A hétközi, elhalasztott meccsünkön aratott győzelem után szinte eufória uralkodhatott el rajtunk, a nihilből rögtön reményteljesen tekinthettünk előre a tavaszra, mondván nem olyan nagy már a lemaradásunk.
Ez a bizalom ragadhatott át a játékosokra is, mert már a meccs elején megtréfálhatta volna a fiúkat a Paks. A Fradi elleni stabil védekezés a találkozó első perceiben láthatóan szellősebbre sikeredett, biztosan gondolták a játékosok, hogy azért most “csak” egy Paks ellen kell odaállni. Ennek eredménye, hogy az első 2 percben 2 paksi átlövés is Antal kapujára ment. Gyors ébresztő már a legelején.
A “játszósabb” focira összerakott kezdőnknek viszont még ezzel együtt is hosszabb időbe telt kiszabadulni a kapunk elől. Az egyetlen pozitívum, hogy hamarabb sikerült, mint a Fradi ellen. Bár lehet, hogy megzavarta a fejeket a két ellenfél “hasonló” kinézetű meze…
Az azért látszott, hogy a Paks jóval kevésbé lesz veszélyes a kapunkra, vagy legalább nem egy egész meccsen keresztül fog tudni támadni. Így mindenesetre nyíltabb focira volt kilátás, mint a hét közepén.
Láthatóan jobban boldogultunk a pályán, nem csupán a saját térfelünkkel ismerkedhettünk, hanem a támadóinknak labdával együtt is volt sansza az ellenfél oldalán futni. A kombinatív passzjátéktól azért még messze voltunk, a csatársorban még az ősszel elég esetlen játékosokból gazdálkodhattunk csupán. Ennek ellenére kevésbé tűntek elveszettnek a srácok a labdával. Mondjuk ehhez az is sokat hozzátett, hogy az ősz folyamán nagyon keveset látott szárnyvédő-felfutásokból is volt példa párra, így jóval könnyebb volt, hogy több embert találhatott meg egy-egy labda középen.
Mikor érkezik már a VAR?!
Ugyan a kapura veszélytelenek voltunk, de egészen jól levédekezték a fiúk a paksiak gyér támadásait. Ennek ellenére alig haladtunk túl a félórás játékidőn, a “játékvezetői” stáb szépen megbolygatta a meccset. Bognár átlövése kipattant Antalról, kis zavar látszott a védelemben, ezt pedig Papp használta ki közelről és paskolta be a labdát. A dolog szépséghibája mindössze annyi, hogy olyan közelről tette mindezt, hogy az már lesállás volt. De az alvó partjelző és a tőle 2! méterre álló alapvonali bohóc sem vette ezt észre, így szabályosnak nyilvánították a találatot. 1-0…
A szomorú tény, hogy a félidő hátralevő részében megkörnyékezni sem tudtuk a paksiak kapuját a hátrány ellenére, mit sem változott a meccs képe. Hiába a tabellán közvetlenül előttünk lévők botladozásai, nem úgy tűnt, mintha nagyon ki tudnánk használni. Feczkó Tamás ilyen helyzetekben a félidei szünetben nem tudott csodát, de még csak különösebben rendet tenni sem a fejekben, most ez a feladat várt Zekic mesterre. Egy biztosan látszott, tanácstalanok voltunk a paksi térfélen.
Bónuszként pedig az utolsó percben még Grozav ütött egy szöget a koporsónkba. A paksi szöglet nem túl jól kanyarodott befelé, nem volt hazai játékos a labda útjában, a román légiós viszont imposztorként működött, a labdába csúsztatva becsapta Antalt, ami így a hosszú sarokba vágódott. Öngól, 2-0 oda.
A szünet jelentős változást hozott a csapat életében, rögtön 3 embert is lecserélt Zekic. Láthatóan a kreatívabb támadásépítés lett a cél. Talán abban bízhatott, amit az utóbbi időben is láthattunk, ugyanis mind a Kövesd ellen a felkészülés során, mind a hétközben a Fradi ellen a második félidőben állt talpra a csapat. A mai napon is láthatóan aktívabbak voltunk a fordulás után. Igaz most a kényszer vitt rá minket. Ennek ellenére a Paks nem parkolta le a buszt a kapuja elé, így érdekes maradt a meccs.
Olyannyira “érdekes” maradt a találkozó, hogy a fordulás utáni percekben mutatott előrejátékunkat követően visszaszorultunk a saját kapunk elé. Mintha nem is mi lennénk hátrányban, hanem nekünk kellene megvédeni az előnyt. Hosszú időbe telt, mire sikerült túllendülni a meccsnek ezen a szakaszán és kissé felszabadítani a kapunkat. Ennyire elhittük volna a szerdai meccsel, hogy jók lehetünk? Mert jelenleg ez a Paks leoktatja azt, amit nekünk kellene csinálnunk.
Azt szokták mondani, hogy vak tyúk is talál szemet, így volt ez ma is. Márkvárt vette észre a beinduló Drazicot, aki védőit megelőzve sprintelt a labdáért, majd mikor lőni akart, Rácz kikapta alóla a lábát, büntető. Drazic pedig Ivanovskinak kaparta ki így a gesztenyét, a légiós középre bombázva szépített. Javítás a semmiből. 2-1. Ezzel pedig nem csak a remény tért vissza a pontszerzésre, hanem a paksiak támadókedve is új életre kelt. Bár nem túl sokáig…
A hajrára már mindent egy lapra tettünk fel, a csapat már ezzel lassan nem 19-re, hanem 20-ra húzott lapot. A bunkerfociba áthajlóan játszó Paksnak láthatóan annyi volt a célja, hogy hátul maradjanak stabilak, ezt próbálta feltörni a talán legkreatívabb támadósorunk. Más kérdés, hogy alkalmanként ennek ellenére értelmetlennek tűnő ívelésekkel próbálkoztunk. Tegyük hozzá, hogy a gólunk is hasonló megoldásból született, de akkor még lazább paksi védekezés mellett.
A nagy igyekezet ellenére már nem sikerült újra a hálóba találnunk, így egy viszonylag kiegyenlített meccsen megadott lesgól illetve egy öngól megpecsételte a sorsunkat, nem sikerült az újabb pontszerzés és ezzel együtt a zárkózás az előttünk levőkhöz képest.
