Beharangozó: Mezőkövesd – Diósgyőr

2

Négy forduló maradt hátra az NB1 2018/19-es kiírásából. A sorsolásunk a kiesés ellen küzdő csapatoké közül talán a legnehezebb, a következő körben Mezőkövesdre, Kuttor Attila gárdájához látogatunk. Riválisaink úgy tűnik, éppen a szezon végére eresztenek le, a körbeveréseket követően akár még Iszlaiék is a kiesés sorsára juthatnak.

A kisebbik borsodi csapat a hatodik helyet foglalja el 35 ponttal, tehát mindössze 4 egységgel szereztek többet, mint mi. Az elmúlt öt mérkőzésükből csak egyet tudtak megnyerni, a Felcsúttól, Fraditól, Újpesstől és a Viditől is vereséget szenvedtek, 5-7-es gólarány mellett. Hazai környezetben a bajnokik felét megnyerték, 7 győzelem mellett 3 döntetlen és 4 vereség a mérleg. Házi gólkirályuk az idén már 11 találatot jegyző Stefan Drazic.

A hazaiak kapuját minden bizonnyal a ferencvárosi nevelésű, 28 éves Szappanos Péter védi majd. A védelem szélein egy ismerős arccal, Eperjesi Gáborral, illetve a korábbi MTK és Loki bekkel, Vadnai Dániellel találkozhatunk majd. A két centerhalf jó eséllyel a szlovák Pillár Róbert, valamint a szerb Matija Katanec lesznek. Az elmúlt három héten három különböző összeállításban szerepelt a védelem, Kuttor Attila még így, a bajnokság hajrájára sem találta meg a legerősebb egységét.

A középpályás védekezésért jó eséllyel az egykori szombathelyi szűrő, Iszlai Bence felel majd, a támadások szervezéséért pedig az a Bertus Lajos, aki Paksról szerződött Borsod megyébe a télen. A széleken a csapatkapitány, Cseri Tamás, valamint az idén már 9 gólt szerző Molnár Gábor építkezhet. Utóbbi neve már a válogatott keret kapcsán is felmerült a közelmúltban, Shestakovékra tehát nem vár egyszerű feladat szombaton.

Mivel az előttünk álló bajnoki a hazaiak számára is komolyabb téttel bír, biztosak lehetünk benne, hogy a tavaly nyári meccshez hasonlóan ezúttal is nekünk esnek majd, és megpróbálják gyorsan eldönteni a három pont sorsát, amire Molnárék támadópotenciálját tekintve reális esély mutatkozik. Várhatóan Koszta Márk és Stefan Drazic lesz a két kezdő csatár, akik együtt már 15 gólt szereztek a szezonban. A miénkkel ellentétben a mezőkövesdi kispadon is több, minőségi támadó sorakozik, az általunk felvázolt, lehetséges kezdőcsapat mellett olyan játékosokhoz nyúlhatna a hazai stáb, mint Pekár László, Vajda Sándor vagy Amadou Moutari.

Ezúttal mi is egy önbizalom-növelő sikerrel a hátunk mögött vághatunk neki a hétvégének, ráadásul hosszú hetek óta először lehetett felfedezni némi tudatosságot a támadójátékunkban. A Hasani – Vernes – Prosser trióval úgy tűnik, Fernando megtalálta az (lehetőségeinkhez képest) ideális támadósort, a Paks ellen pedig végre a védelem is képes volt lehozni egy tétmeccset kapott gól nélkül. Mivel szombaton a Haladás Kisvárdára látogat, legalább az egyik riválisunk mindenképpen pontokat szerez majd, egy esetleges győzelemmel azonban egy egységre megközelíthetnénk a kövesdieket, ezzel őket is visszahozva a kiesés elleni küzdelembe.

Várható kezdőcsapatok:
Mezőkövesd: Szappanos – Eperjesi, Pillár, Katanec, Vadnai – Iszlai – Molnár, Bertus, Cseri – Drazic, Koszta
Diósgyőr: Antal – Polgár, Brkovic, Tamás – Shestakov, Szabó, Márkvárt, Juhar – Hasani, Vernes, Prosser

 

 

Hozzászólások

Written írta: 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK