Itt vagy most

Lehetetlen küldetés teljesítve!: Ferencváros-Diósgyőr értékelő

A szokatlanul rövid téli szünet rendkívül mozgalmasra sikeredett Diósgyőrben. Az elmúlt éveket még alul tudtuk múlni, tetemes hátrányban vagyunk a bennmaradást érő helyektől. Viszont, történt menet közben egy tulajdonosváltás, ami azt is jelentette, hogy megnyíltak a pénzcsapok. De biztos, hogy a Ferencváros ellen idegenben találtunk magunkra? Lássuk!

A mai összecsapáson jobbára a védelemben kellett keresni az új neveket, így csak a csapat kisebb részével kellett megismerkednünk, ami nem feltétlen baj, mert ott oltottuk a tüzet, ahol a legjobban égett. Meg is látszott, hogy az új neveknek még időre van szüksége a teljes csapatba épüléshez, a meccs elején a Fradi egykapuzott tulajdonképpen. Bár reálisan tekintve nem is várhattunk mást. De legalább az első rohamokat kiállták a fiúk és nem hátrányból mentünk neki a meccsnek. Az elején még mindenki időben odaért a lövésekre.

Az órán lassan csorogtak csak a percek, bár ez valószínűleg annak volt köszönhető, hogy ritkán láthattuk az ellenfél térfelén a mieinket. Antalnak viszont már szüksége volt egy bravúrra. A meccs képét elnézve pedig csupán az volt ekkor a kérdés, hogy mikor találnak be a hazaiak? Mert Zekic mester elvárta ugyan a kemény védekezést, de látszott, hogy ez a védelem még alig játszott együtt. Ez pedig egy mai Ferencváros ellen a tűzzel való játék volt.

A félidő közepére már nyomasztó volt a Fradi fölénye. Hiába az új edző, hiába a csapatnyi új játékos, kicsit olyan érzésem volt, hogy ezt a szintet a régi banda is hozta volna. Bár tegyük hozzá, hogy jó eséllyel ők már több gólos hátrányt szedtek volna össze ekkorra. Ha valamilyen véletlen okán hozzánk is került a labda, akkor is látványosan tehetetlenek voltunk vele. Mondjuk az sem segített sokat, amikor a széleken próbáltunk indulni és a hosszú labdamegtolások az oldalvonalon túl végződtek. Mintha osztálykülönbség lett volna a csapatok közt.

Jó félórányi játék után legalább odáig eljutottunk, hogy ha támadni nem is sikerül, de talán megfejtették a védők, hogy a Fradi támadói milyen mozgásokkal próbálták kimozgatni őket, így pedig oda jutottunk, hogy tanácstalanná váltak a hazaiak, bár még mindig fölényben voltak. Szóval nyakig ért a sz@r továbbra is, de legalább már nem hullámzott. Sőt, idővel kicsit meg is bátorodtak a fiúk, átmerészkedtek a ferencvárosi térfélre is a félidő végéhez közeledve. Bár láthatóan az indokoltnál is jobban a biztonsági játékunkra figyeltünk. Furcsa ezt a szót ízlelgetni, hiszen az ősszel ilyet nem láthattunk, mert képtelen volt a csapat megvalósítani.

A térfélcserét követően nem történt nagy változás, ami a játék összképét illeti. Csak a mi térfelünkön beszélhettünk játékról, akkor sem mi játszottuk. Előretekintve a tavaszra, talán annyi pozitívum lehet a dolgokban, hogy még kibírtuk kapott gól nélkül idáig. Az őszi társaság biztos, hogy a legjobb helyről, testközelről ült volna be a moziba a meccs góljai nézni.

A találkozó folytatásáról nehéz volt bármit is összeszedni, hogy miről is lehetne írni a sorokat. Mivel megint felszabadult picit a védelmünk, így kiegyenlítettebbé vált a játék képe a pályán, igaz ez azt is magával hozta, hogy kezdett a találkozó egy helyzetek nélküli unalmas mezőnyjátékba fulladni. Ami nem is feltétlenül volt baj, mert pontot jelentett abban a pillanatban nekünk. Mindenesetre láthatóan jó volt ez az eredmény a csapatnak, nem erőltettük agyon a támadásépítést. (Jelentkezzen, aki nem ért egyet).

A percek viszont egyre csak teltek. Belátható közelségbe kezdett kerülni az a kisebbfajta csoda, hogy pontot szerzünk a regnáló bajnok ellen idegenben, akik utcahosszal vezetik a tabellát. Mégpedig az első pontocskát idegenben. Ehhez viszont a ferencvárosiaknak is volt azért néhány szava. De legalább a második félidőben jóval kevésbé volt a csapatunknak alárendelt szerepe.

Ennek tükrében várhattuk az utolsó perceket. Amikor sikerült levédekezni egy-egy gyérebb hazai támadást, már jóval a meccs vége előtt elővettük a jól bevált figurát, rúgjuk minél messzebb a kaputól! Szép nem volt, de hasznosnak mindenképpen nevezhetjük a taktikai megoldást. Ha pedig még szerencsénk is volt, eltaláltuk a labdával az egyedül elöl árválkodó Ivanovskit. Csupán annyi volt a feladat, hogy kihúzzuk a hátralévő kevesebb, mint 10 percet.

Majd jött a csoda! Ivanovski ellen követtek el szabálytalanságot a hazai térfél közepén, ekkor kettős cserével élt Zukic. Márkvárt végezte el a szabadrúgást, kiválóan esett a labda az imént beálló Suljic elé, aki kényszerítőzni akart társaival, de ehelyett egy Fradi védőtől kapott ajándék passzt, majd köszönte szépen és közelről elpörgette Dibusz mellett. 0-1! Szinte hihetetlen! Egy olyan mérkőzésen, ahol idáig 1 kapura lövésünk volt számtalan hazai helyzet mellett, ennek ellenére nálunk volt az előny!

A meccs végére jutott egy kis szürrealitás is, a pár perce beállt Suljic, aki megnyerte nekünk a meccset, csupán rövid időt tölthetett a pályán, mert Zekic mester ellőtte a hónap poénját és taktikai okokból 5 perc után levitte Suljicot, hogy a helyére Karan lépjen, a védekezést megerősítvén. Innentől kezdve a Fradi persze ki sem engedett minket a térfelünkről. A fáradozásaik viszont hiába valóak voltak, nem sikerült a pontmentés.

Fun fact: Az idei szezon első pontszerzése rögtön egy győzelem, ami egyben a Ferencváros első veresége, illetve több, mint 3 éve az első olyan veresége, amit hazai pályán szenvednek el. 61 meccs után, 2017 áprilisától számolva! Külön öröm, hogy mi törhettük meg ezt a rekorddöntő sorozatot 🙂

Hozzászólások

Written by 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK