Eldőlt a sorsunk?: Mezőkövesd – Diósgyőr értékelő

58378495_572910493231231_4431753242644316160_n

A borsodi “rangadó” tétje nem kevesebb, minthogy fontos kérdésekről döntsön. Diósgyőri győzelem esetén berántani a Mezőkövesdet a kiesés elleni harc kellős közepébe. Vagy egy esetleges hazai siker esetén pedig szinte biztossá tenni a kisebbik borsodi csapat jövő évi első osztályú tagságát. A döntetlen igazából egyik félnek sem kedvez, a csapatoknak égető szüksége volna a bajnokság végéhez közeledve a pontokra, ha a következő évet nem szeretnék alsóbb osztályban kezdeni.

A mérkőzés kezdetét a múlt fordulóban, Miskolcon felhangzó rigmus zengése jelezte, ezzel próbálva a diósgyőri tábor motiválni a csapatot, elég sajátos módon. Ahogy viszont útjára indult a labda is, a mérkőző felek kihagyták az ellenféllel való ismerkedés első pár percét, a kezdetektől küzdelmes összecsapást láthatott a kilátogató közönség. Mi pedig már a kezdetektől ötlettelenül “mentünk előre”. Mert az előre az kis túlzás. Mivel a Mezőkövesd a támadásait nem mondható, hogy építette, inkább csak vaktában passzolgattak, addig a mieinkről sem volt elmondható, hogy képesek lettünk volna tudatosan haladni az ellenfél kapuja felé. Elképzelés hiányában maradt a céltalan ívelgetés, hátha véletlenül valamelyik támadó felé száll a labda, onnantól meg az ő baja, hogy mit is kezd a vele.  Ezzel a “taktikával” pedig a már megszokott módon teljesen veszélytelenek voltunk az ellenfél kapujára. Negyed óra alatt így egyetlen alkalommal sikerült kaput találnunk, egy gyengécske Juhar szabadrúgás csorgott el Szappanosig. A pályán viszont feltűnő volt Pekár viselkedése, aki Márkvártnak lépett oda a kelleténél erősebben, ráadásul teljesen értelmetlenül. Meg is kapta a sárgáját, ami sajnos csak az első volt, annak ellenére, hogy korábban Antalt is fellökte már. Így maradhatott a pályán, aminek eredménye is lett. Drazic adott be a szélről, a védelem pedig hozta a szokásos gólt eredményező hibáját. A belső védők ketten sem voltak képesek tisztázni Pekár elől, akihez eljutott a beadás, neki pedig már csak be kellett passzolni. A két védő szerencsétlenkedésén kívül pedig nem mehetünk el Juhar munkája mellett sem, aki nem ment az emberével, így lemaradt, ellenben hevesen próbált lest reklamálni, amiről nyilván nem volt szó. Röviden: a védelem ismét keringett, mint gólyaf*s a levegőben, közük nem volt az ellenfél támadóinak mozgásához. Irány az NB2? Ezt követően kissé leült a mérkőzés, a Mezőkövesdnek nem volt sürgős innentől, nem is játszottak kifejezetten gólra törő focit, mi pedig képtelenek voltunk életképes támadásokat építeni. A félidő derekán volt mindössze egy beadásunk, ahol Tóth Barna keveredett helyzetbe, de mindössze azt érte el, hogy összefejelt a hazai játékossal, így az ápolása miatt állt pár percet a játék. Mondjuk nem lettünk kevesebben, amíg a pálya szélén ápolták, mert korábban is szinte észrevehetetlen volt a pályán, a teljesítménye nem volt érzékelhető, de kellett a létszám miatt. Így félórányi játék után jött is a csere, Vernes léphetett pályára. Vele kissé magához tért a csapat, meglehet, ez annak is köszönhető, hogy a Mezőkövesd visszahúzódott védekezni, de így legalább akadt némi lehetőségünk 1-2 szöglet és szabadrúgás formájában. Igaz, hogy ezek nem rejtettek veszélyt magukban, de legalább ismerkedhettünk kicsit az ellenfél védelmével, mert erre eddig nem volt igazán alkalmunk. A félidő hajrájára sem szállta meg a kreativitás szelleme a játékosokat, a szezonban már oly sokat látott félpálya közeli passzolgatást láthattuk a céltalan beadásainkkal, mintha csak másolni akartuk volna a szezon korábbi mérkőzéseit.  a 45+3 perc le is csorgott szépen lassan, anélkül, hogy igazi veszélyt jelentettünk volna a hazai kapura. Ez így kevés lesz ahhoz, hogy jövőre is a szomszéd vár ellen szerepelhessünk…

A fordulást követően, talán annak köszönhetően, hogy miénk volt a kezdés joga, rögtön Hasani eresztett el egy gyenge lövést az első percben, ekkor még úgy tűnt, hogy nem adtuk fel teljesen ezt a meccset. Mi több, az első percekben próbáltuk folyamatosan hibára kényszeríteni a hazai csapatot, nem sok sikerrel. Mondjuk azzal a fajta passzjátékkal, amivel próbálkoztunk, elég nehéz is lett volna, hiszen a sok passz közé rendre becsúszott nem egy hiba, amivel vagy kikerültünk a mezőkövesdi kapu előteréből, vagy elvesztettük a labdát. A lesre futásokról és a folyamatosan rossz helyre menő beadásokról nem is beszélve. Alapvető hiányosságokkal küzdenénk még mindig? Ennek az ékes bizonyítéka volt többek között az az eset is, amikor Shestakov még ugyan egy testcsellel tisztára játszotta magát, majd a tizenhatos sarkáról úgy keresztbe bikázta a labdát, hogy esélye nem volt senkinek beleérni egyáltalán. Közben már a hazai csapat is átmerészkedett néha a térfelünkre, mert valószínűleg ők is unták már azt az értelmetlen passzolgatást, amit képesek voltunk felmutatni. A meccsből pedig már csak 25 perc volt hátra, ahol legalább pontot kellett volna menteni, hogy életben maradhassanak a bennmaradáshoz fűzött reményeink. Ehhez ekkor meglepő módon Tamás Márk állt a legközelebb, egy szöglet utáni emelése volt e legveszélyesebb lehetőségünk, több, mint 1 óra elteltével. Aggasztó. Ahogy teltek a percek, látszott, hogy a játékosok egyre inkább csak szenvedtek, leginkább ötlethiányban. A szurkolók pedig amiatt, hogy ismét ezt a nagy semmit kellett nézniük. A szenvedés pedig negyed órával a lefújás előtt csak még tovább fokozódott, amikor a Mezőkövesd már tényleg megunhatta azt a szerencsétlenkedést, amit ezek produkáltak, gondolták, hogy ideje lenne támadni kicsit. A védelem pedig ismét a moziban érezhette magát, hiszen ritkán látnak ilyen gólt ennyire közelről, jobbára még a szóban forgó esettől is jobban le vannak maradva. A hazai csapat ugyan csak pár emberrel jött át a térfélre, de hagytuk nekik, hogy középen, a kaputól kb 20 méterre Cseri labdát kapjon, ő pedig élt is a lehetőséggel, mivel senki nem állt elé, ki tudta nézni magának az alsó sarkot, ahová be is lőtte a labdát. 2-0. A meccs ezzel el is dőlt. Ahogy az is, hogy a Mezőkövesd jó eséllyel jövőre is az NB1-ben folytatja, mi pedig a legnagyobb jóindulat mellett is elég messze kerültünk ettől. Ezen a tragikomikus meccsen még az is belefért, hogy egy hazai lehetőséget követően úgy próbáljunk felszabadítani, hogy fejbe lőjük a saját védőnket. Na jó, ez nem tragikomédia, inkább csak tragédia. Viszlát NB1! Pár év múlva jövünk. Talán. Az i-re a pontot azért még feltettük, 5 perccel a vége előtt Moutari futott el a szélen, most a változatosság kedvéért Shestakov maradt le róla, a nagyképű mezőkövesdi meg bevágta a léc alá. Teljes összeomlás. Szerencsére ezek után lefújták az összecsapást, nem kaptunk még több gólt.

A ma kilátogatók egy lélektelenül játszó csapatot láthattak, akik mindenfajta elképzelés nélkül ténferegtek csak a pályán, ezzel elérve, hogy a hátralevő 3 fordulóban kelljen kiharcolni a jövő évi első osztályú tagságot. Mindezt olyan csapatok ellen, mint a Vidi, a Honvéd és az Újpest. Ideje tehát készülni a jövő évi Nyíregyháza, Győr, Kaposvár, Békéscsaba és Kazincbarcika elleni rangadókra. Ennek a társulatnak meg a java részét szétzavarni, akkor már inkább játszanak a helyi kötődésű fiatalok, akiknek még jelent valamit a szó: Diósgyőr.

Hozzászólások

Written by 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK