Itt vagy most

Újra jégen

A tegnapi nap során új szakaszába lépett a Jegesmedvék felkészülése. A 20 hetes száraz program monotonitását az első jeges edzés törte meg, melyet egyelőre Strenk Hunor másodedző és Farkas Tamás kapusedző tartott az új vezetőedzőnk, Dave Allison helyett. (Ő majd augusztus 24-én érkezik meg a csapathoz.)

Az edzésen részt vett két kapusunk, Kiss Bence és Rajna Miklós, a majdnem teljes védelem – Láda Balázs, Szirányi Bence, Kiss Dániel, Gőz Balázs és Vojtkó Mátyás -, valamint az alábbi támadók: Vas János, Galanisz Nikandrosz, Magosi Bálint, Miskolczi Márk, Ritó László, Lövei Dávid és Farkas Márton. Hozzájuk csatlakozott a nemrégiben igazolt Karol Csányi, aki a Nyitra csapatától érkezett Miskolcra. A hiányzó Kevin Wehrs a vezetőedzőnkkel fog megérkezni augusztus végén.

Őket öten egészítették ki az utánpótlásból, akik lehetőséget kaphatnak a felnőttek között is – Kamarási Balázs, Mattyasovszky Gergely, Galajda Zsombor, Pecsét Bálint és Tóth Tamás.

Továbbá próbajátékra érkezett Újpestről Odnoga Mátyás, illetve a csapattal készül a korosztályos válogatott Révész Marcell. A teljes pályafutását eddig Svájcban töltő támadó egyelőre csak edzéslehetőséget kapott a klubtól, mivel a jelenlegi bizonytalan helyzetben még nem dőlt el, hogy tudja-e a tengerentúlon folytatni karrierjét vagy más utakat kell keresnie.

A kerettel kapcsolatos további hír, hogy Nick Ross után újabb légióstól kell búcsút vennünk. Davis Vandane a jövő szezont Dániában fogja kezdeni az élvonalbeli Esbjerg Energy csapatánál. Érkezését pár órája jelentette be új klubja.

Egy másik szomorú hír, hogy az idén biztosan nem fogunk indulni a Tátra Kupáért, s így a címvédésért. A szervezők ugyanis a napokban jelentették be, hogy a kupát kizárólag hazai csapatok részvételével rendezik meg szeptember 1-3. között. A meghívott csapatok: HK Poprad (házigazda), HC Slovan Bratislava, HK Dukla Michalovce, U20 szlovák válogatott.

Hozzászólások

Written by 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK