Megvan a két kieső?: Diósgyőr – Szombathely

A RANGADÓ. Egy igazi hatpontos mérkőzést láthatott, aki szombat délután kilátogatott A Stadionba. A Haladás javuló formája nyomán megkezdte a felzárkózást óriási lemaradásából, mi pedig az elmúlt fordulókban nem brillíroztunk, csak a Kisvárda folyamatos botlásának köszönhető, hogy még mindig a vonal fölött voltunk. Lássuk ennek tükrében a mérkőzésen történt eseményeket.

Már a kezdeteknél látható volt, hogy ez a meccs nem a pengés megoldások és szemetgyönyörködtető cselek összecsapása lesz, itt bizony a túlélésért harcol mind a két csapat. Schimmer hangzatosan nyilatkozott a héten, miszerint a Hali majd hogy nekünk fog rontani, ebből azonban sokat nem láttunk az első negyed órában. Aktívabban kezdtük ugyan az első perceket, ez viszont gyorsan kiegyenlített, mezőnyben való harccá fejlődött vissza. Ami viszont nem változott, az az, hogy a szombathelyi különítmény továbbra is egy aljas, alattomos szabálytalanságokat elkövető csürhe maradt, amit sajnos a játékvezető sem jutalmazott egy ideig büntetőlapokkal, pedig folyamatosan visszabeszéltek neki a vendégek. Az ilyen apróságok mellett valamivel több, mint 20 perc kellett az első valamire való helyzetig. Szerintem nem fogok meglepetést okozni azzal, ha azt mondom, hogy nem előttünk adódott. A védelem hozta a szokásosat, egy szélen való elfutásnál aludtak el, a Hali támadói pedig úgy passzolták ki őket, mintha nyeretlen kétévesekkel álltak volna szemben (mondjuk ezzel nem állunk messze az igazságtól), csupán Antal bravúrja mentett meg minket a góltól. A meccs képe pedig lassanként, de megváltozott. A megszámolhatatlan rossz passzunkat rendre lefülelték a vendégek, így nem is a saját kapujuk előteréből kellett elindulniuk, hanem rögtön a középpálya magasságában estek rá a nem túl magabiztos védelmünkre. Egy óra elteltével pedig csak tovább erősödött a szombathelyiek mezőnyfölénye, mi csak nyomoztuk a labdát, ha hozzánk is került rövid időszakokra, nem tudtuk megbecsülni, gyorsan eladtuk.  Mondjuk az is érthető, hogy a Haladás miért áll a tabella végén, mert hiába volt náluk sokat a labda, a kapunkra teljesen veszélytelenek voltak. Ugyanazt az elképzelés nélküli, beadásokkal fűszerezett semmit tudták felmutatni, mint ami sajnos ránk is jellemző volt jónéhány korábbi összecsapáson. Csupán a félidő hajrájára éledeztünk, ekkor jutottunk át úgy az ellenfél térfelére, hogy a labda is nálunk volt. Egy kiharcolt szöglet után Tamás lőni is tudott, de mivel a próbálkozása középre ment, így nem volt veszélyes. Legalább 42 perc után feljegyezhettük az első kapura tartó lövést, elvégre az is valami a tökutolsó Hali ellen, akik a 13 idegenbeli meccsükből képesek voltak egészen sokat, egyet meg is nyerni. Ez meg is zavarhatta a vendégeket, mert ezt követően átvettük az irányítást az utolsó percekre, csak a gól hiányzott a pontatlan átlövések után.

A fordulást követően szerencsére nem változott az első játékrész hajrájában látott kép, továbbra is mi maradtunk támadásban. Kérdés: Akkor 40 percen keresztül miért nem játszottunk így, ha jól láthatóan be tudjuk szorítani a Haladást a saját kapujuk elé? Láthattunk szép megoldásokat, küzdő játékosokat, az elmúlt időhöz képest egészen nagy volt a kontraszt. A probléma csupán annyi volt ezzel a nagy lendülettel, hogy nagyjából 15 percig tartott, az első játékóra végére kezdtek újra kiegyenlítődni a küzdő felek erőviszonyai. Lehetőségek itt, lehetőségek ott, csak a kapura lövésekből volt némi hiány. A játék színvonala pedig szépen lassan elkezdett esni.  Újra a mezőnybe helyeződött át a küzdelem, már helyzetek is alig adódtak. Egészen addig, amíg a Haladás ki nem harcolt egy szögletet. Ahol bizony gyermeteg hibát vétettünk. A gólvonal előtt helyezkedő támadót képesek voltunk egyedül hagyni Antallal, aki az élesen felé kanyarított labdát ki is ejtette, mert megzavarta a fejelni felugró szombathelyi, a lecsorgóra pedig nem mi reagáltunk gyorsabban. Rui Pedro köszönte és 2 méterről az üres kapuba passzolt. 0-1. Innentől azt várhattuk volna, hogy legalább a pontmentésért mindent megteszünk, de nálunk csak egy Tajti – Mihajlovic cserére futotta. Nem túl biztató az utolsó 5 perc előtt, gondolhattuk.  Főként úgy, hogy a szerb az első adandó alkalommal, amikor a kapu közelében jutott volna labdához, a saját kezére fejelte. Teljes tanácstalanság a játékosok arcán, és tehetetlenség a területeket lezáró Haladás védekezése miatt a pályán. A percek pedig lassan, de biztosan leperegtek. Újabb szégyenteljes vereség a bajnokság szinte biztos kiesője ellen. A Haladás úgy örült ennek a sikernek, mintha bajnokságot nyertek volna. Ezzel a Haladás a legutóbbi 6 mérkőzéséből már 4 győzelemnél tart. Mi pedig… Ugyanebben a tekintetben fel tudunk mutatni 5 vereséget. Megvolna a másik kieső? (A Kisvárda magabiztos győzelmével újra beelőzött minket)

A lelátón pedig újra zúghatott a szezonban jól megismert rigmus, mely ismét aktuális: Nem érdemlitek, nem érdemlitek, a Diósgyőr mezt nem érdemlitek!

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Fernando képes volt azt mondani, hogy büszke a játékosokra, mert szerinte mindent megtettek a pályán. Majd olyat talált megfogalmazni, hogy folytatni kell ezt a megkezdett munkát, ami eredményre fog vezetni. (Ezzel csak annyi a probléma, hogy néhány meccs van hátra a szezonból, az eredmények viszont pont nem látszanak)

Hozzászólások

Written by 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK