A képlet egyszerű volt. Az eddig is halovány bennmaradási esélyeket kizárólag egy győzelemmel tarthattuk életben. A Fehérvár ideiglenes edzővel állt ki a meccsre. Mi papíron a legerősebb kezdőcsapatunkat pakoltuk fel a pályára. Mire volt ez elég?
Az első perceket talán úgy lehetett a legjobban leírni, hogy a gödörben lévő Fehérvár egyszerűen nem hagyott minket játszani. Annak ellenére, hogy a másodedző ült a padon, nem lehetett látni a hazai csapaton, hogy még tőlünk is tragikusabb formában voltak. Benne volt, hogy úgy álltak hozzá, hogy kit, ha nem minket?
Ennek tükrében az sem érhetett minket különösebb meglepetésként, hogy kevesebb, mint 10 perc elég volt a fehérvári vezető találathoz. “Milyen érdekes”, hogy a változatosság kedvéért ismét pontrúgásból kaptuk a gólt. Felmerülhet a kérdés, hogy az edzéseken hogyan próbáljuk javítani az efféle hibákat? Nem az első alkalom, hogy inkább csak nézők vagyunk egy ilyen szituációban, pedig a védelemben sem azok a kifejezetten alacsony emberek ténykednek, akiket könnyű lenne átugrani…
A bekapott gólt követően azért arra egészen hamar rájöttünk, hogy itt el lehet felejteni a 80 percen keresztül védekezésre épülő focit. Az eredmény egy gólhelyzetek nélküli, de legalább a mezőnyben kiegyenlített játék volt. Na meg persze az, hogy a védelmünk már most kinyílt annyira, hogy a Fehérvár kontrákat kezdhessen. A Zekic által emlegetett stabil védekezést így egész gyorsan elfelejtettük, cserébe a csapat eleje is használhatatlan volt.
Amikor pedig már épp kezdtük elhinni, hogy lehet itt keresnivalónk, akkor saját magunkat ástuk még mélyebbre. Meglepően kreatív passzolgatással sikerült a fehérvári védelmen rést találni, de Vaneceknek nem volt elég nagy helyzet, szemben a kapuval, jó 15 méterről, tisztán lőjön, a nem szélre tartó labdát Kovács kiütötte. Még foghattuk a fejünket, hogy mi maradt ki, rögtön újabb esélyt szalasztottunk el. Max fejére pattant a labda, akinek az üres kapu felé kellett volna csak irányítania azt, de csúnyán fölé szállt a laszti. Két olyan helyzet, amikre máskor összesen kell 3 meccset várni. Az ilyen kihagyott ziccerek miatt vezet egyenes út a második vonalba…
Helyezkedni sem igazán tudtunk ma, pár perccel később Marin lőtt éles szögből, a kipattanóra viszont senki sem ért oda, pedig megint olyan lehetőség hullott az ölünkbe, amiből illett volna egyenlíteni. Az viszont már látszott, ha fel tudunk pörögni annyira, hogy pontosabbak legyünk a befejezéseknél, akkor ez a Fehérvár nem képvisel olyan nagy játékerőt, amit ne lehetne legyőzni.
Összefoglalva tehát az első félidőben látottakat:
A Vidi a vezető gól után vagy nem akart igazán focizni, hiszen a meccs első perceiben benyomtak minket a kapunk elé. A másik opció, hogy kezd összeérni a csapatunk. Bár az elmúlt időkben felmutatott teljesítményünket figyelembe véve, nagyon, de nagyon meglepő lenne, ha ennyire feltámadt volna magától a csapat. Vagy csupán az a különbség, hogy nem a beszari, defenzív focit erőltetjük?
Amit több hét alatt nem sikerült megoldani, nem meglepő módon 15 perc alatt sem sikerült. Ahogyan teltek a percek, egyre világosabbá vált, hogy nem feltétlenül a játékosok tudásával volt/van itt a baj, sokkalta inkább fejben nincsenek a helyükön a srácok. Az egyik pillanatban láthattunk tőlük pár percre kreatív támadójátékot, ötletekkel teli focit, míg a másik percben olyan rossz átadásokkal próbálkoztak a srácok, mintha elfelejtettek volna játszani.
Viszont akadt ma még jobb pillanatunk. Sikerült összekaparni magunkat még pár percre, amivel szárnyra kelt a csapat. A gyengén teljesítő Roshi helyére jött Drazic, a hátrány miatt pedig Max helyére Grozav. Gyorsan felvették a srácok a ritmust, főleg Grozav, aki 5 percet töltött a pályán, hogy 2 perc alatt megfordítsa a találkozó állását. A fehérvári csapat már annyira nem akart játszani, hogy a széleken való védekezést nem is vették igazán komolyan, ez pedig lehetőséget teremtett arra, hogy a beadott labdákat Grozav fejére varázsolják az aszisztot jegyző srácok, még az egyenlítést sem fogtuk fel, mire vezettünk a román duplájával. 1-2.
A hátrány tudatában a Fehérvár igyekezett felpörgetni a játékot, több, de inkább kevesebb sikerrel. Jöttek a cserék, akik kicsit olyanok voltak, mint a Diósgyőrben látottak. Mintha ész nélkül, random cserélgetve a focistákat jöttek volna az újak. A koncepció hiánya látszott mind a két oldalon ma.
Az utolsó percekre pedig visszatért a meccs elején látott kép. A Fehérvár lényegében letáborozott a térfelünkön. Most itt volt a lehetőség, hogy a Zekic-csapat megmutathassa, hogy gyakorolták a védekezést és a stabil hátsó alakzat a kulcsa a győzelemnek. Mondjuk az sokat segített a helyzetünkön, hogy a számolatlan hazai beadás minősége erősen kifogásolható volt, céltalanul, majd lesz valami alapon jöttek a labdák középre. Ez pedig ma a hazai csapat veszte is lett, nem tudtak visszajönni a meccsbe.
Mi több, annyira kinyíltak a végére, hogy a soron következő céltalan szögletet sikerült Drazichoz kifejelni, így kontra indulhatott 2 a 2 ellen. Drazicot nem sok dolog akadályozta, csak a labda, de még így is sikerült jó ütemben kiugratnia Grozavot, aki a kapussal találta szemben magát és megszerezte Magyarországon az első mesterhármasát. Egy amolyan klasszikust. 1-3.
