Nem mondhatsz el üzleti titkokat, hogy megvédd magad – Benczés Miklós interjú

Élete egyik legszebb időszaka volt, mikor mesébe illő módon feljutott a DVTK-val az élvonalba, majd az egyik legfájóbb pont, amikor az NB I. ötödik helyén álló Diósgyőr kispadjáról menesztették. Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója azt is elárulja, hogy segíti-e egymást a Fehérvár és a Puskás Akadémia, hogyan került a felcsútiak kispadjára, megbánta-e a politikai karrierjét, és miként vezeti az egyik legnagyobb magyar klubot, a Diósgyőrt. (1. rész)

 

Te vagy azon kevés diósgyőri edzők egyike, aki megélhette, hogy a szurkolók örömükben a levegőbe dobálták.

 BM: Hál’Istennek el is kaptak! Az egyik legszebb és legmeghatározóbb időszak volt az életemben, amikor felkerültünk a másodosztályból. Leírhatatlan érzés volt. A szurkolók persze minket – az edzőt és a játékosokat – éltették, de fontos hangsúlyoznom, hogy ez egy egész stáb érdeme volt. Akkoriban érkezett új tulajdonosunk, Leisztinger Tamás és új vezetéssel vágtunk neki a bajnokságnak. A szakmai stábban együtt dolgoztunk Veréb Gyurival és Vityával (Vitelki Zoltán), valamint Szentes Lázár szakmai igazgatóként adott át sok tapasztalatot.

Ha már szóba került Szentes Lázár, maradjunk ennél az időszaknál. Diósgyőrben Szentes távolított el téged a vezetőedzői posztról, amikor az NB I. újoncaként az 5. helyen állt a vezényleteddel a DVTK. Szentes leült helyetted a diósgyőri kispadra, de ő jóval szerényebb eredményeket hozott, mint te.

BM: Az NB II-ből feljutó a csapat története hollywoodi sztori. Annak a csapatnak lelke volt. 7 pontos lemaradásunk volt a Nyíregyházával szemben, végül 15 pontot vertünk rájuk, így 8 ponttal előztük meg őket. A Szpari mellett a korábbi diósgyőri játékosokkal teletűzdelt Kövesdet is megelőztük, akik ősszel még előttünk végeztek. A feljutásunkat követően, sikeres ősz után januárban éreztem, hogy valami megváltozott. Nemrégiben – többek között – erről is beszélgettem tulajdonosunkkal. Említettem, hogy 2012. április 2-án volt az a bizonyos nap, amikor kirúgtak. Meglepődött, amiért pontosan emlékszem a dátumra. – Mély nyomot hagyhatott – jegyezte meg Leisztinger Tamás. Nem hagyott mély nyomott, azóta rendeződött a kapcsolatom Szentes Lázárral, de akkor becsapva éreztem magam. Mikor elküldtek Diósgyőrből, akkor kettő pontra voltunk az Európa Ligás helyezéstől. Ilyet utoljára Szivics mester tudott, akinek csapata tele volt aktuális válogatottakkal. Szerintem a Diósgyőr történetének az egyik legköltséghatékonyabb, sikeres csapata volt az akkori DVTK. Egyébként a karrieremnek egy korábbi fontos része, hogy kilenc vezetőedzővel dolgozhattam együtt, valamennyiüktől tanulhattam segítőjükként.

Kitől tanultál a legtöbbet?

 BM: Ezt sosem fogalmaztam meg magamnak, talán nem is lenne tisztességes. Mindenkitől tanultam.

Kérdezem akkor másként: Mi volt a legfontosabb, amit megtanultál?

BM: Hogy nem csak egyféle út vezethet a sikerhez! Csank Jánosnak és Pajkos Jánosnak köszönhetem leginkább, hogy a profi edzői hivatást választottam.

Ennek a „másféle” útnak része volt az, hogy 2010-ben politikai pályára léptél?

Tanárként és edzőként is sikeresen dolgoztam, amikor is a Miskolc városi önkormányzat képviselői választásán elindultam egy felkérést követően a Fidesz-KDNP támogatásával 2010-ben. A politikai pálya segített belelátni számomra egy másik világba. Ez mind hozzáadott valamit ahhoz, akivé lettem. A focihoz látszólag semmilyen módon nem kapcsolódó dolgok is sokat tettek hozzá a tudásomhoz, ezért terjesztem ki az érdeklődésem szinte mindenre. Nagy kihívás volt, hiszen a lakosok érdekeit kellett képviselnem és közben az edzői feladatimra is koncentrálnom. A mai napig fogalmaznak meg felém erős kritikát azok, akik a politikai hovatartozásom okán ítélnek meg, de el kell viselni, amikor sértegetik az embert, nem csak azt, ha boldogságukban a levegőbe dobálják.

A politikai pályát nem bántad meg? Miskolc hagyományosan baloldali város. Akik szidnak téged, valószínűleg, nem azért teszik, mert te vagy Benczés Miklós, hanem a felvállalt jobboldaliságod miatt.

 BM: Nincs mit megbánnom. A képviselőséget ténylegesen úgy fogtam fel, hogy képviselek egy közösséget. Mindig jellemző volt rám a lojalitás. Igyekeztem a körzetemben élő embereknek segítséget nyújtani, valamint jelentős kormányzati forrást tudtam Miskolcra hozni.

 Diósgyőrben kevesebbet tudunk a felcsúti időszakodról. Izgalmas lehet a szurkolók számára, hogy milyen viszony van a Puskás és a Vidi között? Sokan azt mondják, nekik könnyű, mert tudnak „egyezkedni”, ha szükséges. Hogy néz ki ez belülről? Jó a viszony közöttük? Vagy inkább a rivalizálás jellemző?

 BM: Voltak közös szálak, leginkább akkor, amikor először voltam a Puskás edzője. 2012-ben a Puskás szinte a Videoton második csapata volt, hiszen akkor a PAFC még az NB II-ben játszott. Így kerülhetett hozzánk Polonkai Attila, Szakály Dénes, és velük, valamint fiatal tehetségekkel kellett összeraknom egy olyan csapatot, ami képes bent maradni az NB II-ben! Nem tévedés. A másodosztályú tagság volt a célkitűzés, hiszen nyolc-nyolc kieső volt a másodosztályban, a keleti és a nyugati csoport egyesítése miatt. Amikor elkezdtem a munkát a fiatalokkal és néhány korábbi vidistával, szabad kezet kaptam, és éreztem, hogy ez a csapat sokkal többre hivatott. Kleinheisler Lászlót az U18-ból választottam az első csapathoz. Laci akkori szerepeltetése életem egyik legjobb döntése volt. Vele sikerült újra NBII-ben bajnokságot nyerni. Ekkor egyébként Paulo Sousa volt a Videoton edzője, aki rögtön, a feljutásunk után magához vette Kleinheislert, – ezért is azonosítja Lacit mindenki a Vidivel. Sokan nem tudják talán, hogy én Paolo Sousa invitálására kerültem a Puskás Akadémiához.

Honnan ismert téged Paolo Sousa?

 BM: Az NB I-ben játszottunk egymás ellen Diósgyőrben. Sokat beszélgettünk a meccsek előtt és azt követően is. Sousa sok támadásnak volt kitéve annak idején, ami számomra érthetetlen volt, hiszen nagyon eredményes és felkészült edző. Nem egészen úgy fogadta a magyar sportvilág, ahogy az őt megillette volna. Azt hiszem, úgy érezte, hogy én kilógok a sorból, és szakmai oldalról közelítve, inkább tanulni akarok tőle. Erre Felcsúton egyébként volt is lehetőségem, sok időt töltöttünk együtt, közös ebédek, baráti beszélgetések, az edzéseimet is megnézte, ahogyan én is az övét. Az én karrieremben ez egy nagyon nagy lépés volt, hogy dolgozhattam – úgymond – a Videoton második csapatánál. Sousa sok jó tanáccsal látott el. Talán ennek is köszönhető, hogy sikeresen dolgozhattam és a három éves szerződésem kitöltöttem a Puskásnál.

Visszatérve a Puskás és a Vidi kapcsolatára…

BM: A következő évtől nagy változások álltak be, a két klub teljesen szétvált, minden szempontból. Ma már gyakorlatilag több közös van a Diósgyőr és a Puskás Akadémia között, mint amennyi a Vidivel, hiszen a mi keretünkben például több egykori Puskás játékos van. A kapcsolat megszűnésének ékes példája, amikor Danilovics, még a Puskás kapusaként a 101. percben (!) megfogta a büntetőt a bajnoki címért hajtó Vidi ellen. Le is győztük a fehérváriakat, egy-egy gólos győzelemmel raboltunk pontokat a Ferencvárostól, a Honvédtól és még a Diósgyőrtől is. A szurkolók persze ilyenkor is összeesküvés-elméleteket gyártanak.

Milyen volt a Puskás edzőjeként a Diósgyőr ellen készülni?

BM: A tervezés nagyon sokat segít nekem. Ha van egy felépített rendszer, egyfajta struktúra, és aszerint viszed végig a hetet, akkor az érzelmeid mellett inkább a szakmaiság dominál.

Ez kicsit olyan mintha a volt csajod előtt akarnál jó színben feltűnni. Csak jobban dobog ilyenkor a szíved, nem?

BM: Igen, fontosak az érzelmek, persze, és valamennyire befolyásolnak is, viszont éppen ezért tartom nagyon fontosnak, hogy mindent megtervezzek. Felkészültnek kell lenni, és akkor be tudod szorítani az érzelmeidet bizonyos keretek közé. Azáltal, hogy tervezett életet élsz, tervezett munkában veszel részt.

 Mit jelentett számodra a felcsúti időszak?

BM: Többször is a fejemre olvasták, hogy háromszor hagytam el a diósgyőri klubot. Valójában én csak egyszer mentem el Diósgyőrből, kétszer pedig kirúgtak. Mindkét kirúgás érthetetlen volt számomra, de örömmel tértem vissza, hiszen nagyon fontos számomra a DVTK, közel 20 évet dolgoztam a klubban és a családom is itt él. Akkoriban a sok gyalázkodás miatt egy szurkolói fórumra a telefonszámomat is megírtam, hogyha valakit érdekel az álláspontom, hívjon fel. Egyszer sem csörrent meg a telefonom… Végül összehívtam egy fórumot, hogy tiszta információkhoz juthassanak a szurkolók. Ami viszont erről a beszélgetésről megjelent, az egy nagy zagyvaság volt. A tanulság az, hogy egy sportvezetőnek nem az a dolga, hogy fórumokat olvasgasson, vagy oda írjon.

Nem lehet egyszerű megélni, hogy nem tudod megvédeni magad, mert gyakran olyan dolgokat kellene elmondani, hogy bizonyítsd az igazad, ami üzleti titok, vagy a klub belső ügye.

BM: Természetesen vannak olyanok dolgok, amikről nem beszélhetünk, mert nem tartozik másra, ezt szerződésbe is foglalják. Ilyenek például a pénzügyek, egy-egy döntés háttere, a játékosok fizetése, vagy az eladásukkal kapcsolatos összegek.

Ezeket külföldön sokszor nyilvánosságra hozzák, nálunk viszont nem. Szerinted ez jó gyakorlat?

BM: Sokszor nem a klub, hanem a játékos vagy az ügynök kéri, hogy ne legyenek nyilvánosak a szerződések bizonyos részletei. Rengeteg fals szám repked, azzal kapcsolatban, hogy mennyit keresnek a játékosok. Sokszor én is meglepetten hallom, hogy utánpótlás játékosok „milyen jól keresnek nálunk”. Nem ritkán a tízszeresét állítják a valós összegeknek! Ha rajtam múlna, nyilvános lehetne.

A beszélgetés elején azt mondtad, labdarúgó edzőnek tartod magad, most mégis sportigazgató vagy. Mit kell tudnia, milyen kvalitásokkal kell rendelkeznie egy jó sportigazgatónak? Van ebben példaképed, akit szívesen követsz?

 BM: A sportigazgatói szerepkör nem tekint vissza régi hagyományokra nálunk, így nem is beszélhetünk nagy elődökről. Magyarországon Haraszti Zsoltot tudnám említeni példaképnek, aki ügyvezetője a Paksi FC-nek. A sportigazgatói feladat annyiban különbözik a vezetőedzőtől, hogy amíg az edző a csapatáért, a stábjáért felel, addig a sportigazgató az egész klub szakmaiságáért. Mindig racionális döntéseket kell hozni, akkor is, ha ezek nehezek, hiszen nagyon jó emberi és munkatársi kapcsolatok alakulnak ki a közös munka során, ilyenkor a váltás nehéz. Fontos a szakmai felkészültség, hiszen csak ennek birtokában lehet valódi segítséget adni a stábnak, a játéksoknak, a vezetésnek. Ma már elengedhetetlen a jó kommunikáció is, sok múlhat azon, hogy érthetően, tömören, világosan fogalmazzunk meg célokat. A sikernek nem az a függvénye, hogy milyen típus, autokrata vagy demokrata vezető valaki.

Te milyen vezető vagy?

 BM: Semmiképp sem autokrata.

Viszont azt tartják rólad, hogy nagyon komolyan veszed a munkádat, és szigorú vagy.

BM: Szeretek olyan szabályokat kialakítani magam körül, ami segít egyrészt tájékozódni, másrészt segít mindenkinek a saját határait is meghúzni, hogy minimalizáljuk a konfliktusok lehetőségét. Csak együttműködő közösségben lehet jó csapatmunkát végezni. Egy csapat akkor tud hatékonyan dolgozni, ha a leggyengébb láncszeme is erős, ebben pedig a társaknak kell segíteni. Nagyon szeretném, ha ez megvalósulna nálunk, ezen dolgozunk most Diósgyőrben.

Azt mondtad, sportigazgatóként nagy és nehéz döntéseket kell meghozni. Mi a legnehezebb ebben?

BM: Régi szálak kötnek a stábhoz, de vezetőként a szakmaiságot kell előtérbe helyezni. Egy kiválóan felkészült szakmai stáb dolgozik Diósgyőrben, az ő tudásukat összehangolni elsősorban Feczkó Tamás feladata, én pedig igyekszem minden segítséget megadni a munkájukhoz. A DVTK első csapata mellett az akadémia szerepe is kiemelten fontos. Regionális szerepvállalásunk szintén jelentős. Hatalmas klub lettünk. Elmúlt már az a korszak, amikor megjelenik Clint Eastwood kalapban, két pisztollyal az oldalán, és magányos hősként villoghat. Egy komoly menedzsment fejleszti a DVTK-t. Néha az az érzésem, hogy nehezen érjük magunkat utol, annyira gyorsan és dinamikusan fejlődünk. A humán erőforrást is folyamatosan hozzá kell igazítani a növekedéshez, hiszen az infrastruktúra mellett ez is fontos. Nincs időnk megállni és élvezni, örülni a részsikereknek. A DVTK egy városi klubból regionális klubbá nőtte ki magát, és határon túlra is terjeszkedtünk, ehhez pedig tartalmi felzárkózás is kell.

Olyan a DVTK, mint egy nagy kamasz, akinek hirtelen megnő a keze-lába. Kívülről jól néz ki, szépen fejlődik, csak még nem tud a hosszú végtagjaival mit kezdeni?

BM: Jó hasonlat, csak egy baj van, hogy ennek a kamasznak mindig új inget, nadrágot és cipőt kell vásárolnunk. Ráadásul a kamaszokkal általában sok probléma van, de nekünk az a feladatunk, hogy terelgessük a helyes irányba.

Fekete Zsuzsa
Dr. Imre Róbert

Rövidesen olvashatjátok az interjú második részét, amelyből megtudhatjátok, hogyan igazol a Diósgyőr játékosokat, lehet-e szabadon igazolható labdarúgókból jó csapatot összeállítani, vannak-e vezéregyéniségek a DVTK-ban, illetve, hogy mit ad a thai box a focihoz. Ne hagyjátok ki!

 

 

Hozzászólások

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK