Az utóbbi időszakban több fontos változás is történt a DVTK Jegesmedvék keretét illetően, ezért időszerűnek tartottuk, hogy egy rövid összefoglalást készítsünk a jobb áttekinthetőség érdekében.
Szakmai stáb
A csapat edzői gárdája alapvetően egyben maradt, mivel mind Strenk Hunor másodedző, mind Farkas Tamás kapusedző folytatja munkáját a klubnál. Glen Hanlon viszont távozott az idény végeztével, helyére Marcel Rodman érkezett, akivel a klub kétéves szerződést kötött. Remélhetőleg vele – velük – egy hosszabb közös munka veszi kezdetét, mely véget vet az évek óta tartó “egy szezonos edzők” időszakának, s az ezzel együtt járó állandó szakmai irányváltásoknak.
Kapusok
Kapusaink közül Adorján Attilának élő szerződése van, viszont mellé mindenképp szükség lesz egy nagyobb rutinnal bíró hálóőrre, akinek – bízzunk benne – hamarosan bejelentik leigazolását. Főleg úgy, hogy a legutóbbi idény egyik legjobb kapusa, Vay Ádám a távozás mellett döntött. Kiváló szereplésével (94,9 % védési arány és 1,84 kapott gólátlag az alapszakaszban) felhívta magára a figyelmet és a svéd másodosztályban (Allsvenskan) szereplő Västerviks IK-hoz szerződött. A Västerviks a bajnokság középcsapatai közé sorolható, legutóbb a hetedik helyen végeztek. Duschek Dávid a szezon során kölcsönbe került az Újpest csapatához, ahol nagyon jó teljesítményt nyújtott: az alapszakaszban 94,5 %-kal, a rájátszásban 92, 8 %-os hatékonysággal védett. Az idény végeztével 1+1 éves szerződést kínáltak neki, amit elfogadott, így végleg a pesti egyesülethez került. A szezont a Hokiklub Budapestnél töltő Kiss Bence sorsáról egyelőre nincs hivatalos tájékoztatás.
Védelem
A védők közül szerződéssel rendelkezik Gőz Balázs, Láda Balázs, Szirányi Bence, Kiss Dániel és Vojtkó Mátyás. A csapatrész főleg az alapszakasz második felében teljesített jól, ám a vezetés úgy ítélte meg, hogy elkél az erősítés. Ennek szellemében érkezett a MAC Újbudától korábbi játékosunk, a kanadai-magyar Jesse Dudas, aki igen impresszív szezont tudhat maga mögött: védőként az újbudaiak egyik legponterősebb játékát nyújtva 51 meccsen 39 pontot (11 G, 28 A) szerzett. Vele együtt három bekkpár már megvan – legalábbis számszakilag -, ezért ide már csak két érkező várható az átigazolási időszakban.
Csatárok
A pillanatnyi keretet elnézve az egyik nagy feladat az lesz, hogy összeálljanak a csatártriók. Ehhez egyelőre csak a következő játékosok állnak rendelkezésre: Magosi Bálint, Vas János, Galanisz Nikandrosz, Ritó László és Miskolczi Márk. Magosi Bálint és Vas János is két éves hosszabbítást írt alá a klubbal, ami kellő garanciát jelent a magas színvonalú munka folytatására. Egyelőre egy csatár érkezett erősítésként, a Fehérvári Titánoktól (a Fehérvár AV 19 Erste Ligás farmcsapata) Kiss Patrik tette át székhelyét Miskolcra. A 21 éves támadó – ahogy korábban már írtuk róla – kiemelkedő szezont futott, 51 meccsen összehozott 59 pontja a liga kanadai táblázatán 10. helyet ért.
Mindemellett nem szabad elfelejteni, hogy többen elhagyják a klubot. Hajós Roland hat év után döntött a váltás mellett, ezalatt 273 mérkőzést játszott a klub színeiben, melyeken 193 ponttal (66 G, 127 A) járult hozzá a sikerekhez (forrás). Egyelőre nincs hír arról, hol folytatja pályafutását. A másik távozó, Somogyi Balázs kapcsán most jelentették be, hogy nevelőegyesületéhez, a Dunaújvárosi Acélbikákhoz tér vissza, ahol a keret újjáépítésének jegyében szerződtették.
A keret tagjainak felsorolásából kimaradtak az idegenlégiósok, mivel egyelőre semmilyen hivatalos formában nem erősítették meg, hogy kik maradnak – ha maradnak – és kik távoznak. Ennek okán nem szeretnénk találgatásokba bocsátkozni egyikükkel kapcsolatban sem. A kérdéses játékosok: Nicholas Crawford, Jamie Milam, Alexis Loiseau, Ryan Harrison, Rasmus Kulmala és Ziga Pance. Valamint azt is érdemes szem előtt tartani, hogy az utánpótlásból kinövő fiatalok előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy a felnőtt keret tagjaivá váljanak, így a 24 fősre tervezett játékosállomány kialakítása még sok munkát kíván.
Amint újabb hírek érkeznek a Jegesmedvékkel kapcsolatban, akkor igyekszünk minél előbb beszámolni a változásokról.