Az elmúlt időszak a válogatottról szólt, minden magyar boldogan nézhette, ahogyan szerepelt a Nemzeti11. Most viszont vissza kell zökkennünk kis hazánk bajnokságába, ezzel együtt a válogatottnál jóval kevésbé sikeresen szereplő csapatunkhoz.
Annak ellenére, hogy volt két hetünk felkészülni az ellenfélből, a meccs kezdetén nagyon nem találtuk az ellenszert a Vidi játékára. Az első percekben már azon elmélkedhettünk, hogy nem a fehérvári gól a kérdés, hogy lesz-e, hanem csupán az, hogy mikor. A pályának jobbára csak az egyik térfelével ismerkedtünk, a sajátunkkal…
A kezdeti megilletődöttség lassan akart csak tovaszállni, viszont legalább annyi elmondható volt, hogy idővel megtaláltuk a megfelelő megoldást a támadások levédekezésére. Az ellenfél térfelére ugyanúgy nem tudtunk labdával együtt átjutni, de legalább a Vidi játékosai sem tudták kedvükre vezetni a támadásokat. Maradt ház az egykapuzás, csupán annyi változott, hogy lövések helyett a hazaiak körbepasszolták a térfelünket.
Ami feltűnő volt, hogy már a meccs elején olyan játékra rendezkedtünk be, mint amikor vezetést szerzünk. Kontrajáték. Annyi baj volt ezzel, hogy mint ezt eddig is láthattuk, hatástalan volt. Nem volt ez másként most sem, bár lehet, hogy a labdaszerzésekkel is gondjaink voltak. Ezzel viszont csak mi voltunk így, a Vidi jó néhányszor vette el tőlünk a labdát, majd ismét elkezdtek szaporodni a kapura lövéseik.
Amikor már éppen arról lehetett volna beszélni, hogy kezd unalomba fulladni az összecsapás, hiszen a Vidi tehetetlen elöl, mi pedig a saját térfelünkről nem tudunk kijutni, akkor jött a menetrendszerű kihagyás a védelemben. Ahogyan az lenni szokott, elaludtak a fiúk. A Fehérvár pedig gyorsan észlelt, a szélről érkező beadásra Nikolics érkezett, aki közelről nem hibázott. A beadásnál persze lest is kiálthattunk volna, bár feleslegesen, mert Karan csúnyán belógott, így ha még lehetett volna is valamiféle lescsapda, az működésképtelen maradt, csakúgy, mint a támadójátékunk. 1-0.
A szünetben igazából nem sok remény volt rá, hogy ezt a játékot valahogyan rendbe lehetett tenni. Mint láthattuk, nem is sikerült ezt véghez vinni, sőt, a csapat csúnyán az öltözőben maradt. Csupán annak köszönhető, hogy egy gólos maradt a hátrányunk, hogy az üres kapura túl nagy gólt szeretett volna rúgni a Vidi irreálisan magabiztos támadója.
Talán ez a lehetőség végre, valahára ébresztőt fújt a társaságnak. Végre labdával együtt is eltöltöttünk némennyi időt az ellenfél térfelén. A veszélyes támadásoktól még messze voltunk, mint a Nyíregyháza az MB1-től, de legalább támadásba lendültünk. Vagy csak elfelejtettük, hogy térfélcsere volt és azért próbáltunk a pályának azon a felén maradni. Ezzel persze a védelem az indokoltnál nyíltabbá vált…
Memorandum, széljegyzet: Az az eshetőség is fennállt, hogy csupán a Vidi kapcsolt edzőmeccs üzemmódba. Látták, hogy ez a csapat képtelen veszélyesen játszani, így, mivel az egy gólos győzelemért is ugyanúgy 3 pont jár, úgy lehettek vele, hogy nem kell megerőltetniük magukat a kreatív, gyors támadások kiépítésével, viszont simán kivédekezik az életképesnek nem mondható diósgyőri rohamokat. Emiatt persze hiú reményeket kelthettek bennünk, Szurkolókban. A dolgukban nagyon biztosnak tűntek, mindenesetre. De cizelláltabban fogalmazva, azt is lehetett volna írni, hogy türelmesen futballoztak, várva, hogy ellenfelük hibázzon.
Ahogyan teltek a percek, a játékban változás nem volt, csak a csapatok összetételében jött némi frissítés. A cseréken kívül egyszerűen nem is lehetett látni semmi említésre méltót. A Vidinek jó volt az egy gólos előny, nem kínlódtak túl sokat azzal, hogy megrúgják a második gólt. Mi pedig továbbra is impotens játékkal rukkoltunk elő. Majd a hazaiak egy picit belealudtak a langymeleg meccsbe, végre sikerült elfutni a szélen, és pontosan centerezni a labdát. A hiba csak annyi volt, hogy az első lövésbe a Vidi védői vetődtek bele, a második lehetőséget Hasani puskázta el, hiszen szemben a kapuval, laposan, középre bombázott, pont oda, ahol a kapus állt. Klasszis megoldás. Oh, várj csak…
Nem ide.
Ez a helyzet legalább alkalmas volt arra, hogy felrázza a meccset. A hajrára legalább újra focizni kezdtek a csapatok. Na, jó, jobbára a fehérváriak. Lett is ennek hozadéka sajnos. A középpályán elherdált labdából indult a hazai kontra, aminél úgy nézett ki, hogy még a védekezésünk létszáma elég is lehet, viszont Karan teljesen érthetetlen okból nem Nego irányába kezdett futni az indításnál, így létszámfölénybe kerültek a Vidi játékosai, Danilovics kifutását követően pedig már csak Hegedűst kellett átpasszolni, ami után Zivzivadze növelte 2-0-ra a hazai vezetést.
A végére persze ezzel teljesen szétesett az eddig sem túl összeszedett játékunk. A csapat egyébként sem túl vidám morálját még inkább lefelé tolva. Ezzel mondhatnánk, hogy véget ért az első kör, ami után nem vagyunk kieső helyen. A szépséghiba annyi, hogy egy elhalasztott meccsünk van, az is a Ferencváros ellen, illetve az Újpesttől ajándékba kaptunk 3 pontot a vírusos megbetegedések miatt. Ki tudja, hogy mit csinálhattak az öltözőben…
A kegyelemdöfés is megérkezett a lefújás előtt, a Vidi megmutatta nekünk, hogy hogyan is kell kontrát vezetni, ha már nekünk 90 perc alatt nem sikerült egyet sem véghez vinni. Persze a végén nem sikerült befejezniük a támadást, mert Shestakov még szabálytalankodott egy feleslegeset, mindezt a büntetőterületen belül. A megítélt tizenegyest Danilovics majdnem megfogta, de becsúszott a labda alatta. 3-0. Itt a vége.
