Újabb, történelminek mondható rangadó előtt állt ma is a csapat. Talán nem is hallottunk olyat, hogy egy szezonon belül 3 különböző meccset 3 különböző edzőpáros meccseljen le ugyanabban a párosításban, de Magyarországon bármi megtörténhet. A tét nem volt kevesebb, minthogy belátható távolságba kerüljön a 10. hely.
A találkozó eleje az ismerkedős focival volt a legjobban jellemezhető. Mint amikor két csapat abszolút nem ismeri egymást és próbálják kideríteni, hogy hol verhető meg az ellenfél. Nem is lett volna ezzel nagy probléma, ha nem játszottunk volna még a megszokottól is pontatlanabbul. Így azért elég nehéz volt épkézláb támadásokat vezetni, ha már a középpályán is képtelenek voltak a srácok egymáshoz passzolni.
Még ennek ellenére is mezőnyfölénynek volt mondható, amit sikerült a Honvéd ellen kialakítani, szegények annyira nem tudták, hogy merre vannak orral előre. Az első percben még eljutottak a kapunkig, utána viszont esélyük nem volt érdemleges támadást vezetni.
Tehát hiába volt némi fölényünk és töltöttünk több időt a vendégek térfelén, ez eredményességben semennyire nem látszott meg. Különösebben kidolgozott támadásunk sem akadt, mert továbbra is elég pontatlan volt a csapat, így néhány kósza, kaput messze elkerülő lövésen kívül nem volt semmi látnivaló. Aki tehát esetleg elszundikált menet közben, semmilyen érdemleges eseményről nem maradt le.
Beletelt jó fél órába, de látva a tehetetlenségünket, a Honvéd is rájött, hogy nem csak a saját térfelükön futkoshatnak, így némileg megbátorodva a vendégek is megpróbálkoztak néhány támadással. Azt pedig nehéz nem leírni, hogy eddig ismét Malenica a meccs embere, bemutatott az első félidőben 3 olyan nagy védést is, amik nélkül már rég elúszhatott volna a meccs. A vendégek nem mutatták egy szervezett csapat képét, még csak kreatívak sem igazán voltak a támadásaik során. Ennek ellenére nagyon nem úgy tűnt, hogy el tudunk érni ellenük egy jó eredményt. Hiányzott a csapatból az átütőerő.
A láthatóan gyenge csapatjátékon Zekic a szokásos módon próbált javítani, már a félidőben behozott 3 új embert. Kezdetben nem sok sikerrel, mert ugyanannyira nem tudtunk pontosan passzolni, ami persze azt eredményezte, hogy továbbra sem tudtunk a Honvéd kapujának közelébe férkőzni. A szerencsénk annyi volt, hogy a Honvéd még tőlünk is gyengébben játszott, így jelentős veszélyt nem lehetett nekik tulajdonítani.
A második félidő dereka szinte unalomba fulladt, néhány Honvéd lehetőségen kívül egyszerűen semmi nem történt a pályán. A feszültség és az eredménykényszer agyonnyomta a mieinket, a vendégek pedig csak a mezeket pakolták ki a pályára. Ritka gyenge színvonalon csordogált a meccs. A minőség mellett a második félidőben a sportszerűség is hiányzott, több esetben léptek oda indokolatlanul a felek egymásnak.
A kérdés adott volt: A hajrában képes-e összekapni magát valamelyik csapat, hogy döntésre vigye a 3 pont sorsát? Látszólag a Honvéd akarta jobban, hogy történjen valami a mai napon, a végjátékra, velünk ellentétben összekapták magukat. Egyre kreatívabb támadásokat vezettek a nálunk egyre inkább fáradó védelemre. Malenica ma már sokadszorra mentette meg a csapatot attól, hogy hátrányba kerüljön.
Annak ellenére, hogy az egész meccsen kritikán alul játszott a csapat, a hosszabbítás első percében Bogár spori szabályos gólt vett el a csapattól. Grgic ívelte át Marin felé a labdát, aki méterekkel a védők előttről érkezett, az eltört labdája pedig átpattant Tujvel felett, onnan pedig a hálóba. Középen Vanecek helyezkedett, nem lesen, aki még próbált hozzáférni a labdához, sikertelenül. Ennek ellenére lendült a zászló, les. Mint utóbb kiderült, nem is a lest fújta be, hanem Vanecek és Batik párharca nem tetszett neki, Aki látta, hogy mi történt, körberöhögi ezt a pojácát. Javasolnánk bogár gergőnek és szedett-vedett csatlósainak, hogy meccsek helyett inkább birkákat, vagy áramot vezessenek, ne egy életéért küzdő csapattól vegyenek el pontokat!
Egervári Sándor szavait idézve: Ennyit ér a szakma! (itt pedig szerintem nagyon sokan látják maguk előtt a kapcsolódó képet is)
