Itt vagy most

A helyzeteket nem az edzőnek kell berúgni: Mezőkövesd-Diósgyőr értékelő

A hónapok óta tartó szenvedés. Apátia. Leginkább így lehetne jellemezni az elmúlt időszakot. A remény egyre halványabb egy jobb szereplésre, idegenbe eddig lényegében felesleges is volt elutaznia a csapatnak. Az ellenfél viszont most a tabellán a fordulót megelőzően még mögöttünk álló Mezőkövesd volt. (Tudjuk, meglepő, hogy van még valaki mögöttünk a tabellán)

Mivel a Kövesd a liga leggyengébb támadójátékát mutatta eddig, mi pedig gólt is elvétve szereztünk idegenben, előzetesen nem volt kilátás a túl sok találatra. Ennek ellenére a felek váratlanul támadó felfogásban kezdtek, bár a tűpontos passzoktól nagyon távol voltak. Mondjuk úgy nagyjából annyira, mint mi az idegenbeli tabella vezető helyétől…

Ha pedig valami csoda folytán tisztára játssza magát valamelyik a támadónk, akkor a kapu előtt töketlenkedünk. Negyed óra alatt lényegében eldönthettük volna a meccset, de előbb Márkvárt rúgta a kapusba a labdát, majd később Drazic tologatta túl sokáig a labdát, hogy a lövésbe Szappanos beleérjen…

Amikor pedig kezdtük elhinni, hogy végre a tökutolsó ellen van némi keresnivalónk a pályán, akkor jött Karan és összehozta az ellenfél számára a megszokott gólját. Amióta visszakerült a szerb a csapatba, csak az első meccsén nem segítette gólhoz az ellenfelet…
Egy mélységi indítást nézett be a védő, ahol lépéshátrányba került, majd a támadót hátulról már csak megrúgni tudta, büntető. Cseri pedig gond nélkül passzolt a sarokba. 1-0.

A bekapott gól után nem esett össze a csapat játéka, mert igazán nem is volt minek. Az, hogy néha eljutottunk a kövesdi térfélre, nem volt nagy mutatvány, ők is hozzánk hasonlóan gyengélkednek. A vezető gólt követően pedig a hazaiak minden eszközt megragadtak annak megtartása miatt. Előbb Shestakov fejelt össze ellenfelével, ahol ő volt a vétlenebb, majd pár perccel később Nagy tarolta le Karant, akit több perc ápolás után is csak hordágyon tudtak levinni a pályáról. A sportszerűség tehát a borsodi utakon nem ért még el a pályáig.

Miután a pályán már csak olyan játékosok voltak, hogy folytatható volt a játék, végre kezdtünk magunkra találni, beszorítottuk pár percre a hazaiakat. Nem tartott ez sokáig, képtelenek voltunk hosszabb ideig letáborozni az ellenfél térfelén. A Mezőkövesd viszont, ahogy kikerült a szorításból több beadással is kísérletezett. Tulajdonképpen annak köszönhető, hogy ezek után az eredmény nem változott, hogy ezek a labdák vagy pontatlanok voltak, vagy a diósgyőrieket megszégyenítő ügyetlenséggel értek hozzá vendéglátóink. Mindezt pedig zavartalanul tehették meg, mert a védőink csak nézők voltak a meccsen, ahogy az előző fordulókban is többször is láthattuk ezt.

Ahogyan azt megszokhattuk, a félidei taktikai eligazítás nem járt túl nagy sikerrel, ugyanis a játék képe szemernyit sem változott. Ugyan elvétve átjutottunk a kövesdi térfélre, de veszélyt akkor sem jelentettünk a hazaiak kapujára. Gyatra, elképzelés nélküli játék. Ahogy korábban, most is hiányoztak a váratlan megmozdulások, egyéni villanások, így nem volt nehéz dolga a házigazdáknak, ha le akarták védekezni ezeket a szituációkat. Ebben a periódusban a legérdekesebb történés talán a gyenge havazás volt, ezzel pedig szerintem mindent elmondtam a színvonalról…

Alig telt el negyed óra a második játékrészből, a Mezőkövesd végre rájött arra, hogy annyira életképtelenek vagyunk a térfelükön, hogy ezt a meccset nagyobb erőfeszítés nélkül is megnyerhetik, ezért a támadásokat túlságosan nem forszírozták, beálltak stabilan védekezni. Tulajdonképpen, mintha ismétlésben néztük volna az előző hetek bármelyik meccsét. A csapat hátrányban, az ellenfél pedig edzőmeccs tempóba kapcsolván védekezik, érdemi esemény pedig nincs.

Bár a későbbiekben a Kövesd is bemutatta, hogy miért álltak a tabella utolsó helyén. Egy kósza indításra indult Drazic és 3 védő, de ugye sok bába közt elvész a gyerek, teljesen érthetetlen módon egyik védő sem tudta megszerezni a labdát. Ami pedig szintén az irrealitás világát kezdte karcolgatni, hogy az ajándék labdát Drazic, szemben a kapuval, védőtől nem zavartatva képtelen volt egyáltalán a kapu felé navigálni. Ha ilyen helyzetből nem tudjuk eltalálni azt a nem is olyan kis boxot, akkor mit szeretnénk elérni? Beszélhetünk edzőkérdésről, teszem hozzá teljesen jogosan, de ameddig 3 olyan helyzetből nem tudunk gólt szerezni, ahol igazából zavartalanul, csak a kapussal szemben kellett volna bizonyítani, addig nincs miről beszélni.

A meccs végén persze újra kezdtünk éledezni, megpróbáltuk a 90 percnyi támadójátékunkat ismét negyed órába sűríteni. Eredménye persze nem volt a “nagy akarásnak”, hozzászokhattunk már, hogy a késői reagálásnak semmi haszna, kevés még ebbe a gyengécske MB1-be is. A támadások építése érdekében persze a védelmünk is kinyílt. Ennek ellenére a Mezőkövesd egy pontrúgás után döntötte el a meccset. Egy szöglet után hagyták üresen Serderovot, aki a hosszú sarokba csúsztatta fejjel a középre érkező labdát, ezzel pontot téve a 3 pont sorsára. 2-0.

A kérdés csupán annyi, hogy mit tudunk tenni ebben a szezonban a kiesés elkerüléséért? Mert azzal, hogy az utolsó percben megítéltek számunkra egy büntetőt és Drazic berúgta, nem vagyunk közelebb a célhoz. Ez még messze kevés a pontszerzéshez, győzelemhez.

Végeredmény: Mezőkövesd-Diósgyőr 2-1.
A Diósgyőr kieső helyen.

 

Hozzászólások

Written by 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK