Péntek este rendezték a Női Kosárlabda Bajnokság döntőjének első mérkőzését. Ezen a találkozón, a Sopron látta vendégül az Aluinvent DVTK csapatát.
A tizenkétszeres bajnok Sopron, a ZTE elleni elődöntőben is 100%-os maradt, hiszen eddig egyetlen vereségük sincs hazai porondon, míg a Diósgyőr, a Győr ellen harcolta ki a döntőbe kerülést. Nagy kérdés az, hogy vajon a zöld-sárgák 13. alkalommal is elhódítják a bajnoki címet, vagy a DVTK ötödik nekifutásra, először.
A piros-fehérek úgy érkezhettek a hűség városába, hogy bőven túl teljesítették az elvárásokat, hiszen egy teljesen újjá alakult csapatról beszélhetünk, akiktől a négy közé kerülés volt az elvárható. Azzal, hogy sikerrel vették az elődöntő akadályait, azt gondolhattuk, hogy egy teljesen felszabadult, közönségszórakoztató játékot láthatunk majd a miskolciaktól. Ezzel szemben, már az első negyedben kiderült, hogy túlságosan is tiszteli ellenfelét a Diósgyőr. Annyira megilletődötten kezdtek a vendégek, mintha most léptek volna pályára először életükben. Tény, hogy Európa egyik legjobb csapata volt az ellenfél, akiket illik és kell is tisztelni, de nem ennyire. Félreértés ne essék, a csodálatos diósgyőri Lányok továbbra is fantasztikusak, de érthetetlen volt az első félidő játéka.
Nagy szerencse volt azonban az, hogy a Sopron is nagyon elmaradt a tőle megszokott játéktól. Nem is hozta lázba a hazai szurkolókat saját csapatuk, de az igazat megvallva, nem is nagyon lett volna kit. Nagyon sajnálatos volt azt látni, hogy mennyire érdektelen volt a Magyar Bajnoki döntő első mérkőzése. Az ország nyugati csücskében csak pár száz embert mozgatott meg a mérkőzés és bebizonyosodott, hogy amíg Miskolcon szurkolók vannak, addig máshol csak nézők.
A szünetet követően megváltozott a DVTK játéka. Agresszívebb védekezés és feljavuló csapatjáték jellemezte ekkor a Cziczás tanítványok produkcióját. Viszont közelebb kerülniük nem sikerült, mert támadásban továbbra is rendkívül, szokatlanul pontatlanul játszottak. Rendkívül sok eladott labda, sorra elpuskázott tiszta ziccerek maradtak ki. Látható volt, hogy a soproniak tisztában vannak azzal, hogy Medgyessy Dóra játéka határozza meg a Diósgyőr ütemét. Rendkívül szorosan védekeztek ellene és teljesen kikapcsolták a játékból, legtöbbször lezárva a passz sávokat.
Megérdemelten vezettek a hazaiak, de nem olyan meglepő ez, hiszen, ahol világsztárok játszanak, ott van olyan rotációs lehetőség, hogy a legtöbb csapatban még a kispadosok is kezdők lennének. 10-15 ponttal vezettek a Darazsak, olykor-olykor pedig sikerült a piros-fehéreknek tíz ponton belülre jönniük. Volt esélyük arra is a vendégeknek, hogy még közelebb kerüljenek, de ilyenkor mindig valami hiba csúszott a támadás gépezetébe. Azonban mindenképpen a becsületükre váljék, hogy egy pillanatig sem adták fel, megküzdöttek minden labdáért. Van olyan, hogy szinte semmi sem akar sikerülni, de a következő, hétfői találkozón biztos, hogy egy másik Diósgyőrt fogunk látni.
Kár ezért a soproni találkozóért, mert ebben benne lehetett volna a bravúr is, ha elhiszik a Lányok, hogy lehet keresnivalójuk az Euroliga Final Fourjának negyedik helyezettjénél. Nagyon sok hibával játszottak a zöldek is, de ezt nem tudta kihasználni a megilletődött DVTK. A mérkőzés egészét tekintve, olyan érzések jöttek elő, hogy valami nem kerek az örökös magyar bajnoknál. Az Euroliga bronzmeccsén sem lehetett érezni azt a tüzet, amit az egész európai szezonjuk alatt láthattunk tőlük. A csapat edzője, Roberto Iniguez láthatóan egy nagyon nehéz ember, akinek soha semmi sem jó. Elmondása szerint ő sosem foglalkozik a játékvezetőkkel, de valahogy mégiscsak szörnyűnek nevezte a tegnapi bíráskodást, ami elég visszataszító, főleg annak tükrében, hogy a harmadik negyed közepén csupán 6(!) faulttal rendelkezett a csapata. A szezon végén valószínűleg távozó tréner, most éppen a soproni szurkolókba, bocsánat, nézőkbe kötött bele, mert csapata nem kapta meg a kellő segítséget a lelátóról, amikor nem úgy ment a szekér, ahogy szerették volna. Mindenesetre köszönjük neki az elismerő szavakat, amit a helyszínen szurkoló diósgyőrieknek címzett. Mi is büszkék vagyunk az ott szurkolókra és bizony jár nekik a nagy kalaplengetés.
Nagy esélyt szalasztott el a Diósgyőr. Ha hozzák azt a játékot, amit egész szezonban megszokhattunk tőlük, akkor bizony meglepetést is okozhattak volna. Csüggedni azonban nincs idő és semmi okunk rá, hiszen nincs még vége. Biztos vagyok benne, hogy a Lányok és Cziczás Laci is elhiszi, hogy meg lehet verni ezt a Sopront. Hiszem, hogy hétfőn, Miskolcon egy másik, a már meg szokott arcát fogja mutatni a csapat és egy nagyon jó mérkőzésen sikerül meglepni a címvédőt. Utána pedig már nincs az az Isten, ami megállíthatna minket! Azért sajnálom nagyon ezt az első mérkőzést, mert így nem söpréssel fogjuk megnyerni első bajnoki aranyunkat. Hétfőn töltsük meg a csarnokot és mutassuk meg az elbizakodott Darazsaknak, hogy kevés lesz ide az a kis fullánk!
Női Kosárlabda Bajnokság, Döntő, első mérkőzés.
Sopron Basket–Aluinvent DVTK 74–60 (18–13, 17–11, 18–15, 21–21)
Sopron, Novomatic Aréna, 950 néző.
Játékvezetők: Kapitány Gellért, Praksch Péter, Nagy Viktor
Sopron Basket: Turner 16/3, Casas 18/6, Crvendakics, Dupree 15, Határ 7. Csere: Dubei 5/3, ZAHUI 13.
Aluinvent DVTK: Medgyessy, Walker Kimbrough10/3, Skoric 22/6, Putnina 4, Mokango 16. Csere: Zele, Szabó Fanni 6/3, Kiss A., Kányási V., Szűcs R.
Cziczás László: Gratulálok a Sopronnak, nagy élmény volt abban a csarnokban játszani, ahol két hete világsztárok pattogtattak. Nem a legjobb ütemben kezdtünk, ezen próbálunk javítani és megnehezíteni a Sopron dolgát. Örülök, hogy itt lehetünk a döntőben!
Roberto Iniguez: Szörnyű mérkőzés volt! Ha TV-n néztem volna, biztos átkapcsolok. Ha a játékvezetők vannak a középpontban egy mérkőzésen, akkor nincs értelme kosárlabdáról beszélni. Hagyni kell a játékosokat játszani, nem szétfújni a mérkőzést. A mai kosárlabdának része a kontakt. Nagyon unom már azt is, amit Bettivel csinálnak. Minden meccsen ellehetetlenítik! Esélye sincs játszani, miközben mindenhonnan azt fújják, hogy ő az egyik legfontosabb játékosa a válogatottnak. Nagyon magas, jön a válasz a játékvezetőtől. Nem értem ez mit jelent. Szeretnék gratulálni a miskolci szurkolóknak, fantasztikusak voltak! Rengeteget segítettek a csapatuknak. A mi szurkolóinknak is ezt kellene megérteni, hogy akkor kell igazán a segítség, amikor nehéz helyzetben vagyunk. Ilyenkor azonban ők ülnek a helyükön, mintha színházban lennének, és a csapattól várják a változást. Ennek fordítva kellene működnie! We are one team – mondjuk, de csak akkor érzem ezt, ha nyerünk. Ha problémáink vannak, akkor hol van az egység? Megmutatták ma a miskolciak, hogy mi az igazi szurkolás!
