Itt vagy most

A diósgyőriek megérdemelnék a sikereket – Novothny Soma interjú

2015. augusztus 19-én újabb magyar fiatal döntött úgy, ideiglenesen maga mögött hagyja légiós éveit, és Diósgyőrben mutatkozik be az NB1-ben. Novothny Soma az U21-es válogatott alapembereként érkezett Miskolcra, ahol góljainak köszönhetően hamar közönségkedvenccé vált, a szurkolók döntése alapján még az elmúlt 20 év álomcsapatába is bekerült (A csapat: Rados – Okuka, Lipták, Kádár, Husic – Elek – Gallardo, Fernando, Luque – Novothny, Futács
Vezetőedző: Tomiszlav Szivics).
A közelmúltban Dél-Koreába szerződött csatárral beszélgettünk.

Kedves Soma, köszönjük, hogy a rendelkezésünkre állsz! Mi az első focival kapcsolatos emléked? Már kiskorodban is csatárnak készültél?

Hat éves voltam mikor óvodában egy lány barátom kérdezte, miért nem megyek le Veszprémbe edzeni a focicsapathoz, ott kezdtem el játszani. Nem készültem mindig csatárnak, voltam minden, balszélső, középpályás, középhátvéd, kapus, de aztán mindig rájöttem, hogy a legjobb dolog ha gólt tudok lőni. Így a csatár lett a végső döntés.

Hogyan élted meg, mikor 18 évesen Veszprémből Nápolyba költöztél?

Egyrészt óriási öröm és megtiszteltetés volt, másrészt pedig nagy változás hiszen ott hagytam az egész addigi életem, családot, barátaimat, mindent. Nagy segítség volt viszont, hogy édesapukám velem jöhetett és az első fél évben kint volt. Utána pedig a testvéremmel éltünk kint, így egyedül szinte sosem voltam.

2015 nyarán érkeztél Diósgyőrbe, ahol aztán bemutatkozhattál az NB1-ben. Miért éppen a miskolci ajánlatra bólintottál rá? Nem élted meg visszalépésként a váltást Olaszország után?

Egyáltalán nem éreztem visszalépésnek sőt nagyon örültem, hogy Miskolcra igazolhatok. Árki Gábor és Bekő Balázs szinte mindennap hívtak, hogy szamítanak rám , éreztem a bizalmat ami nekem fontos, valamint tudtam, milyen hangulat van a futball körül Miskolcon így nem volt nehéz a döntés.

 Mi az első dolog, ami eszedbe jut a diósgyőri időszakodról?

A Fradi elleni stadionbucsuztató mérkőzés. Óriási hangulat volt és nagyon boldog vagyok, hogy be tudtam találni azon a meccsen. Azt sajnálom, hogy vereséget szenvedtünk.

Ötven bajnokin 12 gólt szereztél DVTK mezben, a szurkolók az elmúlt húsz év “álomcsapatába” is beválasztottak. Maradt benned hiányérzet a miskolci teljesítményed után?

Természetesen, szerettem volna több gólt szerezni, de nem vagyok teljesen elégedetlen. Nagyon jól esett, mikor láttam, hogy beválasztottak, úgy gondolom, hogy ez egy nagyon nagy dolog. Büszke vagyok rá, hogy csapatkapitánya is lehettem a csapatnak, főleg, hogy a játékosok választottak. Emlékszem, mikor Lipi pirosat kapott és eltiltották, Bódog Tamás szólt, hogy engem szavaztak meg a többiek, így én leszek a kapitány az utolsó fordulókban, nagyon izgatott lettem. Ráadásul akkor középpályást játszottam a hiányzások miatt, ami egészen jól sikerült, és szerintem kellett hozzá az a plusz erő és drukk amit a szalag adott a kezemen.

Mikor lejárt a diósgyőri kölcsönszerződésed, felmerült, hogy maradj Miskolcon? Volt tudomásod más ajánlatokról? Egy ilyen helyzetben mennyi beleszólása van a játékosnak abba, hogy hol folytassa a pályafutását?

Persze, hogy felmerült, hiszen jól éreztem magam, és ahogy említettem, még csapatkapitány is voltam, úgy éreztem fontos voltam a csapatban. Azonban az akkori vezetés a tárgyalások alatt egyáltán nem éreztette ezt, míg Újpesten mind az edző mind pedig az elnök úr is elmondta, mennyire örülnének ha odaigazolnék. Ahogy azt az előbb mondtam, nekem nagyon fontos, hogy érezzem a bizalmat, így Újpestre esett a választás.

Novothny Soma - 1910.hu

Lassan két hónapja élsz kint Dél-Koreában, túl vagy már a kezdeti kultúrsokkon?

Igen, egy-másfél hónap kellett a teljes átálláshoz, azóta viszont minden rendben. Az utolsó 4 meccsen 4 gólt szereztem, jól megy a játék, és jól érzem magam a privát életben is.

Mik azok a dolgok amik, a legjobban hiányoznak Magyarországról, illetve mik azok amiket, szívesen hazahoznál a koreai kultúrából?

Természetesen a család és a barátok akik nélkül nagyon nehéz, valamint a magyar ételek. Lassan ölni tudnék egy gulyáslevesért, nem beszélve, hogy jön a nyár, és itt nincs sok lángos . 😀

A menyasszonyod, Rella is veled tartott Ázsiába. Hogyan élte meg a költözést?

Izgatott volt és nagyon várta az új kalandot. Úgy látom sikerrel vettük, mindketten boldogok vagyunk.

Mikor nem edzel éppen, van időtök utazni? Mivel töltitek a szabadidőtöket?

Igen, sokszor van 2 szabadnap a meccsek után, így Rella kinézi a programokat és már teljes műsorfüzet vár, amikor tudunk menni kirándulni. Bejártuk Busan szinte minden részét, de már átugrottunk Tokióba is. Kimaxoljuk a szabadidőt, hamár ilyen különleges helyen élünk.

Korea második legnagyobb városában focizol, nagyjából 3 és fél millió ember él Busanban, mégis úgy tűnik a képekről, hogy nem sokan járnak ki a meccseitekre. Mi lehet ennek az oka? Mik a legnépszerűbb sportok Koreában?

Igen, mióta a csapat kiesett a másodosztályba nagyot csökkent az érdeklődés, nem beszélve arról, hogy közben nagyon felkapott lett a baseball, ahol több tízezren szurkolnak a stadionban a csapatnak. Régóta tervben van, hogy kimenjünk egy meccsre mi is. De azért a futballt is imádják, most hétvégén játszott itt Busanban a válogatott Ausztrália ellen, ahol 52500-an voltak a stadionban.

Rajtad kívül három légiós van még a csapatban, két brazil és egy ausztrál. Nincs klikkesedés? Jól kijössz a csapattársaiddal?

Nyilván többet kommunikálok azokkal a játékosokkal akik tudnak angolul, de klikkesedés egyáltalán nincsen. Az edzők sok figyelmet fektetnek arra, hogy a csapat kémiája jó legyen, így többször van közös program a csapattal.

Mik a fő különbségek a magyar és koreai bajnokság között?

Nagyon kemény edzések vannak, az ő szavaikkal élve, itt szinte fontosabb az edzésmunka mint a meccs a hétvégén. Ebből adódóan, sok futás, fizikai munka és kispasszos jaték ami jellemzi a bajnokság stílusát.

Még mindig csak 24 éves vagy, de már a harmadik országban próbálhatod ki magad. Milyen további céljaid vannak még labdarúgóként?

Szeretnék minél több gólt szerezni, és jobb teljesítményt nyújtani, akárhol játszom éppen.Természetesen, amíg igény van rám, szeretnék minél több évet idegenlégiósként lehúzni. Sok tapasztalatot szerezni és kalandot átélni.

Gondoltál már arra, mivel foglalkoznál legszívesebben, ha egyszer majd felhagysz a futballal?

Igen, de szinte napról napra változik a véleményem. Néha edző szeretnék lenni, néha menedzser, néha szeretnék nyitni egy funkcionális edzőtermet és ott a régi veszprémi barátokkal együtt dolgozni. Úgy érzem, még van időm eldönteni, de ötleteim vannak .

Üzennél valamit a szurkolóknak?

Egyrészt nagyon szépen köszönöm, hogy beszavaztak az álomcsapatba, másrészt pedig azt a sok szeretet szeretném megköszönni amit kaptam tőlük, míg ott voltam, és azóta is, mióta eljöttem. Több üzenetet kapok, ami nagyon jó érzés. Kívánom nekik, hogy mostmár legyen egy év, ahol másért kell izgulniuk nem azért, hogy kiesik- e csapat vagy sem. Megérdemelnének már egy sikeresebb érát!

Kedves Soma, köszönjük, hogy időt szántál ránk, további pályafutásodhoz sok sikert kívánunk! 

Gáti-Kiss Dániel, Imre Róbert

Kép: Bak Norbert

Hozzászólások

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK