A meccs előtt csak a szokásos diósgyőri hangulat volt tapasztalható, az örökkévaló reménykedés, hogy na majd most! Pedig az előjelek messze nem azt mutatták, hogy a mai összecsapáson mi lennénk az esélyesek.
Talán ennek is köszönhetően, hogy az esélytelenek nyugalmával vágtunk neki a mai párharcnak, a játékosok, mintha sokkal felszabadultabbak lettek volna. Az elmúlt hetekben messze nem láthattunk ilyen kezdést, amivel dominálhattunk az ellenfél csapata felett. A magabiztos mezőnyjáték mondhatni meglepő volt a csapattól. De nem csak a publikumot lepték meg a srácok, hanem az ellenfelet is. Az agilis játékra nem volt felkészülve a Puskás csapata sem. Ennek megfelelően kellően zavarban voltak a kezdést követően. Ezt pedig a harcos Drazic használta ki idejekorán, egy belőtt labdát tartott meg, küzdötte magát tisztára és éles szögből lőtte ki a hosszú felsőt! 1-0!
A kivételesen erős kezdés után persze magukra találtak vendégeink is, hirtelen sokkalta kiegyenlítettebb lett a találkozó. Mind ez annyit jelentett csupán, hogy a Puskás labdával együtt is áttévedt a mi térfelünkre, de komolyabb veszélyhelyzetet egyik csapat sem tudott felmutatni. Mintha a gól után kezdték volna a meccset a fiúk, ismerkedős focinak nézett ki a labdázgatás.
Majd ismét izgalmas pillanatok következtek, újra Drazic főszereplésével. A támadó az ötöstől valamivel visszább kapott egy passzt, majd úgy gondolta, hogy együl oldja meg a rá váró feladatot, így igyekezett magát a kapuval szembefordítani. A nagy igyekezetben nemcsak a labdát rúgták el a védők, hanem a lábát is, így büntetővel jöhettünk. Iszlai hiányában Ivanovski állt a labda mögé, majd váltotta gólra a kínálkozó lehetőséget. 2-0!
Kérdés: Mi történt a csapattal ennyire rövid idő alatt, hogy halottaiból feltámadva, motiváltan kezdett neki a mai meccsnek? Hogy lehet az, hogy egy padlón lévő csapat pár perc leforgása alatt rúg kettőt egy együttesnek, akik a tabellán nem csak szerénykedve állnak? Honnan lett meg az eddig látványosan nem létező motiváció?
A fenti kérdések persze nem jelentik azt, hogy baj lenne ez az eredmény, csak az elmúlt időszakot figyelembe véve nehéz elhinni a valódiságát. Mindenesetre jobb érzés ezt látni, mintha ismét csak rohannánk az eredmény után. Kérdés, hogy meddig fog tartani a csoda. Mert, mint láthattuk a védelem továbbra sem áll túl stabil lábakon, voltak azért figyelmeztető megingások, amit szerencsére a vendégek nem tudtak kihasználni.
Majd ezeknek a megingásoknak a száma a félidőhöz közeledve nőni kezdett, a Puskás játékosai egyre könnyebben jutottak a védővonal mögé. Amellett tehát, hogy a csatárok szerencsére gólképesek voltak, sajnos a védelemről is elmondható volt ugyanez. Igaz, sikerült az első félidőt kihúzni bekapott gól nélkül.
Nem volt elmondható ugyanez a tény a vendégekről. Miután 2 játékosuk egymást szerelte le a saját térfelükön (Ilyenkor begondolunk, hogy őket is prezentáltuk idén Európának…), egészen könnyű volt a labdaszerzés, amiből villámgyors támadást építettünk fel. Ennek a végén pedig Márkvárt rúgta keresztbe a kapu előtt a labdát, amit Grozav kotort Tóth kapujába. 3-0!
A bekapott gól eléggé padlóra tette vendégeinket, akik ez idáig illedelmesen viselkedtek, ami a gólokat illeti. Ha a sportszerűségről lenne szó, akkor már kevésbé lenne elmondható róluk az illem, már a meccs első felében megszórták magukat sárga lapokkal egész szépen.
A fordulást követően a játék képe is alaposan megváltozott. Valószínűleg a félidei taktikai utasításban szerepelhetett, hogy mélyen védekezve a kontrákra alapozzunk, jobb a biztos. A Puskás pedig a stabil labdajáratásra törekedve igyekezett visszajönni a meccsbe, kezdetben minden eredmény nélkül.
A vendégek magabiztossága pedig pünkösdi királyságnak bizonyult, Spandler viszonylag gyorsan elintézte, hogy csapata az eddigiektől is nehezebb helyzetbe kerüljön. Történt ugyanis, hogy a már sárga lapja birtokában elvesztett egy párharcot Drazic-csal szemben, a labdát viszont nagyon nem akarta elengedni, így estében kézzel még magához húzta azt, kiérdemelve második lapját, ezzel együtt pedig a pirosat is. Így a 3 gólos hátrány mellett már létszámban is megfogyatkozott a Felcsút. (Pedig amikor a játékvezető személyére fény derült, még a diósgyőri kiállításra lehetett volna fogadni…)
Ekkor még azt várhattuk, hogy az emberelőny hatása éreztetni fogja magát sokkalta jobban és ismét átvesszük a kezdeményező szerepet, hiszen ráfér a csapatra a gólarany javítása. A valóságban viszont nem ez történt, ugyanúgy a mi térfelünkön folyt tovább a játék a Puskás kisebb lehetőségeivel. Tóth kapus maximum hazaadásból kapott labdát.
Aztán szépen, lassan elkezdtek (bele)fáradni az eredménytelen játékba vendégeink, ekkor pedig már mi is újra visszataláltunk ellenfelünk térfelére, jobbára kontratámadásokkal. Majd a várakozásokkal ellentétben fény derült arra, is, hogy ez egy rövid pihenő volt az újabb rohamok előtt, ugyanis a Puskás pár perc elteltével megrázta magát és ismét támadásba lendült.
Jelen helyzetünkben megköszönhetjük, hogy Spandler kipontozta magát, mert valószínűbb, hogy egyenlő létszám mellett nem lett volna ilyen egyszerű a dolgunk a védekezéssel, sokkal nagyobb gondban lehetett volna a csapat.
A mérkőzés vége kicsit csapkodóvá vált, a Puskás igyekezett előre, mi pedig a megszerzett labdákat rúgtuk fel gyors kontrák reményében, így a pálya mondhatni szétszakadt. Újabb gól már nem esett, a mai sikernek köszönhetően legalább már belátható távolságban lesz a bennmaradást érő hely.
Folytatás a Magyar Kupában a hét közepén.
Hozzászólások
