A naptári év első beharangozójával mindig nehéz megbirkózni. Elvégre általában két hónapnyi szünet után láthatjuk újra pályán a csapatokat, megtippelhetetlenné téve, hogy egyik-másik gárda milyen formában érkezik vissza a téliszünetről.
Tovább nehezíti a dolgot, ha az egyik résztvevő – jelen esetben éppenséggel mi – tele van új játékosokkal, akiktől finoman szólva sem tudjuk, hogy mit várhatunk majd. Talán nem tévedek, ha azt mondom, egyelőre várjuk tőlük a csodát. Nem akarom a falra festeni az ördögöt, de B. Bajzátéktól is azt vártuk…
A mai meccs még a táboron belül is meglepően ellentmondásos. Egyesek szerint oda kell tennünk magunkat, hátha pontokat csenünk a Fraditól, mások szerint érdemes lenne beáldozni az esti bajnokit, és elsősorban már a hétvégi, Paks elleni találkozóra koncentrálni, ahol lényegesen több esélyünk van jó eredményt elérni. Szinte biztosak vagyunk benne, hogy Zekic azonban nem fogja elengedni az első diósgyőri tétmérkőzését.
Szergej Rebrovék kerete nem csak mély, de tele van önbizalomtól duzzadó, minőségi játékosokkal is. Kilenc pontos előnyük tudatában szinte már fél kézzel fogják is a bajnoki serleget, főleg, hogy egy meccsel kevesebbet is játszottak, mint fehérvári riválisaik.
Nem meglepő módon eddig veretlenek hazai pályán, mind a hét mérkőzésüket megnyerték, impozáns, 18-2-es gólaránnyal. Az előző 10 bajnokijukból 9-et megnyertek, egyedül a Fehérvár tudott tőlük pontot rabolni, azt is Fejér-megyében.
Házi góllövőlistájukat Tokmac vezeti 7 találattal.
Várható kezdőcsapatuk:
Dibusz – Lovrencsics, Botka, Blazic, Heister – Haratin, Sigér- Isael, Tokmac, Mak – Uzuni
Hozzászólások