Fernando Fernandez a DVSC elleni, idegenbeli bajnoki előtt válaszolt az újságírók kérdéseire. A következőkben az ő gondolatait olvashatjátok.
Holnap este Debrecenben lép pályára a csapat. Mit vársz a mérkőzéstől?
Sosem könnyű a DVSC otthonában pályára lépni. Sokat elmond a csapatról, hogy az elmúlt 15 évben 7-szer sikerült bajnokságot nyerniük. Sok hasonlóság van köztünk és a Debrecen között, jól működő akadémia van mindkét egyesületnél, sok a fiatal tehetséges játékos. Megérdemelten állnak a dobogó harmadik fokán. Nehéz mérkőzésre számítok, de természetesen a három pontért utazunk el.
A játék képét tekintve mire számíthatunk? A biztonsági játék vagy támadó szellem lehet a célravezetőbb?
Támadásban és védekezésben is jó teljesítményt kell nyújtanunk. Egyik nélkül sem lehet mérkőzést nyerni. Ügyelnünk kell a pontrúgásokra, ha jól tudom már 19 gól sikerült szereznie a Debrecennek szögletekből és szabadrúgásokból. Hosszú indítások révén gyorsan a kapu elé tudnak kerülni. Nagyon fontos számunkra a 3 pont, mivel így két győzelemmel a hátunk mögött tudnánk a válogatott szünetre vonulni.
Kinek a játékára nem számíthatsz?
Makrai Gábor, Ivánka Patrik és Ismaila Ousman sérüléssel bajlódik, míg Tamás Márk az eltiltását tölti. Valamint Tóth Barnabás és Forgács Dávid sem lesz bevethető szombaton. Makrai Gábor rehabilitációja folyamatban van. A kezelés első szakaszát Felcsúton töltötte, de már visszatért Miskolcra. Bízunk a mihamarabbi visszatérésben, nagyon fontos lenne a csapat számára. Dejan Karan és Dusan Brkovic viszont visszatérhet a védelemben. Ugyanúgy, mint Tajti Mátyás és Prosser Dániel is.
Antal Botond bevédte magát a kezdőbe?
Botond nagyon jó kapus, sérülés miatt került ki a kezdőcsapatból. Megkapta a lehetőséget és élt is vele. Nem volt nagy kockázat beállítani a kapuba Puskás ellen. Nem könnyű egy hosszabb kihagyás után visszaállni a kapuba, de nagyon jó teljesítményt nyújtott, nemcsak a kivédett büntető hanem az egész meccset tekintve is.
Mint gondolsz az új játékosok bemutatkozásáról?
Ismaila egy nagyon tehetséges labdarúgó, jól fog illeszkedni a csapatban, de időt kell neki adni a beilleszkedésre és a nyelvi akadályok leküzdésére. Az afrikai játékosok filozófiája kicsit eltér az európaiakétól, szabadabb felfogás jellemzi őket. Yannickban is nagy potenciál van, hiszen a védelem minden pontján bevethető.
A súlyos vereségek után, első idegenbeli meccsünk következik, kellett e külön foglalkozni a mentális felkészítéssel?
A legfontosabb tanulság ebből a két vereségből, hogy bármilyen rossz helyzetbe kerülünk is, megmarad a csapat pozitív hozzáállása. Hosszú a bajnokság, az fog számítani, hogy májusban a vonal felett legyünk. Várhatóan sok szurkoló elkíséri majd a csapatot, miattuk is különösen fontos a győzelem. Mindent meg fogunk tenni a 3 pont megszerzéséért.
Elégedett lennél egy ponttal?
Nem, soha nem szabad 1 pontért utazni. Mindig meg kell tenni mindent a győzelemért. Ha minden játékos a tudása legjavát nyújtja és az is csak 1 pontra elég, azzal ki lehet egyezni. Az ellenfeleinkre is kemény mérkőzések várnak, fontos a 3 pont megszerzése.