Beharangozó: Zalaegerszeg-Diósgyőr

Holnap ismét kergetni kezdik a labdát kicsiny hazánk nagy bajnokságában, visszatér az NB1! Szokatlanul rövid téli álom után izzítják a pályafűtéseket a stadionokban, de szerintem ezt mi, a Diósgyőr fanatikusai nem bánjuk. Zalaegerszegen már más a helyzet.

Zala megyében talán az őszi szezon végi formában bízhatnak a csapatnál, szükség is lenne hasonló teljesítményre, mint az utolsó két, decemberi fordulóban mutatott játék. Az Egerszeg ugyan jelenleg kieső helyen áll, de a győzelmeknek köszönhetően még maradt bőven esélye biztosítani, hogy jövőre is az élvonalban kezdhessék a szezont. Mindössze 2 pont választja el őket tőlünk. Hazai pályán nem túl elrettentő ellenfél a ZTE, ugyanis 8 meccséből csak 2 alkalommal hagyta el győztesen a pályát, ebből az egyik alkalom a Kaposvár elleni győzelem.  A felkészülést 4 játékos nem kezdte a csapattal, vagy a másodosztályba igazoltak, vagy szabadon igazolhatóvá váltak a klubot elhagyók. Az érkezők oldala sem maradt üres, úgy tűnik, hogy a Kisvárda nyomdokaiba lép az együttes, csak külföldi játékost igazoltak az ország másik végében.

Mit várhatunk ellenfelünktől?

A kapuban valószínűleg, ahogy a szezonban idáig is, Demjén Patrik áll majd. A fiatal kapusnak 2 alternatívája van, hozzá hasonlóan ők is a fiatalabb generáció képviselői. Rutin táján így nincs túlkínálat Zalaegerszegen.

A védelem elvesztette egyik vezéralakját, Devecserit, így ott az őszhöz képest biztosan változás lesz a kezdőcsapatban. Bolla Bendegúz és Bobál Dávid játéka valószínűsíthető, ők már bizonyítottak a csapatban. Bolla párja a másik szélen az ősszel több lehetőséget kapó Bedi Bence lehet, míg a tengelyben Devecseri alternatívája Zoran Lesjak volt. A hátsó alakzatot erősítendő télen érkezett egy új játékos is, aki bevethető itt, ő Fanos Katelaris.

A középpályára is érkeztek új nevek, emellett a két szélen szinte biztos, hogy a Radó András, Stieber Zoltán páros fog rohamozni. A védelem előtti pozíciókban a támadásokat jobbára Nikola Mitrovics szűrte, ebben Kocsis Gergő volt a segítségére. A csapat karmestere Ikoba Eduvie volt, mellé a télen egy erősítésnek szánt légiós, Stjepan Ostrek érkezett vetélytársnak.

Az egyszem csatár Bobál Gergő volt az ősz folyamán, aki Radóval egyetemben a házi gólkirály is 5 találattal. Mellé is érkezett ellenfél, hogy nagyobb legyen a verseny, az amerikai Eric McWoods költözött Magyarországra az észt ligából.

Mi a helyzet Diósgyőrben?

A keretben végre változások indultak, 1-2 pozíciót kivéve végre elmondható, hogy kezd versenyhelyzet kialakulni a csapatba kerülésért.  A tél folyamán a kapus poszt kivételével mindenhova érkezett erősítés. Pontosítsunk, igazolás. Néhány játékosnak pedig megnyílt az út a távozás, vagy a kölcsönjáték felé. A sérültek állapota is javult, Adukor és Makrai kivételével mindenki egészséges és bevethető állapotban lesz a nyitányon. A felkészülési mérkőzések alapján lehet ok némi bizakodásra, de láttunk már karón varjút, úgyhogy messzemenő következtetéseket felesleges levonni. Viszont a kezdőcsapat összeállítását még nehezebb megtippelni.

Várható kezdőcsapatok:

Zalaegerszeg: Demjén – Bolla, Bobál D., Lesjak, Bedi – Mitrovics, Kocsis, Radó, Ikoba, Stieber – Bobál G.

Diósgyőr: Danilovics – Shestakov, Polgár, Brkovic, Memolla – Márkvárt, Egerszegi, Hasani, Rui Pedro, Cortes – Ivanovski

Ez történt legutóbb:

Az 1910.hu csapata kezdi elérni korlátait, ezért arra biztatunk, hogy lehetőségeidhez mérten támogass minket!

Szeretnénk még több, minőségibb tartalommal jelentkezni, melyek reményeink szerint elnyerik a tetszéseteket!

Hozzászólások

Written by 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK