A Mezőkövesd ellen elbukott 2 ponton nem volt idő túl sokat bánkódni. Ma a listavezető ellen kellett volna megmutatni, hogy tudunk mi jobbat is attól, mint amit a hétvégén nyújtottunk. Ez persze már elsőre sem hangzott könnyűnek, mint utóbb kiderült, ma már nem sikerült csodát tenni.
Az első percek merőben eltérőek voltak a januárban látottaktól. Ugyan a Fradi kezdett aktívabban, de láthatóan zavarta őket, hogy nem a korábbi bunkerfocit játszottuk, hanem a felállásunkból adódóan is egy támadóbb gárda volt a pályán. Mindenképpen jobb volt látni, hogy kevésbe szorultunk a kapunk elé, igaz a támadójátékunk hatékonysága is megegyezett nagyjából egy marék lepkéével.
Annak ellenére, hogy a játékosokban valószínűleg a bizonyítás vágya megvolt, láthatóan szenvedtek a fiúk a pályán. Mint akik lányos zavarban érzik magukat, megszámolatlan olyan labda volt, ami pontatlanul kereste a címzettet. Mivel egyébként sem mi voltunk esélyesnek tekinthetőek, ez nem segített sokat a helyzetünkön. Ahogyan a nyitottabb védelmünk mögé belőtt labdák sem. Némely esetben megköszönhettük az ellenfélnek, hogy éppen csak, de hosszúak voltak ezek az átadások és így nem jelentettek gólveszélyt.
A ferencvárosi szerencsétlenkedést látva a srácok furcsán megbátorodtak, sokkal feljebb tolta Zekic a letámadást, amivel elértük, hogy Malenicának csak szotyizgatnia kelljen a kapuban. Na nem mintha a mi támadásainkban lett volna bármi koncepció, vagy veszély. De legalább a mezőnyben is kiegyenlítődött a játék. Jelen helyzetben minden pontra égetően szükség volt, tehát az eseménytelen gyürkőzés nekünk annyira nem volt rossz. A Fradi meg talán amellett, hogy nem tudott, nem is akart igazán benyomni minket. Türelemjáték a javából.
A térfélcsere után láthatóan fegyelmezettebb védekezésre volt szükségünk, a Fradi jobban bekezdett, mint a meccs elején. gyakorlatilag le kellett parkolnunk a buszt a kapunk elé, ha meg akartuk úszni kapott gól nélkül. Ennek ellenére Zubkov beültette a védelmet a moziba, jobbára csak nyomozták a fiúk a támadó mozdulatait. Malenicának köszönhettük meg nagyon, hogy meccsben tartott minket.
Ez pedig úgy tűnt, hogy kissé megtörte a mieink lelkesedését, ugyanis ettől a ponttól kezdve indult a ferencvárosi játék, egy kapura. A mienkre. Jóformán egy épkézláb támadásra nem futotta a fiúk erejéből, mert minden energiát az egyre erősödő rohamok elhárítására kellett fordítani. Nem nézett ki jól a játék képe, a döntetlen kezdett hízelgően kinézni.
A csattanó így is idő előtt elérkezhetett volna, ha kicsit több szerencsénk van. Ivanovski kapott egy egész jó indítást, lövését viszont Dibusz ki tudta ütni. Az igazi érdekesség a ferencvárosi védő mentési kísérlete volt ezután, ha picit pontosabb, akkor kilőhette volna a kapu felső sarkát. Meccslabda? Nem…
Ami az egyik oldalon kimarad, az a másikon nem. Ivanovski helyzete után sikerült a fellazuló ferencvárosi védelemmel szemben még egy kontrát vezetni, Drazic mesteri passz adott Márkvártnak, aki éles szögből a kapusba tudta csak rúgni a labdát. A lehetőségeink megvoltak, csak élni nem tudtunk velük. Ez pedig persze, hogy megbosszulta magát. Egy veszélytelennek tűnő hazai labdajáratás után Boli fejére tekerte oda a labdát Civic, 1-0. Amikor kezdtük elhinni, hogy végre van keresnivalónk, akkor megint kaptunk egy pofont, csak hogy tudjuk hol a helyünk. Jelen állás szerint a másodosztályban…
A hajrára Zekic próbált visszatámadni a csapattal, ennek eredménye Roshi és Suljic beállítása volt. A gond annyi volt, hogy a fejekben nagyon meglátszott a bekapott gól hatása, a korábbi fegyelmezett játékot már csak nyomokban fedezhettük fel. Ehelyett kétségbeesetten menekültünk előre. Elég reménytelenül. A hazai labdatartással nem tudtunk mit kezdeni, ha pedig valahogy megszereztük a zsugát, akkor nem tudtunk átjutni a falon, amit a Fradi játékosai emeltek a kapujuk elé. A csoda így ma elmaradt, ahogyan zárkózni sem sikerült a 10. helyhez.
