Az elmúlt időszak, mintha éveknek tűnt volna, annyira lassan telt el. A nyár jelentős része a magyar focit kedvelők számára ínséges időszak volt, tegnap azonban végre kezdetét vette a Bajnokság. Mi ugyan csak ma kezdtük meg a szereplést, de ezt szerintem senki sem bánja igazán. A stadion körül már egy órával a mérkőzés előtt rengeteg szurkoló sétált, beszélgetett, csak a rövid eső zavarta meg az izgatott drukkereket kis időre. A mérkőzés kezdetére azonban a szurkolók kedve mellett az idő is jobbra fordult.
A Honvéd kezdte meg az összecsapást, viszont nem tudtak támadásokat építeni, mi több, a labdával is csak ritkán volt alkalmuk találkozni. A vizes füvön kissé csúszkáló játékosok az első percekben még hibáztak az átadások során, de lassanként megszokták a játékosok a körülményeket és egy élvezhetőnek nevezhető csata volt kialakulóban. Ennek jobbára a diósgyőri közönség örülhetett, mert meglepő módon sokkal aktívabban kezdtünk ellenfelünknél, jobbára csak nyomozták a labdát a kispestiek, bár komoly helyzetet az első 10 percben mi sem tudtunk kialakítani, csupán Tajti kapu mellé tartó lövését jegyezhettük meg. Pár perccel később viszont már emelkedhetett a szurkolók pulzusszáma, egy labdaszerzés után Hasani indult meg, centerezésére Prosser érkezett, akinek úgy tűnt, hogy hosszú lesz a labda. De a hosszú oldalon megjelent Shestakov, sprintelt a labdáért, viszont Berla kapus időben kapcsolt és kimozdulva birodalmából elkotorta a labdát, maradt a 0-0. Ezt követően kissé áthelyeződött a játék a mezőnybe, igaz mi passzolgattunk többet, kicsit a tavaly látottakra emlékeztette a drukkereket a pályán zajló tili-toli. Előre nem jutottunk vele, de legalább nálunk volt a labda. A következő érdekesség a mérkőzésen egy új szabály alkalmazása volt a játékvezető részéről, helyesen. A kapunk elől igyekeztünk kijuttatni a labdát és a középpályára irányuló passz a bíró sporttárson irányt változtatott és a Honvédhoz került. Ilyen esetekben az új szabályok értelmében a játékvezető megállítja a játékot és ejti a labdát. Ahogy közeledtünk az első fél óra elteltéhez, a kevés helyzet mellett diósgyőri mezőnyfölényt láthatott a kilátogató drukkerhad. A következő jelenet ismét számunkra volt érdekes, Hasani oldalról indulva kevergetett szépen és fűzte be magát lőtávolba, kaput sajnos nem talált. Majd következett a feketeleves. Az eddig impotens Honvéd valamilyen csoda folytán elvergődött a kapunk előteréig, ahonnan még bedobásra tisztáztunk. A dobás pillanatában azonban Tamás butaságot csinált és lerántotta emberét. 11-es. N’Gog pedig köszönte a semmiből jött lehetőséget és értékesítette a büntetőt. Hidegzuhany. 0-1. Ezt követően látszott, hogy megfogta a csapatot a találat, ami nem volt benne a játékban, kicsit bizonytalanabbul mentek előre. Majd erőt vettek magukon a fiúk és újra nekiestek a Honvédnak a félidő utolsó 5 percére. Ami a 3 perces hosszabbítás utolsó pillanatában fizetődött ki. A sors úgy tűnt, visszaadja, amit néhány perccel előtte elvett. A Honvéd védője Tamás Márk nyomdokaiba lépett és lerántotta ellenfelét, Shestakovot. Újabb büntető, de ezt szerencsére már nem ellenünk, hanem nekünk ítélték meg. Tajti állt a labda mögé és magabiztosan kilőtte a csúszós gyepen a jobb felső sarkot. Önbizalom kimaxolva? Így 1-1-es döntetlennel zárult az első játékész, ugyanis a gól után rögtön jött a sípszó. Szünet.
A folytatásban álmosabban jöhettünk ki a pályára, a Honvéd ragadta magához a kezdeményezést, mi pedig csak kerestük az első félidei önmagunkat, na meg a labdát. Teljesen kiestünk a ritmusból, negyed óra elteltével is a Honvéd tehetetlenségének köszönhettük, hogy még döntetlenre álltunk. A vendégek pedig, ha nem túl acélosan is, de ostromozták a kapunkat. A félidő közepére pedig már mondhatni nyomás alatt tartottak minket. Danilovic több védést is kénytelen volt bemutatni, de állta a sarat, egyenlőre jó igazolásnak tűnik. A vendégek mezőnyfölénye mellett ritkán jutottunk át a kispestiek térfelére, de sajnos ekkor sem tudtunk igazán veszélyesek lenni. A percek pedig csak teltek. Mintha a drukkereken is látszott volna, hogy kissé bizonytalanabbak, talán ők is kétkedni kezdtek abban, hogy lehet még keresnivalónk itt. A Honvéd pedig a Craiovában kapott sokkot kiheverni látszott. Ugyan a támadásaik továbbra is gyengék voltak, de látszott, hogy ők régebb óta vannak játékban. Majd a félidő derekán a kevés lehetőségünk közül az egyiket sikerült szögletre váltanunk. A középre adott labda pedig csak a kapu előterébe csorgott ki, amit rögtön a kapura is szúrtunk, viszont egy kispesti kézben elakadt a labda, az újabb büntető viszont elmaradt. A stadion egy emberként szidta a bírót és adott hangot, jelezzük jogos elégedetlenségének. Ez a hangorkán viszont legalább felrázta a csapatot. Pár perc telt el csupán, mikor újra támadásra adtuk a fejünket. Márkvárt szervezte az akciót, aki újra bizonyságot tett zsenialitásáról, észrevette Shestakovot, amint sprintel a kapu felé, majd megtalálva a rést a kispestiek között, tanárian varázsolta az alacsony ukrán fejére a labdát, aki zavartalanul bólintott a Honvéd kapujába. 2-1! Meg is volt az elégtétel a pestieken, akiket szinte minden meccsen segítenek ellenünk a játékvezetők, mit pedig ismét megmutattuk, hogy “emberhátrányban” is tudunk jobban játszani, mint holmi fővárosi csapat. Az élet visszatért a stadionba és a srácokba is, az utolsó negyed órára egy új, sokkal kiélezettebb mérkőzés következett. Innentől mi is sokkal aktívabban játszottunk, kiegyenlítődtek az erőviszonyok. Helyzet itt, helyzet ott. A percek pedig egyre lassabban teltek. Mindenki a lefújást várta. De előtte még vezethettünk egy kontrát. 4 diósgyőri indult meg 2 Honvéd védő ellenében. Juhar átpasszolta a labdát a másik oldalra, ahol Boros érte el, levitte egészen az alapvonalig, onnan viszont a középre adás helyett úgy gondolta, hogy egyedül is meg tudja oldani a lehetőséget. Ehhez még tanulnia kell kicsit, a védője gond nélkül szögletre tisztázott. Ebben a helyzetben nagyobb lehetőségünk lett volna lezárni a mérkőzést, a fiatal játékosnak viszont még kell gyűjteni egy kis rutint, hogy az ilyen helyzeteket is jól oldja meg. Így maradt a körömrágás, a reménykedés. A 90. percben mindenki az oldalvonalat nézte, várták az emberek a hosszabbítást. 5 perc. Egy emberként háborgott mindenki, valahol jogosan, ennyit nem állt a játék. Alig telt el egy perc, egy keresztbe a kapunk előtt átlőtt labdáról maradt le mindenki, kivéve a kispesti támadót, aki nagyjából 1-2 méterről csak a kapu mellé kanalazta a labdát. Öregedtünk pár évet a jelenet láttán. A hátralévő időben az órák nézegetésén kívül már nem lett melegebb a pite, maradt az egy gólos előny.
Összességében egy igazságosnak mondható eredmény született, a semmiből jött vendég vezetésre még időben sikerült reagálni, így megvolt az esélyünk arra, hogy szépen kezdjük a szezont. Ugyan a mérkőzés második felében benne volt, hogy a vendégek újra előnybe kerülnek, azonban Sannino mester még nem tudta annyira összerakni a támadójátékot, hogy ez bekövetkezzen, mi viszont fel tudtunk állni egy nehezebb helyzetben és a magunk javára tudtuk fordítani a 6000 szurkoló támogatása mellett lejátszott első tétmérkőzésünket.
A csapatból nehéz lenne bárkit is kiemelni, ma nem a kiugró egyéni teljesítményeknek köszönhetjük a győzelmet, hanem csapatként kerekedtünk felül a kispesti együttesen. Folytatás a jövő héten újra Diósgyőrben az Újpest ellen.
