Ültem itt a tegnapi este után és belekezdtem sokszor az írásba, de valahogy sosem az lett belőle, amit valójában gondoltam, éreztem. Leírhattam volna, hogy mi történt az első, a második, a harmadik, vagy a negyedik negyedben, de aki ott volt az látta, aki pedig nem, az megnézheti felvételről.
Ez a keddi este kicsit más volt, mint az eddigi meccsnapok. Ültem itthon és semmi más nem járt a fejemben csak az, hogy Megyó, hogy csinál majd bohócot a fél győri csapatból, Thori miként fog szlalomozni a vendégjátékosok között, Chacha hogyan veri a palánk alatt Grayt, vagy Dorina vajkeze miként hinti be a labdákat csont nélkül. ’91-ben lettem a női kosárlabda szerelmese, de nem emlékszem, hogy lett volna olyan csapat ez alatt a kis időszak alatt, ami ennyire, de ennyire lázba tudott hozni, mint ezek a csodálatos Lányok! A szezon elején sokukkal beszélgettem, mindannyian elmondták, hogy mindent megtesznek majd egymásért, a klubért, a szurkolókért. Kissé szkeptikus voltam, de hittem nekik, mert ezt olyan fanatizmussal mesélték, hogy nem lehetett más gondolatom csak az, hogy ha kell, akkor tényleg felszaggatják akár a parkettát is, ha ezt követeli meg a haza!
Edzések, hajtás, hangerő, fáradtság, bohóckodás, vidámság. Olyan hangulat volt már ekkor a csapaton belül, hogy tényleg érezni lehetett, hogy itt bizony Csapat alakul. Igen így, nagybetűvel. És, hogy kik voltak a bohóckodás nagymesterei? Szerintem ezt nem nehéz kitalálni…
Ankét, bemutatkozás, fogadkozások, ígéretek. Remekül alakult a keret összetétele, mindenki kérdezte, hogy milyen lesz az új tengerentúli légiós, tudsz róla valamit, jó játékos, sokat dob, Lady Hardmon kettő? Annyit tudtam, hogy játszott ellenünk edzőmeccsen, ahol nagyon megszórt minket, közel negyven pontot dobva. Az azért mindent elmondott róla, hogy WNBA döntőt játszott és amerikai válogatott. Eglével pedig olyan játékos igazolt hozzánk, aki személy szerint nekem, az európai porondot tekintve az egyik nagy kedvencem. Így vágtunk hát neki. Előre a négy közé!
Simán verjük a ZTE-t, kikapunk, akiktől kiszoktunk, majd ,,Kellett a Csatától egy büdös, nagy pofon, ami akkorát csattant az arcokon…”, hogy helyre tett mindenkit. Európa-Kupa, sima győzelem a csehek ellen, majd lerohanjuk a francia csigát, Velencében elaltattak minket a csatornák andalító hullámai, fordulunk, sör párbajban is jobbak vagyunk a cseheknél, nem csak a pályán, a Nantes jött, majd a Nantes ment és bebizonyítottuk, hogy a Szinva is tud andalító lenni, nem csak a velencei gondola. Eközben sorban nyerjük a meccseket a bajnokságban. Pécs, Győr idegenben imádom, Szekszárdot itthon. A ZTE visszavág, a Sopron megint Sopron, de innentől nincs megállás, csak az EK-ban. A Galatasaraynak nagyon jó a sportdiplomáciája, így bevehetik már Európát a törökök. Sajnos Szidi és Eglé kiesett, Aija és Réka érkezett. Pécs, Győr, Szekszárd oda-vissza. Közben Győrben bronzérmet szerzünk bravúros játékkal a Magyar Kupában, azóta is itt csengenek a fülemben Medgyessy Dóri szavai, aki külön kiemelte, hogy megígérték az érmet akkor még nem nyerő Zele Dorinának, ha nem más, akkor érte is megszerzik. Bronzérem. Kezdetnek nem is rossz! Se nekünk, se Dorinának! Alapszakasz második hely! Na-na! Csak óvatosan még a végén nagyot merünk álmodni, Laci! Azt beszéltük meg, hogy négy közé, nem egyből döntő?! Hát hová fog ez vezetni?
Negyeddöntő. Csatát nyertünk, háborút még nem. Elődöntő…
Ott vagyok a meccseken és szedegetem az arcom a padlóról, hogy ezek a Lányok és a Stáb mit művelnek a pályán, és a te lelkeddel. Kutatok egyre mélyebben az emlékeimben, hogy mikor volt itt ilyen összekovácsolt csapat, de nem találom az időpontot. Mentálisan és fizikálisan annyira érettek, képzettek, hogy nincs lehetetlen a számukra. Ahogy elkezdődik egy mérkőzés, sosem akarom, hogy vége legyen, mert egy örökké tartó katarzis, amit nyújtanak a Lányok. Azt hiszem az összes képmutató, sárkányfű árus önbizalomtréner elbújhat az idézetei mögé, el kell jönni egy meccsre és lehet tanulni az önbizalmat!
Négy között vagyunk, köszi Laci! Mehetünk a döntőért. A női kosárszurkolók országszerte nekünk szorítanak, de a Győr is szövetségesre talál, az első csörtét ők nyerik, majd mi, majd bosszantóan megint ők. Csak nehogy mi legyünk a második Szekszárd. Kizárt! A harmadik meccsen eltüntetjük a szürkületben Grayt, így simán jutunk a döntőbe. A döntőbe. Érted, a döntőbe!
Ötödik elem. Ez valahogy mégis más. Elmondták, a szakértők, hogy szimpatikus csapat, meglepő eredmények, de majd jön a mindenkori második csapat kis hazánkban, a Kadarka, mindezt a Kupa Döntő után, és mi mehetünk a Levesbe, mondjuk szoktunk is. Senki nem hitt benne komolyan, hogy döntőbe juthatunk, kivéve minket. De ez így volt tökéletes. Csak magunkkal kellett foglalkoznunk. Ez pedig sikerült, nem kicsit, nagyon! Az egész szezonban mást se csináltunk csak győztünk. Győztünk reggel, délben meg este! Biztos, hogy abba akarjuk hagyni?
Döntő. Sopron. Kell? Áh, csak a Borsodi, nem kell Soproni!
És a végén, hogy mi lesz? Bajnokok vagytok, Lányok! Nálam, nálunk már biztos! Ha ezüstösen fog csillogni, nekünk akkor is arany színe lesz. A Ti nevetek már arannyal íródott be minden Diósgyőr szurkoló szívébe. És, hogy mit is mondhatnánk mi nektek ezek után? Csak egy szó!
KÖSZÖNJÜK!
