig, a megilletődöttségünk elillant és támadásba lendültünk. A félidő végéig mi támadhattuk javarészt a Fradi kapuját, sajnos ez góllal nem párosult. Nem úgy, mint a másik oldalon. Varga adhatta be a labdát a szélről, annak ellenére, hogy lemaradt róla az embere, nem tudta pontosan középre tenni, vesztünkre. Karan tulajdonképpen akkor is hasznosabb lett volna, ha ott sincs, olyan szerencsétlenül ért a labdához, hogy 5 méterre a kaputól letette azt a berobbanó Signevichnek, aki élt a felkínált ziccerrel és tovább növelte a Fradi előnyét. A félidőre így 3-0 mellett vonulhattak az öltözőbe a csapatok.
A második játékrészre a térfél mellett lehet, hogy tudást is cseréltek a játékosok néhány percre. A félidő elején költői túlzással élve odaszögeztük a Fradit a kapujuk elé. Nyilván a hazaiak a magabiztos vezetésük tudatában visszaállhattak a stabil védekezésre, nekünk pedig futni kellett az eredmény után. Ez meg is hozta a gyümölcsét, csak sajnos nem nekünk. 10 perc elteltével a Fradi is úgy gondolta, hogy ideje támadni. A beadásnál Polgár annak rendje és módja szerint elmérte a labda ívét,melléfejelt, így Varga elé esett a játékszer, ő pedig ki is használta a kínálkozó lehetőséget. 4-0. Ha ez nem lett volna elég, a fejben teljesen darabokra pergett védelmünk tovább borzolta a kedélyeket. Karan került ismét középpontba, Signevichet díszkíséretben követte a kapu torkában, nehogy féljen egyedül. Meg is kapta a beadást a támadó, lövését Bukrán még szépen védte, a labda viszont a felső lécről nem kifelé, hanem a pálya irányába pattant, így a csatárnak nem okozott nehézséget, hogy bebólintsa, hiszen egy védő sem volt a közelében ekkor már. 5-0. Teljesen szétesett a csapat védekezése. A középpálya hiába igyekezett helyzeteket kialakítani, a támadók eredmények nélkül lőttek kapura, de legalább cserében a védelem kritikán alul teljesített. A korábbiakban már épp kezdhettünk hozzászokni a stabil csapatmunkához, na ennek ma sem láttuk nyomát. A támadók legalább nem adták még fel a meccset, ismét Mihajlovic kapott jó labdát, lövését Dibusz bravúrral védte. Szegény embert az ág is húzza. Ez a kijelentés a 67. percben hatványozódott, Karan koronázta meg eddigi “teljesítményét”, egy tragikomikus jelenet után. A Fradi támadója mellékesen jegyzem meg, hogy lesen volt, tehát szabadrúgással jöhettünk volna kifelé, ezt azonban úgy tűnik a partjelző nem látta meg, csak azt, amint Karan lerántja ellenfelét utolsó emberként. Villant a piros. Innentől még annyira sem tudtunk veszélyeztetni, mint korábban. Ráadásul még így is megköszönhetjük, hogy a partjelző kivételesen a mi javunkra tévedett a következő ítéleténél. Egy ferencvárosi szabadrúgásnál, mondhatni menetrendszerűen aludtak el a védők, Lanzafame pedig szépségdíjas gólt szerzett. Volna. A spori lest intve nem adta meg a találatot, a visszajátszásból pedig kiderült az is, hogy ismét rossz döntés született. Ritka esetek egyike, hogy nem a mi kárunkra. Ezekkel a “csodálatos” előzményekkel fordulhattunk rá az utolsó negyed órára. Ekkor már mindenki a meccs végét várta, egyik csapat sem akart igazán focizni, lagymatag percek következtek. De így is sikerült gondoskodni arról, hogy a szőlő még savanyúbb legyen, Bukrán mozdult ki rossz ütemben a sebesen közeledő Petryakra, ahogy illik, el is sodorta, következhetett a második hazai büntető. Ekkor már Lanzafame állt a labda mögé, 6-0. Talán 2 perc sem telt még el, újra tanúi lehettünk a védelem fogalmatlanságának, a középre passzolt labdára 4 ferencvárosi érkezett, mindemellett 0! védő, így az maradt az egyetlen kérdés, hogy ki rúgja be a labdát a kapuba. Végül Lanzafame kapta a lehetőséget a duplázásra, 7-0. A legutolsó percekben pedig még elgurigáztunk hátul, hogy a védők is lássanak labdát, majd a játékvezető látva a szenvedést, hosszabbítás nélkül lefújta a mérkőzést.
Összességében a csapat nem is játszott rosszul, úgy 20-25 percig. Ezt követően kis túlzással a semmiből kaptunk 3 gólt. A második játékrészben pedig egy olyan gyenge csapatot láttam, amit talán még sohasem az elmúlt 15 évben. A nyomorult középpályásaink hiába próbáltak helyzeteket teremteni, ha a védekezésre képtelen kis hátvédeink még megyei szinten is enyhén szólva gyenge teljesítményt nyújtanak. Nem szokásom, de most kitérek kissé a játékosokra. Bukrán továbbra is bizonytalan a kapuban, amellett, hogy volt 1-2 jó megmozdulása, ma ő sem védett élete formájában, az összehozott büntetőről nem is beszélve. Remélhetőleg Antal formába lendül és visszaveszi helyét a kezdőben. Polgárról csak azért tudtam, hogy a pályán van, mert róla kaptuk az egyik gólt. Brkovic is játszott, bár javarészt ő is csak kergette a labdát, sokat nem találkozott vele. A következő héten őt sem látjuk majd, bezsebelte az 5. sárgáját. Karan teljesítménye a mai napon leírhatatlan, ha azt mondanám, hogy egy büdös nagy 0, akkor ezzel még pozitív dicséretet kapna, kiállítása után ő sem lesz jövőhéten (mondjuk nem is nagyon látszott a pályán a hiánya). Tamás Márk ma nem volt csapatkapitányhoz méltó állapotban, nem sikerült összefognia a védekezési feladatokat. A középpályások már kevesebb szót érdemelnek, ők legalább próbálkoztak helyzetek kialakításával, de ilyen “védelem” mellett tehetetlenek. Mihajlovic kivételesen nem lógott ki lefelé a csapatból, Prosser pedig egyenesen felüdülést jelentett, igaz csak pillanatok erejéig, mert a gól nagyon hiányzott a játékából. Zárásként egy jótanács: El lehet menni dolgozni, van már Miskolcon elég álláshely, bár ilyen teljesítmény mellett még ott sem biztos, hogy megtűrnének titeket!
Következik egy sorsdöntő mérkőzés itthon a Puskás csapatával. Az NB1 legutáltabb együttese ellen reménykedjünk benne, hogy összeszedik magukat a fiúk, különben lehet ásni a sírt a pálya közepén, mert ebben a formában az is csoda lesz, ha a Haladás nem fog megelőzni minket.
Ezzel együtt minden tiszteletünk azoknak a szurkolóknak, akiknek a helyszínen kellett végignézni ezt a kínlódást, ennek ellenére pedig az utolsó percekben is énekelve álltak a lelátón!
