Itt vagy most

Rivális kitekintő: Diósgyőr – Mezőkövesd

Az OTP Bank liga 4. fordulójában a megyei „riválisunk”, a Mezőkövesd látogat hozzánk. A jelentős első osztályú tapasztalattal rendelkező mezőkövesdi egyesület már a negyedik NB1-es idényét kezdte meg idén nyáron. Az eddig lejátszott három bajnokijukat rendre megnyerték, így 4 lőtt és 1 kapott góllal a tabella második helyén állnak. A Felcsútot, a Kaposvárt és a Zalaegerszeget is sikerült két vállra fektetniük. A két csapat, idén áprilisban találkozott legutoljára egymással, ahol 3-0-ás kövesdi siker született. Egészen 2017. augusztus 26-ig kell visszatekinteni, hogy diósgyőri győzelmet találjunk, ekkor Debrecenben egy 93. percben szerzett Ugrai büntetővel sikerült legyőzni a Mezőkövesdet 2-1-re.

Sajnos, az első mondatban említett rivális titulus inkább a földrajzi elhelyezkedésből adódik, mintsem a tabellán predesztinált helyezéseinkből. A Mezőkövesd csapata nyáron jelentős átalakuláson ment keresztül, amiről részletesebben Robi beharangozójában tudok majd olvasni 🙂 . A játékosállomány erősségét mutatja, hogy az előző forduló válogatottjába három kövesdi játékos is bekerült, név szerint: Nesterov, Vadnai és Cseri. Érdekesség, hogy a tarnsfermarkt.com internetes portál alapján a két keret összértékének a különbsége „csupán” 20.000 euró a Mezőkövesd javára.

Szurkolói berkekben, igen nagy a csend Matyóföldön, egy-két unatkozó nyugdíjas bíztatja csupán a kedvenceit a komment szekcióban. Ez betudható talán a nagy nyári melegnek, illetve a termálfürdő közelségének is. A cikk megjelenése pillanatáig összesen 38 vendégjegy került megváltásra. Említésre méltó még továbbá az a szóbeszéd, miszerint a Mezőkövesdnek sikerülhet elhalászni az Újpest elől a DVSC-től távozóban lévő Takács Tamást.

Diósgyőrben nem telt felhőtlenül a hét a Fehérvártól kapott igen méretes zakó után. Ez a vereség megosztotta a szurkolókat is, mivel a piros lapig mondhatni tartottuk a lépés a Vidivel. És csak a kiállítás után szakadt ki a gólzsák a hazaiaknál. Ettől függetlenül mindenki egyet ért abban, hogy a védelem terén nagyon nagy szükségünk lenne minőségi erősítésre. Reméljük a Fiúknak sikerül megrázni magukat és itthon tudjuk tartani szombat este a három pontot.


Támogasd munkánkat a lenti gombra kattintva.
Részletekhez kattints ide!

Hozzászólások

Written by 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK