Új szezon, új remények. Ugyan az idei nyári szünet rövidebbre sikerült a szokottnál, mindenki tűkön ülve várta, hogy mikor indul újra útjára a labda. A felkészülés Miskolcon meglehetősen csendesen folyt, így mindenki kíváncsian várta, hogy idén mire lehetünk képesek.
Lévén új szezon kezdődött, akár arról is írhattam volna, hogy a csapatok a szezon eleji formájukat hozták, egy hibákkal tarkított mérkőzésen. Erről azonban nehéz lett volna beszámolni, mert mind a két csapat úgy focizott, mintha csak tegnap lett volna vége az előző szezonnak. Mindössze annyi látszott, hogy a pályán lévő új igazolásaink még nincsenek teljes összhangban a régebb óta itt játszókkal. Ez viszont nem volt akadálya annak, hogy pár perc elteltével Drazic kiugorhasson a labdával, Szappanos pedig a 16-os sarkánál a lábát húzza el. Büntető. Iszlai a tőle megszokott magabiztossággal állt a labda mögé és szerzett vezetést a csapatnak! 1-0!
A megszerzett vezetés után láthatóan nyugodtabbá vált a játékunk. A kapura tegyük hozzá nem lettünk veszélyesebbek, talán már kicsit korán is, de átengedtük a területeket a kövesdieknek. Mivel ma Fortuna velünk volt, így megtették a vendégek azt a szívességet, hogy a helyzeteiknél, ha csak centikkel is, de lemaradtak a beadásokról, belőtt labdákról. Pár meleg pillanatot okoztak, izzadhattak a szurkolók rendesen, hogy megússzuk-e az egyenlítést.
Az új igazolások tettek róla, hogy a kétkedők is nyugodtabbak legyenek. Grozav védekezett példaértékűen, a megszerzett labdáját Hegedűshöz passzolta ki, aki egy mesteri félpályás indítással Drazicot futtatta meg, a légiós pedig köszönte, a kapuig menetelt a labdával, amit Szappanos mellett elhúzott és megduplázta az előnyünket! 2-0! A Drazic-Grozav páros pedig pár perccel később is megmutatta, hogy várhatunk idén is szép megmozdulást tőlük, egy remek összjáték után védett bravúrral a vendégek hálóőre.
Helyzetek sorát láthatta a nagyérdemű, jobbára a mieinket. Valószínűleg nem csak a szurkolók, de a játékosok is elhitték, hogy a bab is hús, aminek meg is lett a böjtje. Ha már arra adja a fejét az ember, hogy a saját kapujának előterében passzolgasson, akkor azt biztos lábbal tegye. Nálunk elég id volt egy pici bizonytalankodás, hogy a kövesdiek lecsapjanak a labdára és Berecz révén szépítsenek egy ajándék átadással. 2-1. Az előző perceket látva nem volt benne a játék képében, viszont jó figyelmeztetés volt, hogy ne tekintsük előre megnyertnek ezt a mai csörtét.
Az ébresztő hatásosnak tűnt, azzal, hogy a Mezőkövesd tulajdonképpen visszajött a meccsbe, tudatosult a játékosokban, hogy korai még hátradőlni. Ugyan a védekezésben akadtak olyan megmozdulások, amik feltárták, hogy vannak még olyan hiányosságaink, amiken igencsak kellene dolgozni, de összességében újra mi kezdtük a kezünkbe venni a meccs irányítását. A játékosokon lehetett látni, hogy küzdenek becsülettel, ahogyan azt Diósgyőrben mindenki elvárja tőlük.
A félidő vége viszont már ismételten nem rólunk szólt. A diósgyőri rohamokat felváltották a kövesdi támadásépítések. A védelem újabb próba elé állt, ha nem akartuk elölről kezdeni az előny felépítését, akkor bizony tenni is kellett érte. A küzdelem pedig eredményes volt a lefújásig, ha nem is sikerült minden esetben elsőre tisztázni, de a lövésekre csak sikerült odaérni, becsúszni, beletenni egy lábat. Láthatóan ebben a csapatrészben volna még a legtöbb javítanivaló, de a csapategység sokat segít a helyzeten, egymás kisegítésével lehozták a fiúk az első félidőt újabb kapott gól nélkül.
A második félidő elején kicsit az öltözőben maradt a csapat, a Kövesd a gyors egyenlítés reményében beszorította a mieinket. El is jött a nagy pillanat a vendégek számára, alig 4 perc elteltével betaláltak a kapunkba. Az egyetlen szépséghibája az egyenlítő találatnak, hogy lesről született. Így maradt a diósgyőri előny.
A folytatásban megélénkült a játék, mind a két csapat előtt adódtak kisebb-nagyobb sanszok, hogy újabb gólt szerezzen. Ugyan ez egyik félnek sem jött össze, de ennek ellenére kifejezetten élvezhető volt a pályán folyó játék. Ha azt vesszük alapul, hogy az egyik csapat az előző idényben a tabella alján, a másik a dobogó közelében volt, nem lehetne megmondani, hogy melyik fél melyik oldalon állt. Magyar szinten színvonalas, nézhető összecsapás zajlott.
Az egészségügyi szünet után is érdeklődve várhattuk, hogy melyik edző tudott olyan instrukciókat adni csapatának, amivel meg tudják húzni azt a váratlan mozdulatot, ami elbillenti a mérleg nyelvét a döntetlen, vagy az előnynövelés felé. Ahogy teltek a percek, látszólag egyik szakvezető sem tudott újat mondani a fiainak, a szünetet megelőző mederben csordogált a meccs.
Enyhe vendég mezőnyfölény mellett fordultunk végül rá a véghajrára. A csapatok a végéhez közeledve mind a két oldalon a támadósorokon igyekeztek frissíteni a cserékkel, a várt eredmények elérését remélve. Jól látható volt, hogy a Kövesd próbál többet tenni az egyenlítésért, de azért mi sem adtuk fel a támadások vezetését. Igazán gólveszélyes helyzet nem alakult ki a kapunk előtt, sőt, néha még kontrák vezetésére is volt lehetőségünk.
Az egyik ilyen kontra pedig szürreális véget ért. Ivanovski kapott remek indítást, majd a szélen megiramodva igyekezett támadásba lendülni. Mellette mögötte Berecz kapaszkodott, de ahelyett, hogy a csatár utoléréséért kapaszkodott volna, sokkalta inkább egy nagy ugrással a játékosunk mezébe ragadt bele. Ivanovski a tőle megszokott hevességgel kérte számon Berke “játékvezetőt” az ellenfél tettéért. A jutalom mind a két félnek sárga lap. Ez annyira nem tetszett a macedón támadónak, hogy tovább mondta a magáét, Berke pedig megjutalmazta még egy sárgával. Akkor szummázzunk: kövesdi otromba szabálytalanság, diósgyőri szabadrúgás, diósgyőri piros lap. Érdekes nem? Nem ez volt az egyetlen ilyen, erősen vitatható döntése a sporinak a mérkőzés folyamán. Mintha ismét működésbe lépett volna a kettős mérce…
A lényeg a 3 pont megszerzése, gratulálunk a csapatnak, az igazi erőpróba a következő fordulóban vár ránk a Ferencváros vendégeként.
