Itt vagy most

Az ultrák másik arca

Sokan szeretnének valami hasznosat tenni a járvány miatti krízishelyzetben, de ezúttal olyan helyről jön a segítség, ahonnan senki nem várta. Nagy célokra rakják össze kis pénzüket a diósgyőri focidrukkerek, és kapaszkodjon meg mindenki: a fradisták is az ügy mellé álltak.

Ha valaki nem járatos a szurkolói lélek bugyraiban, most nézhet, mint lufiárus a nyílzáporban: ugyan miért fogna össze két ellenséges szurkolótábor?
A koronavírus a labdarúgó bajnokságot sem kímélte, nem rendezhetnek meccseket szombatonként. Egy diósgyőri szurkoló, Martini Emil azonban másképp gondolta. Ha már valódi pályán nem játszhatnak a csapatok, társaival megálmodott egy virtuális Diósgyőr – Ferencváros meccset, aminek a bevételéből a – járványkórháznak kijelölt – miskolci Semmelweis Kórház dolgozóit és betegeit támogatják majd.

A virtuális focimeccs március 28-án, szombaton este indul. A kezdőrúgást olyan sokan szeretnék elvégezni, hogy sok-sok félidő kellene hozzá, de ez a meccs éppen azért virtuális, hogy minden megtörténhessen. A DVTK vezetőedzője, Feczkó Tamás elsőként ajánlott fel 100 ezer forintot a kezdőrúgásért, sőt a diósgyőriek nagyszerű középpályása, Márkvárt Dávid is ott lesz a kezdőrúgók között – árulta el Martini Emil ötletgazda. S hogy egy jó cél milyen sokak szívét dobogtatja meg, mi sem bizonyítja jobban, hogy kezdőrúgást vásárolt Szinay Attila államtitkár, sőt maga a DVTK is. (A felsorolás nem teljes. – a szerk.)

A magasabb összegű felajánlások mellett a diósgyőri ultrák kezdeményezésének mégis az az igazi szépsége, hogy a kisemberek adják oda pénzüket egy nemes célra. Sokan az utolsó összespórolt forintjaikat utalják át, hogy segíthessenek – mondja Szalatnay Gábor, a Diósgyőri Szurkolók Közösségének vezetője.

A szervezés nagyon sok erőt, kitartást, órákig tartó telefonálgatást igényel, amiben vannak holtpontok is, de ilyenkor egymásnak adja az erőt a szervező négyes: Emil, Szaszi, Csík Zoli, és Patrik, a kápó (ahogy mindenki nevezi). Jól eső érzés minden szervezőnek, hogy több focista is becsatlakozott az akcióba, megosztják, posztolják oldalukon az adománygyűjtés hírét, hogy minél többekhez eljuthasson.

Az egyik támogató, Dzurják Csöpi, aki a nyolcvanas évek közepén kétszeres gólkirály volt Diósgyőrben, majd a Ferencvárosnál. Csöpi azt mondja, nagyon tiszteli az egészségügyben dolgozókat, mivel évekkel ezelőtt rákbetegsége miatt rengeteg időt töltött a kórházban. – Tudom, milyen áldozatos és nehéz munkát végeznek az ápolók és orvosok, rögtön vettem is két jegyet, amikor értesültem az ultrák felhívásáról. Találkoztam már korábban is a szurkolók jóságával. Rengeteg, nagyszerű, okos srác van az ultrák között, imádják a csapatukat – erősíti meg Csöpi.

A DVTK mentáltrénere, Poós Miklós úgy fogalmaz, hogy amikor az élet feladja a leckét, az addig ellenfelek képesek összefogni egy magasabb cél érdekében. Sok minden elválaszt bennünket, de amikor baj van, azok a dolgok válnak fontossá, amik mégis összekötnek bennünket, amiben hasonlóak vagyunk egymáshoz. Ebben a helyzetben mindenki kiszolgáltatottabb, mint egyébként, ezért most ember az emberrel beszél, nem drukker a drukkerrel. Ezért tartom nagyszerű kezdeményezésnek az ultrák akcióját. Van, amikor a versengés a helyes viselkedés, és van olyan, amikor az összefogás. Ez most egy ilyen történet – vélekedik a mentáltréner.

De mi a helyzet a szurkolókkal? Aki járt már valaha Ferencváros – Diósgyőr focimeccsen bizonyára hallotta felcsendülni a zöldek ajkáról a Süss fel nap, fényes nap kezdetű kedves gyerekdal nem éppen hízelgő szurkolói változatát. Persze a felelet sem várat magára, amikor a miskolciak egyértelműen közlik, hogy mi tévők lesznek azzal, aki beteszi a lábát Diósgyőrbe. Hogy fér bele egy ilyen viszonyba az együttműködés a DVTK és a Fradi szurkolói között? A Ferencváros „B” közép – Szurkolók Magyarországért egyik képviselője azt mondja, hogy szívesen csatlakoztak a diósgyőri kezdeményezéshez, hiszen már korábban is gondolkodtak azon, hogyan segíthetnének az egészségügyi dolgozókon. – Félreraktuk az ellentéteket, hogy segíthessünk. Az a tapasztalat, hogy örömmel csatlakoznak a fradisták is a diósgyőriek kezdeményezéséhez, sőt mindenhonnan jönnek a hírek, hogy összefognak a szurkolók: Sepsiszentgyörgytől Kispesten át Veszprémig. Az adományokból kizárólag olyan dolgokat vásárolunk, amire szüksége van a kórházaknak. Szeretnénk megmutatni, hogy a szurkolók is érző emberek, képesek vagyunk együttműködni egy jó cél érdekében – fogalmaz a Fradi B- közép nevében a neve elhallgatását kérő ferencvárosi.

A diósgyőri ultrák egyik vezetője, Csík Zoli megérti a társadalom rosszallását az ultrák lelátói viselkedése miatt, hiszen néha valóban rászolgálnak erre. A közhely szerint azonban az éremnek két oldala van. A diósgyőri ultrák számos alkalommal segítenek. Például negyedik éve gyűjtenek a leukémiás gyerekeknek. – Számítógépekkel, tabletekkel, ajándékokkal segítünk a Borsod megyei kórházban gyógyuló gyerekeknek, de vittünk már az újszülött osztályra is adományokat: popsitörlőket, kisméretű pelenkákat. Elindult egy mozgalom is: szurkolók az állatkínzás ellen. Miskolcon már több mint egy éve gondozunk kivert, megkínzott kutyákat. Most 13 kutyánk van, minden nap, etetjük, sétáltatjuk, gondozzuk őket – sorolja Csík Zoli.

Ha csak egyetlen embernek segítenek a mostani akcióval, már megért minden szervezést – véli Dr. Turnyánkszi Gábor ügyvéd, aki nélkül nem indul DVTK- meccs. – Ráadásul nagyon hiányzik a foci, ezért a kényszerű szünetben legalább van egy diósgyőri kezdeményezés, aminek örülhetünk.

Az 1910.hu szurkolói oldal munkatársai is csatlakoztak az akcióhoz, emlékjegyet terveztek, amiből azok a drukkerek kaphatnak, akik megvásárolták az 1500 forintos belépőt, illetve az 1000 forintos vendégjeget. A diósgyőri srácok napi 5-6 órát dolgoznak a jegyek előállításával, sőt Balla Olivér egy hidegrázós videót is készített beharangozóként. Érdemes megnézni! A Semleges térfél adásában élőben sorsolnak ki mezeket, relikviákat, az amigeleken.hu szurkolói portál pedig tizenegyesrúgó versenyt szervez.

Nehéz lenne ebben az írásban összefoglalni, hogy mennyi segítő szándékú ember mozdult meg. Nem véletlen, amit mondott Sike Gábor, a református Európa Rádió főszerkesztője. – A Jóisten nem véletlenül adta, hogy diósgyőr-szurkolónak születtem. A lelátói kultúra mindig vonzott, és sosem volt kérdés, hogy Diósgyőrben van a legelkötelezettebb tábor. Az ultrák megítélése most megváltozhat, mert rossznak tartott srácok állnak egy jó ügy élére. Le a kalappal előttük. A diósgyőri foci azért maradt meg, mert létezik a diósgyőri identitás – fogalmazott Sike Gábor. (Nem árulta el, de tudom, hogy vett 10 jegyet).

S hogy melyik az ultrák igazi arca? Döntse el mindenki maga. Azt mondják, hogy Magyarországon csak ellenfelek vannak a lelátón. Ellenség egy van: a vírus. Ezt kell legyőzni! Hajrá!

Fekete Zsuzsa

(Kép: Ultras Diósgyőr)

Hozzászólások

Written by 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK