Két héttel ezelőtt még mindenki a dobogóról álmodozott, mondván, hogy a Mezőkövesd mélyrepülése miatt simán odaérhetünk a harmadik helyre. Ezt követően a csapat teljesítménye viszont erősen visszaesett a sűrű programban, azt gondolhattuk, hogy ezzel szertefoszlanak a remények. A sors viszont úgy hozta, hogy a riválisok is botladoztak, így a Puskás elleni meccsnek ismét reménnyel telve vághattunk neki. Lássuk mi történt végül.
Álomszerű meccskezdés
A meccs kezdetén már attól lehetett tartani, hogy az utóbbi hetek szenvedése vár a csapatra ezen a mérkőzésen is, hiszen az első percekben csak nyomoztuk a labdát, mint Columbo a bűnügyeket. Elég volt azonban egyetlen eladott labda, amelyre Iszlai lecsaphatott és mesteri indításával Kiss Tomi indulhatott meg a szélen. A stadion egy emberként fújta minden centin előrébb a labdát, ahogy futott a kontra a Puskás kapuja felé. Kiss centerezése hibátlan volt, így Ivanovskinak is egy rutinműtéthez hasonló egyszerűséggel kellett bepasszolni a labdát a kapuba. Vezetés a meccs elején! 1-0!
Színvonal kialakulóban
Nem volt ekkor még vége a tűzijátéknak, alig telt el egy perc, a zavarodott vendégek csak szögletre tudták menteni a következő támadásunkat is. A bekanyarodó labdára ketten is érkeztek, de talán egymást is zavarták, így csak a kapufára tudták pöckölni a labdát, kimaradt az újabb ziccer. Ezek az események pedig egész jól felpörgették a játékot, a Puskás is visszajött a meccsbe mondhatni élvezetes volt a következő percek játékát nézni. Helyenként még az is elmondható volt talán, hogy nem csak jól, de szépen is játszottunk. Persze ehhez az Akadémia nem szeretett volna asszisztálni, így jöttek előre becsülettel, hiszen jelen helyzetben ők már látótávolságon belül voltak a Mezőkövesdhez képest.
Nem is mi lennénk, ha ilyen gólról van szó
Nem sokáig tarthatott az optimizmus a stadionban. A Puskás érthető, hogy nem szeretett volna sok időt tölteni hátrányban, így jöttek is előre lendületesen. Az egyik szögletet követően a kaposvári meccshez hasonló szerencsétlenkedés ment csak felszabadítás címén, a kipattanó labdára Deutsch csapott le, lőtte el a hosszúra a labdát, ami szinte érthetetlen, hogy hogyan, de elment az összes láb mellett és a kapuba vágódott. A szerencse erre már nem kifejezés. 1-1.
Danilovic a meccs embere
Az egészségügyi szünetet követően azért kezdett magára találni a csapat, egyre inkább kezdeményező volt a mentalitás, végre kevesebb rohamot kellett állnia a védelemnek, többet szerepelhetett a csatársor. Ez majdnem vissza is ütött, a túlzottan kinyíló csapatunkat majdnem ugyanúgy verték meg, mint ahogyan az első gólt szereztük. Kontrából. De idén végre van egy valamirevaló portásunk, Danilovic bravúrral tartott meccsben minket.
Volna még hova fejlődni ezen a téren…
Az első félidő remekül rávilágított arra, hogy manapság milyen fontos a szélső védők feladata. Vági az elmúlt meccsekkel ellentétben egész korrektül játszott, viszont a másik szélen Shestakov hiánya nagyon szembetűnő volt. A fiatal Orosz nem volt mindig a helyzet magaslatán, az ő feladatát időnként Hasaninak kellett ellátni, akinek így sokkal kevesebb ereje maradt a széleken való támadásvezetésre. Szembetűnő volt, hogy a korábbi időszakokhoz képest mennyivel kevesebbet próbáltuk a szélekről vezetni a támadásokat. Időnként ugyanazt a középen erőltetett, körülményes támadásépítést láthattuk, mint ami a hétvégén ment.
Amit nekünk nem lehet, azt a másik csapatnak igen
A fordulást követően A Puskás másolta le a meccs eleji kontránkat, annyi különbséggel, hogy mi nem vesztettünk labdát, hanem Ivanovskit húzták el a labda elől, így a felfutó Polgár hiába passzolt jó helyre, az ő helyén indulhatott meg a kontra, aminek a végén Vanecek rúgott gólt. 1-2. Az eddig is látszott, hogy a játékvezetés minimálisan részrehajló, sok apró, de alattomos szabálytalanságot hagytak figyelmen kívül a vendégeknél, ebből születhetett a a vezető találat is.
Hol az igazi Diósgyőr?
Annak ellenére, hogy javarészt az alap kezdőcsapat volt a pályán, a bekapott gól után nem a megszokott képet láthattuk. Hiányzott a tűz a csapatból, mintha nem azzal a vehemenciával küzdöttek volna a pályán, amit elvárhattunk tőlük. Egy hitehagyott csapat álldogált az esőben. A támadásokkal sokkal kevesebben mentek előre, de cserébe a védekezésbe is kevésbé segítettek be az elöl ragadók. Ez nem az a Diósgyőr volt, amit a tavasz folyamán megismertünk.
Későn ébredtünk
A félidő derekához kellett eljutni ahhoz, hogy végre életjeleket lehessen felfedezni a csapaton. Meglehet, hogy csak a Puskás húzódott vissza védeni az előnyét, de végre az ő térfelükön ment a játék. A szurkolók lelkesedése pedig kezdett átragadni a játékosokra is. Újra küzdeni kezdtek. Eredménye ugyan nem volt sok, de legalább nem csak ténferegtek a pályán. Kérdés, hogy nem volt túl kései ébredni?
Puskás+Karakó=12
A hajrára a sors, vagy inkább Szolnoki adott egy utolsó esélyt a kezünkbe. Megtette azt a szívességet, hogy begyűjtötte második sárgáját, emberelőnybe juttatva minket. A csapat innentől kettőzött erővel küzdött a betömörülő vendégek ellen. Ettől kezdve folyamatosan támadásban voltunk. Több életerős lövés is tartott ugyan a kapu felé, de mind elakadt. Hol egy lábban, hol egy kézben. A síp viszont néma maradt…
Hiába való volt a küzdelem, későn eszmélt a csapat. A Puskás véleményesen ugyan, de kivédekezte a hátralevő időt, ezzel búcsút intve a dobogós álmainknak. Be kell lássuk, ez a csapat még nem alkalmas arra, hogy ilyen célokért küzdjön. A nyár folyamán a védelmet meg kell erősíteni, mondjon bárki bármit.
