Felemás szezonkezdet után volt lehetőségünk egy kiesőjelölt ellen megmutatni, hogy van helyünk a ligában. Igazi 6 pontos kiesési rangadóra készülhettünk. Diósgyőrben a rangadó szó használata viszont baljós jel, a közelmúltban az összes olyan meccsünket elvesztettük, ami nagyon fontos lett volna. Ma sem javult sokat a helyzet…
A rangadó-hangulat ugyan elmaradt a szurkolók hiányában, a csapatokon azért lehetett látni, hogy itt bizony minden mozdulatnak komoly tétje van. Ennek ellenére elég pontatlanul passzolgattak a felek, a szín megvolt, csak a vonal hiányzott. Kezdetben ez még valamennyire nekünk kedvezett, mi tartottuk a labdát a vendégek oldalán. Végre egy olyan meccskezdés volt ez, amire már régóta vártunk.
Nem tartott sokáig ez a fellángolás, hamar szembesülnünk kellett vele, hogy a másik kiesőjelölt ellen, hazai pályán is védekezni kényszerültünk, mert a Budafok képes volt ránk erőltetni a játékát. Baljós árnyak voltak ezek már elég korán. Valószínűleg megvolt ennek a taktikai vonzata, a külső szemlélő számára viszont annyi volt látható, hogy nem mi haladtunk a 3 pont felé. Kérdés, hogy az 1 pont jó lett volna?
A félidő közepére azért javulni látszott a helyzet, kissé kiszabadultunk a térfelünkről, de ez sajnos helyzetekben nem mutatkozott meg. Azon is törni kellett az embernek a fejét, hogy látott-e már kapura tartó lövést a meccsen. Nem az a tipikus, körömrágósan izgalmas találkozó volt ez a mai. Főként úgy, hogy esetenként elképzelés nélkül játszottunk, jöttek a sajnos megszokottnak mondható ívelgetések a csatársor felé.
A játékosok idővel szerencsére azért felismerték, hogy ez a Budafok azért elég halovány, ami a játékerőt illeti, így a percek múlásával a vendégek térfelére helyeződött a játék. Ami sokkal lényegesebb, hogy végre volt elképzelés abban, amit csináltunk. Jöttek a jó passzok, már csak a budafoki védelem feltörése volt a kemény dió. Fontos kiemelni azt is, hogy a játékosokon olyat figyelhettünk meg, amire nagyon rég volt példa Diósgyőrben. A fiúk csúsztak-másztak a pályán, hogy harcosan minél hamarabb visszaszerezzék azokat a labdákat, amit elvesztenek. Egy ilyen csapatot várnánk el minden meccsen!
A kemény munka pedig ki is fizetődött. Egy szabadrúgás után felívelt labdát a friss igazolás, Vanecek tudott megtartani, passzából pedig elindult a támadásépítés. Mivel a budafoki védelem kissé szellős maradt, az előre rúgott labdával nem számolva, a térfélen ragadt diósgyőriek szépen gurigázták ki a helyzetet egy sakk-matt szituációig. Marin tudta középre tenni a labdát a támadást indító Vanecekhez a labdát, akinek már csak be kellett passzolni azt közvetlen közelről! 1-0!
Zekic pedig ismét igyekezett váratlant húzni, a vezetés ellenére már a félidőben kettős cserével frissítette a csapatot. Bár az szomorú tény, hogy első ránézésre nem a további gólok szerzése volt az elsődleges cél, hanem kissé védekezőbbé vált a társaság. Ennek legjobb példája a Suljic-Max csere volt. Ezen azért felszaladhatott a szemöldökünk, gondolván, hogy nem korai ráülni egy vékonyka előnyre?
Szerencsére nem követtük el ezt a hibát, próbáltunk menni előre, hogy biztosabbá tehessük a vezetést. Ehhez Ivanovski állt a legközelebb, Max centerezésére viszont rossz ütemben mozdult és luftot rúgott. Nagyjából ekkor láthatta be a budafoki társaság, hogy itt többre lesz szükség, ha el akarnak érni valamit. Meg is pezsdült valamelyest az összecsapás, ahogy a vendégek is aktivizálták magukat.
Jöttek is a budafoki percek, meglepően hamar beszorították a mieinket a saját kapunk előterébe, mint akik komolyan gondolják, hogy ők itt egyenlíteni fognak. Ami azt illeti, okoztak is némi zavart a fejekben, mert egész kreatívan sikerült eljutniuk a lövésekig. Aggodalomra adott okot az eddigiek tükrében? Sajnos igen!
Ezt láthatta Zekic mester is, mással nehéz magyarázni, hogy újabb támadót kapott le a pályáról, hogy Zivulicot behozhassa. A felfogásunk ezzel viszont abban az értelemben nem változott, hogy a srácok továbbra is jól, agresszívan küzdöttek. A harcosságra ma nem lehetett panasz, végre egy olyan társaság volt a pályán, akik átérezték, hogy ez a meccs valójában 6 pontot ért.
A kulcsot ehhez pedig meg is találta egy időre Zekic. Azzal, hogy egy szinte letámadós védekezésre váltottunk, a Budafok annyira elbizonytalanodott, hogy komoly nehézséget okozott nekik a labdakihozatal is. Mígnem egyszer megtalálták a megoldást és a szellősebb hazai védelmet csúnyán kijátszva Antal nem kis védése tartotta nálunk az előnyt. Innentől rögtön más szemmel nézhettünk erre a taktikai húzásra. Játék a tűzzel?
Ráadásul elég rizikós lett ez a játék, tekintve, hogy még a tavasz folyamán eddig teljesen hasztalan Rui Pedro is pályára lépett, főként úgy, hogy a biztos pontnak tűnő Márkvártot váltotta. Csak remélni mertük, hogy Zekic nem kísérletezik, hanem konkrét terve volt ezzel a változtatással. Ami valószínűleg gyorsan füstbe is ment Bognár spori nevetséges ítéletével. A saját szögletünknél könyökölt egyet Zivulic, amit olyannyira szigorúan vett a játékvezető elvtárs, hogy a jogos sárga lap helyett rögtön piros lappal küldte zuhanyozni a légióst. Érthetetlen…
Így aztán végképp izgalmassá vált a meccs hajrája, vérszemet kapott a Budafok. Számukra a pontszerzés azt jelentette volna, hogy látótávon belül marad a 10. hely, nekünk pedig gyakorlatilag egy győzelem jelenthette az esélyt, hogy a reménytelennek tűnő helyzetünket mentsük valamennyire.
Észszerű volt hát, hogy Hegedűs jöjjön be Drazic helyére. Látták a játékosaink is, hogy nem reménytelen lehozni ezt a meccset még a nehezítő körülmények ellenére sem, ugyanúgy látszott rajtuk a tűz, a küzdelem, ahogy az első félidőben, amikor még erőnlétük is volt hozzá. Ez pedig rányomta a bélyegét a budafoki támadásokra, egyszerűen nem tudtak igazán közel férkőzni Antal kapujához. Egy újabb sanszot az ismét bénázó Rui adhatott volna, amikor felelőtlenül eladta a labdát, amit egy jó helyről elvégezhető vendég szabadrúgás követett. Antal szerencsére könnyen fogta a gyengécske lövést.
Az 5 perces hosszabbítás pedig a végéhez közeledett, amikor a remény sugarai egyre erősebbek lettek, hogy itt, most, végre ma nyerhetünk. De jött ez a portugál nyomorék, Rui Pedro, aki keresztbe húzott mindent. A kaputól majdnem 30 méterre egy teljesen értelmetlen szabálytalanságot követett el, hogy egy utolsó szabadrúgáshoz még hozzájusson a Budafok. A csereként beálló Kulcsár pedig mindenkit átvert azzal, hogy laposan rúgta el a labdát. A sorfal felugrott olyan magasra, ahová csak tudott, Antal pedig elindult a hosszú oldalra, így a lábak alatt surranó labda a rövid sarokban köthetett ki. 1-1. A meccs pedig véget is ért ezzel.
Egy szó, mint száz, rui pedro takarodj Diósgyőrből!
