Itt vagy most

Ritka pillanatok egyike, Antal mentett pontot: Diósgyőr – MTK értékelő

Ahhoz képest, hogy pénteken este, csupán a második mérkőzésén lépett pályára a csapat és ráadásnak szombati munkanapnak néztek elébe a szurkolók, egész jelentős bázis gyűlt össze a fiúk mögött. Az érdeklődés még jelentős, hiszen sikerült győzelemmel nyitni a szezont. Annak ellenére is, hogy a lelátón nem volt nagy harc várható. Diósgyőrben az évek alatt csupán annyi elvárás fogalmazódott meg a...

Olvass tovább

Beharangozó: Diósgyőr – MTK

A Ferencváros elleni bajnokink halasztása miatt az NB1 harmadik fordulójában a második meccsünket játsszuk péntek este, amikor is a korábbi U21-es szövetségi kapitány, Michael Boris MTK-ja érkezik Miskolcra. A fővárosiak még veretlenek, az első körben a bajnoki címvédő Ferencváros ellen játszottak döntetlent úgy, hogy fél órán keresztül még vezettek is, majd a sokak szerint nyáron nagyon jól igazoló Honvédot verték...

Olvass tovább

Borsod még mindig piros-fehér!: Diósgyőr-Mezőkövesd értékelő

Új szezon, új remények. Ugyan az idei nyári szünet rövidebbre sikerült a szokottnál, mindenki tűkön ülve várta, hogy mikor indul újra útjára a labda. A felkészülés Miskolcon meglehetősen csendesen folyt, így mindenki kíváncsian várta, hogy idén mire lehetünk képesek. Lévén új szezon kezdődött, akár arról is írhattam volna, hogy a csapatok a szezon eleji formájukat hozták, egy hibákkal tarkított mérkőzésen....

Olvass tovább

Újra jégen

A tegnapi nap során új szakaszába lépett a Jegesmedvék felkészülése. A 20 hetes száraz program monotonitását az első jeges edzés törte meg, melyet egyelőre Strenk Hunor másodedző és Farkas Tamás kapusedző tartott az új vezetőedzőnk, Dave Allison helyett. (Ő majd augusztus 24-én érkezik meg a csapathoz.) Az edzésen részt vett két kapusunk, Kiss Bence és Rajna Miklós, a majdnem teljes...

Olvass tovább