Itt vagy most

Beharangozó: Újpest – Diósgyőr

A válogatott szünetet követően újra idegenbe, ráadásul megint Budapestre látogatunk. Ezúttal az Újpest vendégei leszünk, akik hazai mérkőzéseiket a Vasas új stadionjában játsszák.

Nebojsa Vignjevic gárdája 17 pontjával a hatodik helyen áll a bajnokságban, legutóbbi öt bajnokiján egy az egyben megegyezik a mérlegük a miénkkel: 2 győzelem, 2 vereség, 1 döntetlen, 7 szerzett és 6 kapott gól. “Hazai” pályán közel sem meggyőzőek, hat meccsükből hármat is elvesztettek mindössze egy győzelem és két döntetlen mellett. Legutóbbi két bajnokijukat megnyerték, előbb a Kaposvárt (3-2) majd a Puskás Akadémiát győzték le (3-1), mindkettőt idegenben. Eltiltottjuk, vagy komolyabb sértültjük nem lesz, legeredményesebb játékosuk a góllövőlistán harmadik, a válogatott keretbe újra behívott Feczesin Róbert, aki idén már 6 gólt jegyez az NB1-ben.

A hazai kapuban rögtön egy meglepetéssel találkozhatunk: Aki egy ideje követi már a magyar bajnokságot, jó eséllyel ismeri Filip Pajovic nevét, aki az NB1 egyik legjobb kapusává nőtte ki magát. Ennek ellenére a fiatal Banai Dávidnak úgy  tűnik, sikerült kiszorítania a kezdőből a rutinos hálóőrt.

Litauszki kiszorulásával továbbra sincs magyar tagja az újpesti védelemnek, a széleken a már hosszú évek óta Magyarországon légióskodó Branko PauljevicDzenan Burekovic szerb-bosnyák páros kezdhet, közrefogva a velünk is szóba hozott, majd “hazatérő” Jonathan Herist (érdekesség, eredetileg csatárként érkezett Budapestre) és a macedón ex-vasas bekket, Kire Ristevskit. Nevekre erős egység, de éltek meg szebb napokat is, 18 bajnokin 18 gólt szereztek ellenük a riválisok.

A középpályás védekezésért szintén egy légiós pár, Bojan Sankovic és Vincent Onovo felelnek. Onovo az elmúlt hat bajnokin mindössze 25 percet töltött pályán kívül, ráadásul már két gólos, hiába szűrő, Sankovic pedig összesen hagyott ki idén 15 percet, látható tehát, hogy nagy bizalma van bennük a szakmai stábnak. 

A támadásokat az a Zsótér Donát szervezi majd, aki olybá’ tűnik, szélsőből középső középpályássa avanzsált az elmúlt hetekben-hónapokban, Marco Rossi az év utolsó két válogatott meccsére a keretbe is behívta. Őt fogja majd közre a fiatal kora ellenére sokat megélt Simon Krisztián, valamint a tavalyi szezonban ellenünk az egyik legjobb újpesti meccsét játszó Obinna Nwobodo

Az egyszem csatár minden bizonnyal a már korábban említett Feczesin Róbert lesz, aki szinte másodvirágzását éli a liláknál.

Nebojsa Vignjevic akkor sem jön zavarba, ha változtatnia kell csapatán, Újpesten ugyanis olyan cserejátékosok jöhetnek szóba, mint Litauszki Róbert, Balázs Benjámin, Szakály Péter vagy Koszta Márk.

Ami minket illet, van annyi sérült, beteg és eltiltott játékosunk, hogy három csapatra is sok lenne. Feczkó Tamás és Mirko Ivanovski kiállításukat követően nem lesznek ott a pályán-kispadon, Dejan Karan öt sárga lapja miatt hagyja ki a bajnokit, többen vírusos fertőzéssel bajlódtak az elmúlt napokban, Márkvárt Dávid pedig az ujját törte. Ennek ellenére minden olyan játékosra szükség lesz, akit össze tud drótozni az orvosi team szombatra, ezt követően ugyanis már csak a Fehérvár – Mezőkövesd – Fradi hármassal játszunk idén, ahol vélhetően nem sok pontot fogunk gyűjteni.

Várható kezdőcsapatok:
Újpest: Banai – Pauljevis, Heris, Ristevski, Burekovic – Onovo, Sankovic – Obinna, Zsótér, Simon – Feczesin
Diósgyőr: Danilovic – Polgár, Brkovic, Tamás, Vági – Márkvárt, Iszlai – Shestakov, Rui Pedro, Korbély – Hasani 

Ez történt legutóbb: 

Hozzászólások

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK