Itt vagy most

Shestakov: “A DVTK nem csak egy futball klub”

Középpályásunk, Szerhij Shestakov, teljesítményével nemcsak a hazai szakírók, hanem az ukrán médiának is felkeltette az érdeklődését. Az alábbiakban az ukrán zbirna.com szakportál által 2019. október 20-án publikált interjút olvashatjátok.

 

A középpályás Szerhij Shestakov igyekszik kikerülni a magyar bajnokság kiesőzónájából csapatával, a DVTK-val. 

Az ukrán származású Shestakov már a harmadik szezonját tölti a magyar bajnokságban a DVTK csapatánál. Tavaly a piros-fehérek megmenekültek az utolsó fordulóban a kieséstől, és honfitársunk a csapata egyik legjobbja volt. Ebben a szezonban is fontos része a gárdának, értékes pontokat gyűjt a bentmaradás eléréséhez. 

 

-Serhij,  először is szeretnénk gratulálni a Puskás Akadémia ellen rúgott gólodhoz.

Szerhij: Ezen a meccsen nyerni akartunk. Nagyon sajnálom, hogy a találkozó végén rúgott gól miatt ez mégsem sikerült, ez el is rontotta az este hangulatát.

-A tavalyi szezonban a DVTK-t a spanyol Fernando vezette, a közelmúltban viszont Feczkó Tamás vette át a helyét. Ez a változás mennyire befolyásolta a pozíciódat? 

Szerhij: Az előző edző bízott bennem, rendszeresen jártam az edzéseire. Most újra meg kell mutatnom az értékeimet, dolgoznom és küzdenem kell, hogy a kezdőcsapatban lehessek. Ez egy normális folyamat, egy kis verseny mindig van a csapatban.

-A bajnokság első gólját a Honvéd ellen rúgtad, amivel meg is hoztad a győzelmet a csapatnak. Az ünneplésed viszont szokatlan volt, afrikai stílusban táncoltál. Mi volt az?

Szerhij: Ez tervezett volt. A DVTK korábbi edzőjének, Fernandonak az asszisztensét Sütő Szilárdnak hívták. Barátok lettünk, sokat szórakoztunk együtt. Ő hitt bennem és azt mondta, hogy az új szezon első meccsén gólt fogok rúgni. Azt mondta amennyiben ez valóban így lesz, elő kell adnom ezt a bajnoki táncot. Teljesítenem kellett ezt az ígéretet (mosolyog). 

-A góljaid eddig 4  pontot hoztak a DVTK-nak. Hogyan értékeled a szezon kezdetét?

Szerhij: Elfogadható. Jelenleg az edző inkább a középpályán használ engem, támadó játékosnak tekint. A szezont viszont jobb hátvédként kezdtem. Gondok voltak a védelemben, szükség volt emberre. Úgy gondolom, ha többet játszhatnék támadóként, több mindenre lennék képes.

-Csak 7 játékos van régebben a csapatban rajtad kívül. Nem érzed magad emiatt a csapat egyik vezetőjének?

Szerhij: Nehéz magam vezetőnek nevezni, mivel nyelvi akadályok mindig adódnak. Én angolul beszélek, így kommunikálok a csapattal is, viszont ahhoz, hogy vezető lehess, tudnod kell magyarul is szólni a társakhoz. Azonban itt nagyon fontos az angol nyelv ismerete. Az összes elméleti oktatás, kommunikáció, minden folyamat angolul kerül bemutatásra. Az angol nyelv tudása nélkül még a szuper tehetséges focistáknak is nehéz boldogulniuk Európában.

-A DVTK eddig a tabella alján van. Mi a csapat legnagyobb kihívása jelenleg?

Szerhij: Feljutni a tabella közepére.

-Nyáron meghosszabbítottad a szerződésed a csapattal. Tetszik minden Magyarországon?

Szerhij: Igen, nagyon szeretek itt mindent, megszoktam az itteni életet, jók a körülmények. Minden megvan hozzá, hogy fejlődhessek.

-Sok ukrán származású focista játszik Magyarországon. Kivel szoktál a leggyakrabban találkozni?

Szerhij: Anton Kravchenkoval (Kisvárda). Voltunk együtt horgászni, valamint megcsodáltuk a környező természeti szépségeket.

-Mi volt eddig a leghosszabb út, hogy eljussatok egy meccsre?

-Szerhij: Kaposvárra mentünk, 5 óra volt busszal.  Elindultunk, megszálltunk ott egy hotelban, a helyszínen edzettünk, másnap pedig következett a mérkőzés.

-Melyik csapat a DVTK legnagyobb riválisa?

Szerhij: Szerintem a Ferencváros, csakúgy mint az összes magyar csapatnak. A múlt is ezt mutatja. Elveszíthetünk akár 3 meccset is, viszont ha megverjük a tabella első helyezettjét, mindenki megbocsát. A szurkolóknak ez nagyon fontos.

-Mit gondol Magyarország Szerhij Rebrov munkájáról? 

Szerhij: Nagyon pozitívan gondolnak rá. Beszéltünk sok emberrel, csak kedves szavakat hallani róla: jó edző, modern elvek szerint dolgozik, perfekcionista.

-Artem Kichak azt mondta, hogy az MTK-nál gyengébb terhelés mellett dolgoztak a játékosok, mint Ukrajnában. Hogy van ez a DVTK-nál? 

Szerhij: Nem szabad túl sokat edzeni egyszerre, minden ki van gondolva a tréning során. A szabadnapjaimon is bementem edzeni a kezdetekben, de azt mondták, hogy nem éri meg hosszútávon. Túlhajthatom magam, ami miatt nem leszek jó a pályán, ezért pihennem kell. A futás mennyisége valóban más Ukrajnához képest. Ott többet futottunk. Itt egyedi megközelítéssel viszonyulnak a futáshoz, fizikai vizsgálaton mész keresztül, ez alapján kerül meghatározásra, hogy mennyit is kell futnod. Az edzőtáborban sem időre futsz, hanem nézik a pulzusodat.

-Milyen eszközöket használtok az edzéshez?

Szerhij: Szinte mindent. Használjuk a PolarSystem-t és a Catapult ot. Különböző lézereket is bevetünk.

-Mennyi időt szántok az elméleti oktatásra?

Szerhij: Természetesen ez is fontos része a munkának. Van egy analitikus trénerünk, ő részletesen megvizsgálja az ellenfél meccseit, majd bemutatja nekünk a legfontosabb információkat. Nagyjából 3 videó napot tartunk egy héten. Megnézzünk az előző heti meccseink hibáit, majd megvizsgáljuk az ellenfél támadó és védekező játékát, létrehozzuk a saját stratégiánkat. A videoanyagok nagyon jól illusztráltak, jól kinyerhető belőlük a szükséges infó. A kapusokkal külön foglalkoznak, nekik is bemutatják az ellenfél játékát. Felkészítik őket a tizenegyesekre is, azt is megtanulják, ki melyik sarokba rúgja a labdát.

-Miben erősebb a magyar bajnokság, mint az ukrán?

Szerhij: A bajnokság felépítése, a fejlett infrastruktúra, valamint a foci szeretete – ezekben mind sokkal jobbak a magyarok. Számukra minden mérkőzés egy ünnep. Amint belépsz a stadionba, meglátod a rengeteg szurkolót, és hogy mennyire örülnek neked. A meccs előtt a stadionokban szurkolói boltokat, gyerek programokat találsz. Minden megvan, hogy jól érezhesd magad. Magyarországon családok járnak meccset nézni, a gyerekek is megtapasztalják ezt az érzést, és továbbadják majd az ő gyerekeiknek

-Tervezi a DVTK egy központ és sport centrum megépítését?

Szerhij: A DVTK nem csak egy futball klub. Röplabda, kosárlabda, valamint jégkorong csapatunk is van.  A klubvezetés próbálja a városban aktívan fejleszteni a sportot, valamint az infrastruktúrát. Részt vettünk az orvosi központunk megnyitóján is, ahol nem csak a sportolók, hanem a város lakói is rehabilitációban részesülhetnek. Hatalmas jövőbeli terveink vannak. 

-Hogyan töltöd a szabadidőd?

Szerhij: Otthon pihenek, filmeket nézek, könyveket olvasok. Nagyon sok időt szentelek a regenerációra. Gyakran megyek úszni. Horgászni is szoktam, viszont szeretek elmenni a barátokkal kávézni is. 

-Mit olvasol jelenleg?

Szerhij: Most Ayn Rand Veszett világ című regényének harmadik részét olvasom. 

-Magyarország várja már a 2020-as EB-t?

Szerhij: Persze! Folyamatosan az új stadion megnyitójáról beszélnek Budapesten, amiben a bajnokság meccseit fogják tartani. Ukrajnának is lehetősége lesz itt játszani. Úgy gondolom ez jó választás mindenki számára.

-Mit javasolnál egy turistának, aki Miskolcra látogat?

Szerhij: Mindenképp érdemes megnézni a stadiont. Hamarosan meglátogatnak a szüleim is, megmutatom majd nekik. Van benne sok látnivaló, sok történelmi pillanat. A sport szerelmesei értékelni fogják. Népszerű még az idelátogatók körében a barlangfürdő. Vannak gyógyfürdők, én magam is sokat járok oda. Mindenképp érdemes megnézni a város főterét, valamint a Diósgyőri várat.

 

Köszönet a fordításért Balog Barbarának.

 

Forrás: https://zbirna.com/2019/10/20/sergej-shestakov-hochetsya-chtoby-sbornaya-ukrainy-priehala-v-budapesht/?fbclid=IwAR3N7S1_t1qmT8Cd50LVvLobWEt1CI_MUmKi-1kqPPiq0EqNEfBPJcF2xjk

 

Hozzászólások

Written by 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK