Itt vagy most

“Megígértem a családomnak, hogy többet nem leszek őszinte” – Tomiszlav Szivics interjú

Harminckét év után legyőztünk a Fradit hazai pályán, Ligakupát nyertünk a már akkor is erős Videoton ellen, majd vitatott körülmények között, egy hajszállal elvesztettük a Magyar Kupa döntőjét, hogy aztán az Európa Liga selejtezőiben a harmadik körig jussunk. Ezeknek a sikereknek a letéteményese egyértelműen Tomiszlav Szivics volt, akit korában az elmúlt tíz év szurkolói álomcsapatába is beszavaztatok. Ezúttal a korábbi közönségkedvenc vezetőedzővel beszélgettünk.

Köszönjük, hogy a rendelkezésünkre állsz! Vágjunk is bele, hogyan telnek a napjaid? Hogy bírod a bezártságot?

Mindenkiek nehéz, aki sokat jár ki, mint én is, nem szoktam bezárva lenni.

Mit gondolsz, a kialakult járványhelyzet hogyan fogja rövid és hosszútávon befolyásolni a labdarúgást? Milyen változások várhatóak, ha elmúlik a járvány?

Egy biztos, hogy ez a járvány sokat fog változtatni a focin, semmi sem lesz olyan, mint amilyen azelőtt volt. Rövidtávon bármilyen döntést hoz az MLSZ, lesznek emberek, akik nem lesznek elégedettek . Hosszú távon semmi sem lesz olyan amilyen volt, nagy változások, kevesebb pénz, nagy kluboktól egészen lefelé. Én ezt várom, más lesz.

Mi az első gondolatod, ha azt mondjuk, DVTK?

Sok minden jár a fejemben, ha valaki azt mondja DVTK, öröm, szerelem, siker, fájdalom.

Kifejtenéd ezeket?

Először jött a siker, utána a siker okozta az örömöt, az öröm okozta a szerelmet. Az egész után jött a fájdalom. Siker azért volt, mert megcsináltuk a csodát, sok fajta csodát. Volt két döntő, az egyiket meg is nyertük, a másikat nem hagyták, hogy megnyerjük, Solymosi Péter nem hagyta direkt, aztán volt három kör az Európa Ligában, régóta nem volt ilyen Miskolcon, és ez volt a siker. Ez a siker okzota az örömöt, mindenki boldog volt, éreztük a városban, a hangulat hihetetlen volt, minden lépésünkön lehetett érezni, hogy a foci volt az, ami abban a pillanatban vitte a hangulatot a városban, és minden ember nagyon boldog volt. Ez volt az öröm. Persze ezután jött a szerelem, mert ezeket a dolgokat nem lehet elfelejteni, ezután viszont kirúgtak, mint a kutyát. Ez a fájdalom. Senki nem kérdezte, hogy várjunk csak, mi van, hogy megy ez, miért van ez. Ez persze hogy fájdalom. De megígértem a családomnak, hogy nem leszek őszinte már többet, mert az én őszinteségemből csak bajok voltak. Senki sem tisztelte ezt úgy, ahogy én gondoltam, hogy kell. Hozzáteszem, nem sajnáltam semmit, mert én tiszta szívből csináltam mindent. Nem sajnálok semmit.

Mi a legszebb miskolci emléked?

Kérdés nélkül a Ligakupa győzelem a Vidi ellen, a második pedig mikor Bulgáriában 2-0-ra vertük a Litexet. Ez a két legszebb emlékem.

A 21. Század legsikeresebb diósgyőri gárdáját építetted fel. Mit gondolsz, mi volt annak a csapatnak a legnagyobb erőssége?

Először is szeretném elmondani, hogy nagyon nehezen indultunk, 12 játékosunk volt a kezdéskor, amiből nyolcnak megköszöntük tíz nap után, nagyon nehéz volt, ezért is vagyok büszke mindenre. Hozzá kell tennem, sokat segített a sportigazgató, Kovács Zoli, valamint Dudás Hunor, aki ugyanúgy szeretett volna sikeres csapatot, mint én. Annak a csapatnak a legnagyobb erőssége volt a minőség, a fegyelem és a hit.

Maradt benned hiányérzet a nálunk töltött időszakodat követően?

Persze hogy van maradt, sok mindenért. Természetesen nem terveztem, hogy úgy hagyom majd el Miskolcot, ahogy. Harmadikak, dobogósok voltunk a félszezonban, ráadásul amíg én Miskolcon voltam, mindig a klubért harcoltam, nem saját magamért, és elég drága árat fizettem ezért. Hiányérzetem van továbbá azért is, mert úgy éreztem, a szurkolók nem álltak mellettem teljes mértékben, amikor történt ez az egész.

Felidéznéd az ominózus eltiltást? A történtek ismeretében lenne olyan dolog, amit mostmár máshogy csinálnál? Szerinted megnyertük volna a Kupát, ha te is ott ülhetsz a kispadon?

Az eltiltás azért történt, mert egy bajnoki meccs után a Haladás ellen nyilatkoztam valamit, amit nem kellett volna. Persze, hogy van (szerk.: amit máshogy csinálna), sok minden, mindig meccs után kellett nyilatkozni, amikor 220 volt a pulzusom, abban annyira nem voltam ügyes, és sokszor mondtam olyanokat, amiket ma már biztos, hogy nem mondanék. Ezt biztos, hogy másképp csinálnám. Majdnem biztos vagyok benne, hogy megnyertük volna a Kupát (szerk.: ha ő is ott lehetett volna a padon), nem azért, mert a stábom nem végzett jó munkát, hanem mert ha ott lettem volna, az 10 %-al több lett volna. Megnyertük volna a Kupát, mert így is jobbak voltunk, mint az Újpest, és az a pici nagyon hiányzott. Nagyon bánt ez az egész, mert az lett volna a harmadik Kupa, ami nagyon szép eredmény lenne.

Az esetedben ritkán szokott felvetődni, de játékosként is kalandos karriered volt, kipróbálhattad magad például Izlandon és a Feröer-Szigeteken is. Milyen stílusú játékos volt Tomislav Sivic? 

Mint  játékos, Tomiszlav Szivics egy pengés játékos volt, támadó középpályás, irányító, technikás. Voltam sok helyen, harcoltam, mindig harcos voltam, de ami erősségem volt, az a kreativitás, az utolsó passzok, jól láttam a pályán. Ilyen voltam, mint játékos. 

Közel húsz csapatnál dolgozhattál már pályafutásod során. Bizonyára nagyon sok jó  játékos megfordult a kezed alatt. Kik voltak a legjobbak, akikkel a legkönnyebb volt együtt dolgozni?

Ez is egy hosszú kérdés, amire nem tudok röviden választ adni, szerencsém volt, hogy jó játékosokkal dolgozhattam. Magyarországon először Kecskeméten dolgoztam, itt kérdés nélkül Vladan Szavics és Foxi voltak a legjobbak, dolgoztam Miskolcon, itt is sok jó játékos volt, de azt mondanám, hogy Kádár Tomi volt a legjobb. Aztán Kosztics kiemelkedett, meg Bacsa jól indult, utána nem tudom mi történt vele. Pakson első időszakban kérdés nélkül Tököli Attila, mikor szövetségi kapitány voltam, akkor az utánpótlás világbajnokságot nyert csapatnál volt Milinkovic-Savic aki most a Lazióban focizik, vagy Grujic a Herthában. Illetve a miskolci időszakból nem szeretném még kihagyni Gosztonyi Andrást, ő sokkal többet ér annál, mint amit idáig mutatott.

Mik a terveid a jövőre nézve?

Mindenek előtt megvárjuk, hogy elmúljon ez a mostani helyzet, de persze sok tervem van még a fociban. Meglátjuk, mit hoz a  jövő, mert ez most teljes mértékben egy váratlan szituáció, aztán alkalmazkodni kell ehhez is.

Mitől lesz valaki jó edző? Mit tartasz fontosabbnak, a sport-múltat vagy mondjuk a pedagógiai érzéket?

Hogy ki lesz a jó edző? Ez egy jó kérdés, a személyiség a legfontosabb, a második a pedagógia, a labdarúgó múlt is lehet fontos, ha az ember igazán akar foglalkozni a szakmával, de ez egy teljesen más asztal. Szóval az lehet előny, a múlt, de én a pedagógiának adnám az igazi előnyt. De mégegyszer mondom, a személyiség a legfontosabb, erre egy példát, hoznék, Diego Simeone személyében.

Mivel foglalkoznál, ha nem a labdarúgás világában helyezkedtél volna el?

Ha nem focival foglalkoznék? Ez is jó kérdés, de én azt gondolom, hogy life coach lennék, mert azt gondolom, hogy pszichológiában és pedagógiában elég jó vagyok.

Mivel töltöd a szabadidődet?

A szabadidőmet úgy töltöm, hogy nagyon kreatív vagyok, és össze akarom szedni az egészet, ami volt idáig, vagy egy kis könyvecskébe leírom, hogy milyen úton jártam, mert ez azért nem megszokott. Ritka, hogy ilyen stílussal, mint az enyém valaki karriert csinál, úgyhogy úgy gondolom, hogy ezt papírra kell vetni. Már el is kezdtem írni, illetve filmeket nézek, könyveket olvasok és a családdal vagyok.

Látsz rá esélyt, hogy egyszer visszatérj Diósgyőrbe?

Az okos emberek azt mondják, soha ne mondd, hogy soha, szóval nem zárom ki, de jelen pillanatban nem úgy néz ki, hogy ez meg fog történni.

Üzennél valamit a szurkolóknak?  

A miskolci szurkolóknak nem kell sokmindent üzenni, ők szeretik a klubot, egy példakép, ahogy én gondolom hogy milyen kell, hogy legyen egy szurkoló. Ők mindig szerették a Diósgyőrt, és gondolom ez mindig is így lesz. Ée a kalappal, gratulálok nekik, hogy kitartottak akkor is, amikor nem jöttek az eredmények. Egyből látszik, mikor van eredmény ott vannak nagy számban, csak így tovább, szeressétek a klubot, és mutassátok meg mindenkinek, hogy az egyik legjobbak vagytok az országban!

Hozzászólások

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK