A Tipsport Ligát március 9-én függesztették fel – kezdetben csak ideiglenesen, 14 napra –, majd a járványhelyzet állandósulásával kényszerűen befejezettnek nyilvánították és eredményt hirdettek. Hivatalosan a nyolcadik helyen végeztünk, ám pont a szezon egyik legfontosabb meccse, a Nagymihály elleni második középszakaszbeli találkozó előtt ért véget a sorozat, így joggal maradhatott sokakban hiányérzet. Mivel idén a holtszezon hamarabb köszöntött be és a körülmények komoly bizonytalanságot eredményeztek, ezért egyes kérdésekben találgatások kezdtek terjengeni (melyik ligában indulunk, stabil-e a csapat anyagi helyzete, mikor kezdődik a szezon…). Szerencsére az utóbbi egy-két hétben már egyre több megerősített hír lát napvilágot, ezért egy rövid összefoglalóban szeretném végigvenni a csapatot érintő legfontosabb kérdéseket.
Jelen pillanatban még nincs kinevezett vezetőedzője a csapatnak (és a szezon közben érkezett Glen Hanlon a német elsőosztályú (DEL) Krefeld Pinguine-hez szerződött), így erről egyelőre csak annyit tudunk, hogy megvan(nak) a kiszemelt(ek). Hogy pontosan kire esik a választás, az attól is függ majd, hogy sikerül-e minden akadályt elhárítani és a csapat el tud indulni az Extraligában. Ha ez bármilyen okból kifolyólag nem jönne össze, akkor életbe léphet a hivatalos B-terv, az Erste Liga. A klub ugyanis beadta ide is a nevezését, hogy a csapat semmiféleképpen ne maradjon versenysorozat nélkül.
A keret
Kapusposzton az eddigi legfontosabb változás Adorján Attila távozása, aki a finn másodosztályú (Mestis) Kiekko-Pojat csapatának kapuját fogja védeni az előttünk álló idényben. Kiss Bencéről és Rajna Miklósról még nem érkezett bejelentés – előbbi az Erste Liga-idény végén tért vissza Miskolcra, utóbbi pedig elsőszámú hálóőrünk volt, ebből kifolyólag nem lenne meglepő, ha ezzel párossal vágnánk neki az idénynek.
A védők közül Kevin Wehrsnek és a frissen hosszabbított Szirányi Bencének van már szerződése a következő szezonra. Nick Ross már biztosan nem fog ősszel nálunk szerepelni, mivel a német másodosztályú (DEL2) Lausitzer Füchse bejelentette szerződtetését. Láda Balázs, Gőz Balázs, Kiss Dániel és Vojtkó Mátyás szerződése az idény végén lejárt, viszont minden bizonnyal számít rájuk a szakmai stáb, így várható velük kapcsolatban bejelentés.
A csatárok közül Vas János, Galanisz Nikandrosz, Magosi Bálint, Miskolczi Márk és Ritó László ősztől is piros-fehérben fog játszani. Radim Valchar rövid miskolci pályafutását nem hosszabbítja meg, mivel még május végén a Brassó bejelentette megszerzését. Kiss Patrik sem lesz tagja a jövő idény keretének, ő pályafutását Debrecenben folytatja.
Hogyan tovább?
Az összesítésből könnyen látható, hogy a keret létszáma még messze van az ideálistól. A tavalyi szezon során több-kevesebb lehetőséget kapó utánpótláskorú játékosokról, valamint az esetlegesen maradó, illetve újonnan érkező légiósokról azonban még nem történt bejelentés. A légiósok kiválasztása várhatóan az új vezetőedzőre marad majd, így ezzel kapcsolatban még elkél a türelem. A fiatalok azonban itt vannak és kíváncsian várom, melyik szezonban jön egy „baby boom”, mikor végre komolyabb szerephez juthatnak az itt nevelkedők – akár a létszámukat, akár jégidejüket tekintve.
A 2020/2021-es Tipsport Liga szezonról eddig annyit lehet tudni, hogy október 2-án szeretnék indítani a szezont. A MAC Újbudát leszámítva – amely most a MAC HKB néven fog szerepelni az Erste Ligában – az előző szezon csapataival számolnak, így amennyiben mindenki átvészeli ezt a holtszezont, úgy 12 csapatos lesz a bajnokság. 50 fordulós alapszakaszt terveznek, melynek első hat helyezettje automatikusan továbbjut a rájátszásba, 7-10. helyezettek pedig egy rövid középszakaszban döntik el a fennmaradó két hely sorsát. A tervek szerint kieső nem lesz, ahogy idén sem volt, viszont a másodosztály (szlovák 1. liga) győztese egyenesen feljut a legjobbak közé. (Forrás: https://www.hockeyslovakia.sk/sk/article/novy-rocnik-tipsport-ligy-by-mal-odstartovat-2-oktobra)
Frissítés! (2020. július 7.)
Ahogy várható volt, a védelemből meghosszabbították Kiss Dániel szerződését. A bekk a tavalyi szezonban némileg háttérbe szorult és kevés bizalmat kapott, így reméljük idén bizonyíthatja, hogy sokkal több van benne.
Rajta kívül Kiss Bence is aláírt egy újabb szezonra nevelőegyesületéhez, aki szintén egy olyan idény előtt áll, ahol megmutathatja, hogy az elmúlt két év alatt tanultakból mennyit tud kamatoztatni.