Itt vagy most

Pont nélküli évzárás: Diósgyőr-Ferencváros értékelő

Az utolsó összecsapás idén nem ígérkezett könnyűnek. A riválisok nyertek, a listavezetőnek pedig már csak a bajnokságra való koncentrálás maradt. Nekünk meg a teher, hogy kellenének azok a fránya pontok a nyugodt téli felkészüléshez.

A Ferencváros kezdte az őszi szezon utolsó összecsapását. Rögtön a kezdést követően rá is ijesztettek a hazai publikumra, igaz ehhez Rui Pedro hibája kellett, aki a saját kapujának előterében vesztett labdát. Ekkor szerettünk volna nagyot fújni, hogy a meccseinken előforduló, gólt eredményező hibát megúsztuk. A megilletődöttség ezek után is látszott a csapaton, a kezdést követően nem sikerült uralni a játékot. Tegyük hozzá, hogy jelen helyzetben ez nem is volt reális elvárás.

Aztán pár perc után magunkhoz tértünk, kissé kiegyenlítettebbé vált a játék képe. Ekkor persze menetrendszerűen megismétlődött a már sajnos jól ismert jelenetsor. Amikor a csapat végre elkezd magára találni, akkor érkezik a hidegzuhany. Farkas Ádám könnyű síppal fújt be a kapunkkal szemben egy szabálytalanságot. Zubkov áll a labda mögé. Ha diósgyőri lenne, még talán azt is mondanám, hogy tetszetős szabadrúgás gólt ragasztott a kapuba. 0-1.

Ezt követően láthatóan szétesett a csapat fejben. Pontatlan indítások, labdavesztések. Rövid időn belül elkezdődött az egykapus játék, labdával a félpályán átmenni, mintha lehetetlen feladat lett volna a fiúknak. A pestiek jelezték is egy kapufával, hogy nem állnának meg egy gólos vezetéssel. A félidő derekáig kellett eljutni ahhoz, hogy újra egyenrangú felek küzdjenek a pályán.

Az már más kérdés, hogy a félidőben még így is több, mint fél órát kellett várni az első életerős lövésre, amit Hasani eresztett el. A dolog szépséghibája, hogy az utána rúgott szögletünkből is lekontráztak minket, tehát még ezt sem sikerült normálisan végigcsinálni. Az első félidő után látható volt, hogy nem mi voltunk az esélyesek, a helyzetre annyit lehetett mondani: 3,6. Nem jó de nem is tragikus.

A folytatásban kissé megélénkültünk, harapósabban focizott a csapat, elvétve eljutottunk a Fradi kapujáig is. Meglehet, hogy ez köszönhető volt a fővárosiak visszaállásának, akik őrizni próbálták az egy gólos előnyt. 

Annak ellenére, hogy a “játékvezető” ismét mérkőzést befolyásoló figyelmetlenséggel segítette a vendégeket (Isael 2 kezes lökéséért nem kapta meg a jogos 2. sárgát), a játékosok szemében elkezdett élni a remény. A probléma csak a percek múlása volt. Egyre kevesebb idő maradt egyenlíteni.

A játékunk pedig a második félidő közepére kezdett összeállni, ekkor hitték el tényleg a játékosok, hogy van keresnivalójuk. A Fradi pedig szégyenszemre húzta az időt. Igazán “elegáns” egy bajnokaspiráns csapattól. 

A félidő végére mondhattuk volna, hogy a sors visszaadta, amit a fradisták az időhúzással elvettek, ugyanis Rui Pedro és Dibusz fejeltek össze, ekkor reménykedtünk, hogy egy mezőnyjátékos áll majd be a kapuba, ha nem tudná folytatni a hálóőr, de csak összekaparták (Senkinek nem kívánunk súlyos sérülést, félreértés ne essék, csupán jelen helyzetben örültünk volna egy 10 emberek Fradinak). Így maradt a lehetőség, hogy 12 ember ellen szerezzünk egyenlítő találatot, ami nem jött össze. 

A végén pedig ne feledkezzünk el Farkas Ádámról sem a 12. fővárosi játékosról. Aki kivételes részrehajlással segítette a fővárosi gárdát abban, hogy az élen teleljenek nem is kis előnnyel. Amellett, hogy nyilvánvaló szabálytalanságokat nem fújt le, mi több, akadályozta meg ezzel, hogy veszélyes lehetőségeink legyenek, a sárga lapokkal is előszeretettel fukarkodott, ha a zöldekről volt szó. Egy valamire magát tartó játékvezetőtől ezek a “hibák” (másra nem tudunk gondolni…) nem férnek bele. Innen is köszönjük neki a kitartó munkát, amivel segített minket ennek az eredménynek az elérésében.

Az őszi szezon ezzel az összecsapással véget ért, de maradjatok velünk, a téli szünetben is érdemes lesz minket követni!

Az 1910.hu csapata kezdi elérni korlátait, ezért arra biztatunk, hogy lehetőségeidhez mérten támogass minket!

Szeretnénk még több, minőségibb tartalommal jelentkezni, melyek reményeink szerint elnyerik a tetszéseteket!

 

Hozzászólások

Written by 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK