A hétvégi pofon után volt némi tisztogatás az öltözőben, két olyan játékos is kikerült a csapatból, akik nem tettek túl sokat ahhoz, hogy a csapat leginkább előre tekintgessen a tabellán, annak érdekében viszont, hogy az utolsó helyen álljunk még mindig, elévülhetetlen érdemeik voltak.
Az már rögtön a találkozó első perceiben megmutatkozott, hogy hiába a szokatlannak nevezhető kezdőcsapat, Molnár kinevezése karmesterré még okozhat meleg pillanatokat a hazaiaknak. Alig kezdték el gyűrni egymást a csapatok, az egy sorral előretolt Grgic kishíján gólpasszt érő kiugratást kapott tőle, de Tóth időben futott ki a kapujából, hogy söprögessen.
Annak ellenére, hogy a hétvégén még forduló volt a bajnokságban, a csapatokon nem látszott az, hogy túlzottan elfáradtak volna, a kezdés után kifejezetten jó iramban gurult a labda. Mondjuk amilyen anti-focit játszottunk a Budafok ellen, az lenne a szégyen, ha nem bírnák a fiúk szuflával. Ma pedig láthatóan más felfogásban jött ki a pályára a csapat. Végre valami ahhoz hasonlót láthattunk, amit el is várnánk. Támadó focit.
Bár az is meglehet, hogy a meccs elején a Puskás hagyott még minket játszani, hagy ismerkedjünk a körülményekkel. Ahogy múlt az idő, egyre agresszívabban kezdtek letámadni minket. Valószínűleg látták, hogy az értelmetlen ívelgetésekkel kísérletezünk, nem túl sok sikerrel. Bár ahhoz, hogy hátrányba kerüljünk, még ívelgetnünk sem kellett, Shestakov kapott egy visszapasszolt labdát, amit szépen el is adott a hazaiaknak, akik velünk ellentétben tudnak kontrát vezetni. Így sakk-mattig játszották ki a helyzetet pillanatok alatt, hogy Kiss Tamás megszerezze a vezetést a Puskásnak. 1-0.
A hátrány tudata nem roppantotta össze különösebben a csapatot, mert amilyen tanácstalanság volt a pályán, nem volt mit megroppantani. A Puskás láthatóan kényelmesebbre vette a meccset, így a színvonal sem volt már olyan, mint a kezdést követően. Vagy csak altattak a hazaiak?
A visszahúzódó védekezésük alkalmas volt arra, hogy megkontrázzák a csapatunkat, hiszen nekünk pont nem az számított, hogy mennyi van hátra, a gólhátrány miatt kénytelenek voltunk kinyílni, ha nem akartunk még messzebbre kerülni a 10. helytől. Ezzel viszont kezdődött az orosz-rulett, mert láthatóan gyorsabbak voltak a Puskás támadói, mint a mi védőink.
A félidőben jött is a várt változtatás. Az igazi árnyékként a pályán lévő Grozav helyére Suljic érkezett, hogy ne csak létszámban legyünk meg, Molnár pedig ennyit bírt, így jöhetett jobb opció híján Iszlai. Az összhang viszont láthatóan kicsit még hiányzott a srácoknál, mert a következő lehetőség ismét a Puskás előtt adódott, Antal hatalmas védésével maradtunk meccsben.
Nem tartott sokáig ez az állapot. A Puskás gyorsan döntésre vitte a dolgot, bár ehhez az is kellett, hogy egy ártalmatlan szöglet után Milovic kezezett, ezzel megteremtve a hazaiak számára, hogy lezárják a meccset. Büntető, 2-0. Siralmas volt a játék képe. Ez még a második vonalban is kevés lesz…
De legalább megpróbáltuk. Nekifutottunk, hogy nyomást gyakoroljunk a Puskásra. Ahogy Márkvárt is nekilendült a támadásnak, csak éppen azzal nem számolt, hogy el fogják húzni a lábát, ennek ellenére ő kap sárgát műesés miatt. Nevetséges. Ha büntetőt nem is ért az eset, de látható volt, hogy a játékos próbál tovább menni, nem pedig a színészi képességeit csiszolgatta.
Innentől pedig láthatóan csak nekünk volt sürgős. A Puskás teljesen visszaállt őrizni az előnyt, mi pedig számolatlanul kezdtük belőni a labdákat a hazaiak kapujának előterébe. Bármiféle koncepció nélkül persze…
Mint ahogy a mondás tartja, hiába cserélik le a madam-ot, ha a házban ugyanazok a k…
Márpedig a védelem kivételével nem volt túl nagy vérfrissítés.
A helyzet egyre reménytelenebbé vált, a fény az alagút végén, ami pedig a másodosztály felé nyílt, egyre fényesebben ragyogott. A második kapott gólt követően ugyan feltámadni látszott a mezőnyjátékunk, bár tegyük hozzá, hogy a hazai kapu előtt olyan enerváltak voltunk, mint az elmúlt 20 meccsen, veszélyt nem jelentettünk. Ezt a szintet a “szép emlékű” ex-játékosaink is hozták volna. Mint például Batioja, Mihajlovic, Rudolf és a többiek…
A Puskás pedig valószínűleg látta, hogy ez a csapat csak azért van a pályán, hogy ne automatikusan 3 góllal kapják ők a 3 pontot. Teljes káosz. Látszik, hogy Zekic nem szokott hozzá ahhoz, hogy gyengébb csapattal kelljen csodát tennie, képtelen kieszelni egy használható taktikát. Így az idő múlásával a hazai fél ismét támadásba lendült, mert valószínűleg unták, hogy ennyire nem megyünk előre.
A meccs vége előtt már ott tartok, hogy egyszerűen felesleges nézni ezt a vackot. Csupán mazochizmus az összes pillanata lassan egy Diósgyőr-meccsnek. Elég lenne egyszerűen beírni az ellenfélnek a 3 pontot. A céltalan beadások, a töketlenkedés, az elképzelés hiánya lassan már nem is dühítő. Az indulatok helyére jön a közöny. Érdekel ez az egész engem? Nem vagyok benne biztos. Felesleges időtöltésnek tűnik csupán, ettől értelmesebben is el lehet tölteni az időt. Kár a billentyűzetet koptatni.
