Tegyük újra oroszlánbarlanggá a stadiont!
Alig kezdődött el az összecsapás, rögtön látni lehetett a fiúkon, hogy átérezték a 110 éves jubileum jelentőségét, hogy a szurkolók és a klub is milyen elánnal készültek erre az évre. Az agilis játékkal már rögtön az elején sikerült nyomás alá helyezni a megilletődött Debrecent, szerencsétlenek azt sem tudták, hogy milyen rendezvényen vannak. Ennek elég hamar látványos jelei is voltak, többek között, hogy alig több, mint 3 perc alatt Memolla beadásából Ivanovski szerzett fontos gólt. 1-0!
Hidegzuhany
Továbbra is támadásban maradtunk, vitt minket a lendület, de ez lett a vesztünk is. Egy szöglet után maradtunk fent pár perccel később túl sokan, majd egy mintaszerű kontra végén Adenji egalizált, egyenlítés a semmiből. 1-1. Az a kifejezés, hogy bosszantó, nem feltétlenül írta le a stadionban uralkodó hangulatot, túl enyhe kifejezés a valós állapotokra, amit a vendégek gólszerzője csak tetézett azzal, hogy a hazai szurkolók elé szaladt ki ünnepelni. A sportszerűség meg eltévedt valahol félúton…
Hidegzuhany után jeges fürdő
Ha nem lett volna elég az egyenlítés a kedélyek felborzolására, akkor a partjelző és a védőink tettek róla, hogy biztos legyen a siker. Egy debreceni támadás során Danilovic kisebb bizonytalansága miatt csak beleütni tudott a labdába, ami így egy debrecenihez került. Aki kihasználta az üres kapu lehetőségét, Kinyiknek emelte át a labdát, 1-2. A csapatot láthatóan megfogta, hogy egy harmatgyenge Debrecen a semmiből talált 2 gólt. De még, hogy a csapatot! A szurkolók szemében hitetlenkedés volt rosszabb volt, mint egy hidegrázós rémálom.
Feljavítottuk a Debrecent
Azzal, hogy negyed óra után már a vendégek előnyéről beszélhettünk, a csapat játéka a kezdeti magabiztos támadófociból hirtelen visszaesett pontatlan passzolgatós, labdakihozatal helyett céltalan, ívelgetős semmivé. A Debrecen pedig elkezdte érezni, hogy van keresnivalója Miskolcon.
Lassan tértünk magunkhoz
A félidő innentől azzal telt, hogy valahogyan magunkra találjunk. A hibák még jó néhány percig jellemezték a focinkat, tartani lehetett attól, hogy a Loki talál még egy gólt. Hihetetlen. Ha ezt valaki csak meséli, lehet, hogy nem hiszek neki. Szerencsénkre még időben eszméltünk, sikerült visszajönni a meccsbe és kiegyenlítődött a játék. Már csak az egyenlítés hiányzott nagyon.
Hajráztunk
A félidő végére végre kezdett visszatérni a “régi” kerékvágásba a találkozó, újra irányítani kezdtünk. Kis szerencsével nem csak az egyenlítés, de az újbóli vezetés is összejöhetett volna. De ami a vendég oldalon sikerült, az már nálunk sajnos nem. Az utolsó passzokba hiba csúszott, gólhelyzetben rosszul vettük át a labdát, nem sikerült javítani. Ha másért nem, legalább a születésnapra való tekintettel a sors jobban a kegyeibe fogadhatott volna minket…
Bent maradtunk az öltözőben
Akárcsak a hét közepén, most is az öltözőből kezdtük a második félidőt, ugyanaz a tanácstalan, pontatlan játék volt jellemző. Talán annyi szerencsénk volt, hogy a Debrecen sem élete formájában jött ki a meccsbe, így nem tudtak kialakítani helyzeteket, volt időnk arra, hogy kicsit összeszedjük magunkat, mert ez a mai produkció, leszámítva az első 5 percet, eléggé haloványra sikerült.
A percek teltek, az eredmény változatlan
A csapat hiába szedte össze magát kicsit, ez csupán kiegyenlített mezőnyjátékra volt elég. A Debrecen láthatóan felkészült a játékunkból, egyszerűen, mint a nyeretlen kétévesek, esélyünk nem volt kapu közelébe férkőzni, teljes tanácstalanság uralkodott a pályán. Ennyire tehetetlen Diósgyőrt a Fernando-Bekő korszakok idéztek, cserében viszont még annyit sem tudtunk passzolni, mint azokban az időkben. A percek viszont vészesen fogytak…
Mint egy megtörhetetlen átok
Az utolsó percekre fordulva a nagy akarásnak nyögés lett a vége, egyszerűen semmi nem sikerült a tervek szerint. A pontos passzok továbbra is más meccsen lehettek, mert nálunk csak az ötletek hiányát és a számtalan elrontott átadást láthattuk. Egyszerűen még akkor sem tudtunk előre menni, ha akartunk. Mintha meg lett volna írva, hogy a Debrecen ellen nekünk nem lehet nyerni…
Zárszó
Az összefoglaló végére érve, emlékezzünk meg Iványi spori szüleiről is, mert a mögöttünk hagyott 90 percben biztosan sokat csuklottak. Azt tudtuk a forduló előtt is, nem volt újdonság, hogy a magyar játékvezetés színvonala valahol nagyon mélyen, úgy a föld alatt jópár méterrel lehet, de amit ma a bíró sporttárs és asszisztensei műveltek, azt, ha egy laikusként nézem komédiának mondanám, így viszont, hogy mi voltunk a szenvedő fél, egyenesen tragédiának éltem át.
Továbbá nem tudom, hogy Vitya milyen utasításokat kaphat az igazgatóságtól, de ma egy rendkívül alattomos és sportszerűtlen Debrecen látogatott ide, legalább neki lehetett volna annyi töke, hogy rászól a játékosaira Miskolcon, hogy viselkedjenek, mert az ellenfelünk nagy része olyan volt, mint egy tirpák…
Kinyiknek természetesen jobbulást kívánunk, esélye nem volt az őt letaroló Cortessel szemben.
Az 1910.hu csapata kezdi elérni korlátait, ezért arra biztatunk, hogy lehetőségeidhez mérten támogass minket!
Szeretnénk még több, minőségibb tartalommal jelentkezni, melyek reményeink szerint elnyerik a tetszéseteket!
