A fontos meccseken hagyományosan gyengén szereplünk. A mai napon egy olyan mérkőzésnek néztünk elébe, ami gyakorlatilag a jövő évi tagságról is szólhatott. Vereség esetén beláthatatlan hátrány, győzelem esetén remény a csodára, a bennmaradásra. De mi lett a vége?
Az első percekben helyzetek nélkül, de érezhetően mi voltunk a kezdeményezőbbek. Talán átérezték a játékosok, hogy ez a mai összecsapás meghatározó minden szempontból. Egyelőre úgy tűnik, hogy Zekic 5 védős rendszere a csapat játékában jelentős előrelépést hozott, jóval stabilabbnak tűnt a csapat. Mindezt még akkor is elmondhatjuk, ha láthatóan voltak gondok az összjátékkal, mert nem szokott eléggé össze a csapat, hogy tudják hogyan, merre mozog a másik. Kicsit úgy is tűnt, mintha a piacon lennénk, a sok eladott labdával.
Az iram nem volt eszeveszett, ennek ellenére látszott, hogy ezt a mai napot az fogja behúzni, aki jobban bírja erővel. Ebben pedig nem biztos, hogy mi álltunk rosszabbul, hiszen az Újpest a hétközben sem a tartalékokat játszatta a kupában. Nyilván a meccs első felében még nem látszhatott, hogy ne bírnának futni a játékosok, de látható volt, hogy a kontrajátékot senki sem erőlteti. Mindenesetre izgalomból sok nem jutott a meccs első felére.
Bár alakulhatott volna ez másképpen is, ha a játékvezető és kollégái a meccset nézték volna, és észrevesznek egy újpesti hazaadást, amit igazából rajtuk kívül mindenki látott. Jelen helyzetben ez egy olyan esély lehetett volna, ami nagyban meghatározhatta volna a játék képét a hátralevő időre.
A félidő hajrájára viszont ahelyett, hogy mi okoztunk volna kellemetlen perceket az Újpestnek, a hazai csapat kezdte felmelegíteni a talajt a lábunk alatt. Rövid időn belül két olyan helyzetet is kidolgoztak, amit jobbára csak úgy néztek a srácok, mintha a moziban ültek volna. Jeggyel az első sorba. A lefújásig ez a helyzet pedig nem is változott, sőt, egyre nyomasztóbbá kezdett válni a hazai fölény. A szünetre láthatóan egyre nagyobb szüksége volt a csapatnak.
Láthatóan jót tett az a negyed óra, amit az öltözőben tölthettek a fiúk. Az Újpest kizökkent a lendületből, mi viszont kezdtünk visszatalálni a támadóbb önmagunkhoz. Szimpatikusabb volt a játék képe, mindössze az az apróság rontotta a képet, hogy Vanecek helyett Ivanovski volt a pályán, aki közelítette az emberhátrány fogalmát a megoldásaival. Rui Pedro 2.0.
Jó volt látni viszont, hogy még az ilyesfajta nehezítés mellett is képesek voltunk perceken keresztül labdát tartani az Újpest kapuja előtt. Ebben ki is merült mára a pozitívum, mert ekkor jött az, amit a szezon során már számtalanszor láthattunk. A fekete leves. Alig jutott ki a hazai csapat a szorításból, elég volt egy pici kihagyás a védelemben. Egy bedobás után Tallo tartotta mesterien a labdát, az érkező Mitrovicról pedig nagyon csúnyán lemaradt a védője, aki így az elé készített labdát tűpontosan vágta a hosszúba. A játék képe alapján nagyon nem volt benne, hogy így járunk, viszont így rá voltunk kényszerülve, hogy gyorsítsunk a nem túl akciódús meccsen. 1-0.
A probléma csak annyi volt, hogy a bekapott gól után nemhogy visszatámadni nem tudtunk, hanem az addigi stabilnak mondható játékunk is szétesett. A kapura eddig sem voltunk veszélyesek, a gól utáni időszakban meg még annyira sem. Azt se tudtuk, hogy merre van az előre. A meccs hajrájáig kellett eljutnunk, hogy kicsit magához térjen a csapat, köszönhetően talán a cseréknek is.
Részletkérdés csupán, hogy hiába volt újra nálunk a labda, előre nem tudtunk vele menni. Maradt a passzolgatás hátul és az ívelgetések a csatársornak, hátha sikerül valamelyikkel jól megjátszani a támadóinkat. Értelme nem sok volt, viszont a csapatnak ötlete sem volt, hogy hogyan kellene kreatív focival kijátszani az újpesti védelmet. Ez pedig meg is pecsételte a sorsunkat. Pont nélkül utazhattunk haza, illetve a tudattal, hogy tetemes a hátrány a 10. helyhez képest. A lehetetlen küldetés túl nagy falatnak bizonyul, ezzel a játékkal irány a másodosztály!
