Hanyatló diósgyőri forma, fölényes paksi győzelem az edzőváltás után. Az előjelek nem a legjobbak, ha csak ennyit nézünk. Kicsit javítja az összképet, ha figyelembe vesszük, hogy az eltiltottak visszatérhettek. Így a csapat “megerősödve” várhatta a Paksot.
De mire volt ez elég?
Végre valami szervezettség
A múlt heti szedett-vedett csapathoz képest a legnagyobb különbséget az első percekben a meglepően jól szervezett csapatjáték jelentette. Igaz, volt egy-két olyan hiba, amit egy élcsapat akár könnyen meg is büntetett volna, de ennek ellenére nagy panasz nem lehetett a csapatra. Ahogy pedig várható volt, a lendületet vett Paks rövid időn belül át is vette a kezdeményező szerepet. Vagy csak mi voltunk képtelenek egy épkézláb támadást felépíteni a stabil védekezés érdekében?
Persze nem tarthat sokáig a reménykedés
Ennek megfelelően az első feljegyezhető helyzetet is a vendégek alakították ki. A védelem helyezkedése ismételten hagyott némi kívánni valót maga után, így könnyen hátrányba kerülhettünk volna Antal védése nélkül. A vendégek letámadása pedig olyan eredményesnek bizonyult, hogy konkrétan a pálya felezővonalán a labdával együtt nem jutottunk át. A saját stadionunkban azért ez a tény nem vetett túl jó fényt a papíron legerősebb kezdőnkre.
Van élet a saját térfelünkön túl is?
A félidő derekáig kellett várni arra, hogy a játékosok felismerjék, hogy mi az ellenszere a masszív paksi letámadásnak. Az edzéseken (remélhetőleg) gyakorolt egyérintős játékkal végre sikerült annyira felgyorsítani a labdakihozatalokat, hogy a paksiak ne tudják lereagálni az eseményeket. Igaz, hogy a kapura még így is teljesen veszélytelenek voltunk, de legalább már nem volt nyomás alatt a nem túl stabil lábakon álló védelem.
Ébresztő!
Még röpke fél órát sem kellett várni a szurkolók elégedetlen szavaira. Meg kell hagyni, igazuk is volt. A röpke fellángolás, amit az a pár perc jelentett, amikor az ellenfél térfelén is megnézhettük, hogy egyformán nehéz-e a levegő, nem tartott sokáig. Ismét a Paks lendült akcióba, jelezvén, hogy az új stadionban végre megszereznék az első találatukat ők is.
Kabaré… Jobban mondva csak egy tragédia
A percek múlásával a helyzet nem javult jelentősen, csupán annyival lett másabb, hogy már a Paks sem jutott el a kapunkig, így kezdett unalomba fulladni a “párharc”. Akadt azért néhány szögletünk is a meccsen, szégyenszemre az egyik sarokrúgásunk után alakult ki az első félidő legveszélyesebb lehetősége, ugyanis az egyik paksi védő felszabadítás helyett Memollára rúgta a labdát, ami visszafelé pördülve a keresztlécen kötött ki, de sajnos kifelé pattant onnan.
Papírforma?
Majd a játékrész ráadásában jött a dráma. A Paks ismét erőt vett magán, hogy támadásba lendüljön. A védelem pedig már-már a pár évvel ezelőtti időket idézte, amikor viszonylag közelről nézték az ellenfelek góljait. Ma sem volt ez másként, hiszen a belőtt labdára érkező Windeckerrel az égvilágon senki nem érkezett, így a paksi játékos könnyedén passzolhatott a kapuba. 0-1.
Egyenlítés a semmiből!
A félidőben kérdés, hogy Feczkó Tamás hogyan próbálta motiválni a szétesőben lévő csapatot, hiszen a helyzet a játék képe alapján nem volt túl rózsás. Erre a kérdésre valós választ pár perc alatt nem kaptunk, Böde szabálytalansága nyomán viszont egy szabadrúgást igen. A kapuval szemben az összes olyan játékos odaállt a labda mögé, aki úgy gondolta, hogy gólra válthatná ezt a remek lehetőséget. Végül Molnár volt az ítélet végrehajtója, aki mesterien lőtte ki a jobb felső sarkot. 1-1!
Hagytak minket is pár percet labdázni
A váratlan egyenlítés felpörgette a csapatot. Valamilyen rejtélyes indoknál fogva ekkor hitték el, hogy ezen a meccsen egyébként nyerni is lehet. Vagy csupán a Paks zavarodott meg annyira, hogy több helyzetet is sikerült a következő percekben kialakítani? De sajnos csak lesgólig jutottunk. Persze nem tartott sokáig ez az állapot, a Paks gyorsan magára talált és ott folytatódott a meccs, ahol az első félidőben abbamaradt.
Amikor semmi sem történik
A következő percekben kisebb paksi fölény mellett a mezőnyjátékra tevődött át a hangsúly. A kapuk előtt említésre méltó esemény nem is történt, a csapatok mintha támadók nélkül lettek volna a pályán. Úgy tűnt, a feleknek annyira nem is fontos, hogy újabb gólt szerezzenek, sokkal inkább az volt az érdek, hogy ne kapjanak egyet sem.
Miért csak percekre hisszük el, hogy lehet támadni is?
Kósza támadásai azért akadtak a csapatoknak, különösebb elképzelés viszont egyikben sem volt. Ritka pillanatok egyike volt, amikor mi is vezethettünk kontrát, az egyik végén legalább szögletig sikerült eljutni. Ekkor tűnt úgy, hogy viszünk némi lendületet a meccsbe, perceken át sikerült az ellenfél térfelén tartani a labdát, de ennek ellenére a kapu közelébe kerülve csak elfogyott a tudomány.
Megint késő lesz…
Az elmúlt időszakhoz hasonlóan ismét ugyanazt láthattuk, mint eddig, a csapat túl későn, az utolsó percekben próbált meg ismét elkezdeni játszani. Már eddig is láthattuk, hogy ennek szinte semmi értelme nincs, hiszen még pontokat nem hozott a konyhára ez a fajta “taktika”. Mindenesetre ma is ez volt a “nagy terv”, hogy majd a meccs végén focizgat 10-15 percet a csapat, hátha elég lesz a győzelemhez.
Ezt már pechnek sem lehet nevezni
Mint láthattuk, nagyon nem elég. Sőt, édeskevés. A saját szögletünknél ilyen hibát véteni nem lehet. Rui Pedro, mint akinek porcelánból van a lába, úgy húzta el az érkező védő elől, ezzel esélyt adva a Paksnak egy kontrára. Itt ugyan még Antal bemutatott egy nagy védést, a középre érkező szögletnél viszont már ismételten végignézték a fiúk, ahogy Szakály megnyeri a meccset a Paksnak. 1-2…
