Itt vagy most

Beharangozó: Kisvárda – Diósgyőr

Tamás kontra Tamás, az egyiket egykor kedveltük, a másikat most kedveljük csak meg igazán. A régi, diósgyőri kötődésű szakemberektől éveken keresztül mindig kikaptunk, ám ez a Diósgyőr már nem az a Diósgyőr. Remélhetőleg..

Bódog Tamás keze nyoma már a második meccsén megmutatkozott új csapatán, 5-3-ra verték a Kaposvárt, az előző fordulóban pedig Felcsúton kaptak ki 3-1-re. Az elmúlt öt bajnokijukból csak egyet tudtak megnyerni, ellenben háromszor is kikaptak. Hazai mérlegük 5-1-4, 16 rúgott és 13 kapott gól. Házi gólkirályuk az eddig hét találatot jegyző Grozav, igaz, legutóbb nyolc fordulóval ezelőtt, a Honvéd elleni győzelem alkalmával volt eredményes.

Kapus poszton némileg meggyengültek, a bajnokság egyik legjobb hálóőrét, a brazil Felipét a mezőkövesdi Dombó Dávid váltotta, ám aggódniuk így sem kell.

A védelem szélein egyrészt az ukrán Bogdan Melnyk, másrészt a szerb Rados Protic játszik. Mindketten egyértelműen alapembernek számítanak, akárcsak az általuk közre fogott görög bekk, Theodoros Berios. Társa a védelem közepén általában Cornel Ene, a román játékost azonban Felcsúton kiállították, így ellenünk minden bizonnyal a korábbi nyíregyházi, Rubus Tamás pótolja majd. Ez az egység a negyedik legtöbb gólt kapta az NB1-ben, szám szerint 32-t. 

A középpálya közepén kezd majd a csapatkapitány, a brazil-magyar Lucas, ám egy komolyabb hiányzója újfent lesz Bódog Tamásnak, a román Bumba helyét valószínűleg Stavros Tsoukalas veszi át. Számunkra valahol itt kezdődnek a gondok, a két szélső minden bizonnyal a már említett házi gólkirály, Gheorghe Grozav, illetve a brazil Sassá lesznek. Sassá idén gólt még nem jegyez, ám bármely NB1-es balhátvédet képes egy az egy elleni párharcban megverni. 

Bódog a letámadást segítendő, Kisvárdán is a kétcsatáros játékra esküszik. Tischler Patrik már ötgólos, igaz, ebből hármat a Kaposvár ellen szerzett két hete, azt megelőzően tíz bajnokinként szerzett egy-egy találatot. Csatár-társa egy 28 éves brazil, Fernando Viana lesz. Télen érkezett Magyarországra, és öt bajnokin már két gólt is jegyez a Bulgáriából igazolt támadó. 

Feczkó Tamáséknak nincs könnyű dolguk. Hiába a jó széria, szép számmal vannak sérülteink és formán kívüli játékosaink is. Azt mindenesetre már láthattuk, úgy is képesek vagyunk meccseket nyerni, ha szenvedünk, és döcög a csapatjáték, ami kétségkívül nem az alsóházi gárdák ismérve. A Loki után jó eséllyel Bódogék is letámadásokkal operálnak majd (mást BT talán nem is tud betanítani csapatainak), érdekes lesz látni, azóta megtaláltuk e ennek a stílusnak az ellenszerét. Az biztos, hogy egy kitámadó Kisvárda – amennyiben a középpályánk képes lesz elviselni a nyomást – jó alapot adhat a kontrajátékunknak, ami az utóbbi időszakban Shestakovval, Kissel, Hasanival kivételesen hatékony volt. Ez akár holnap is döntő faktor lehet. 

Várható kezdőcsapatok:
Kisvárda: Dombó – Melnyk, Berios, Rubus, Protic – Sassá, Lucas, Tsoukalas, Grozav – Tischler, Viana
Diósgyőr: Danilovic – Shestakov, Polgár, Brkovic, Vági – Márkvárt, Iszlai – Hasani, Rui Pedro, Kiss – Ivanovski

Ez történt legutóbb: 

Hozzászólások

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK