Napjaink magyar labdarúgásában két féle szereplőt különböztethetünk meg: azokat, akiket már kikezdtek a szurkolók/média/mém oldalak, és azokat, akiket majd ki fognak. Kondás Elemér sem kivétel ezalól természetesen, köszönhetően annak, hogy volt két-három félresikerült sajtótjékoztatója, interjúja, játékosának adott taktikai utasítása.
Úgy tűnik páran már a teljesítményével, eredményeivel is összemossák ezeket a botlásokat, a kinevezésére ugyanis -szokásunkhoz híven- szép számmal érkeztek becsmérlő vélemények. Hajlamosak vagyunk azonban elfelejteni, hogy a következő szezonban szerzett pontjaink számában nem fog szerepet játszani az, hogy aktuális vezetőedzőnk hány alkalommal szerepelt Trollfocin, sokkal inkább, hogy milyen munkát fog végezni a játékoskerettel. Lássuk, melyek azok a tényezők, amelyek alapján mi jó döntésnek tartjuk, hogy Kondás Elemért nevezték ki Csizmadia Csaba, Kuttor Attila vagy Schindler Szabolcs helyett.
1, Győztes mentalitás
Kondás Elemér -valószínűleg egyedüli borsodiként- két alkalommal nyert NB1-et (az egyiket veretlenül), kétszer hódította el a Magyar Kupát, a Kisvárdát feljuttatta az első osztályba (70 rúgott góllal), tavaly pedig úgy menesztették a DVSC-től, hogy éppen 5 pontos előnnyel vezették a bajnokságot. Ez több, mint amivel a Huszti – Toldi páros végül behúzta a bajnoki címet. Az első és másodosztályú vezetőedzői eredményeit tekintve négyből három csapatnál is 53 % feletti a győzelmi mutatója. Nem lennék meglepve ha kiderülne, hogy a kinevezésének egyik oka az volt, hogy valószínűleg meg tud alapozni egy győztes mentalitást, ami egy feljutásra pályázó csapatnál elengedhetetlen. Főleg egy olyannál, ahol ez a hozzáállás évek óta hiánycikk.
2, Támadó foci
Kondás már a pár nappal ezelőtti sajtótájékoztatón is elmondta, hogy az offenzív foci híve, korábbi csapatainak bajnoki gólarányait átnézve pedig látható, hogy nem is beszélt a levegőbe: ha a statisztikák nem tévednek, első debreceni regnálása idején 5 év alatt 507 (!) gólt szerzett a csapata, miközben 273-at kaptak, Kisvárdán egy szezon alatt ez az arány 70-48, második debreceni időszakában pedig 62-26. Biztosak lehetünk benne, hogy mi is “orrnehezek” leszünk, ez nem is gond azonban, a diósgyőri közönség különösen hálás tud lenni egy sokat – és hatékonyan – támadó csapatért. Főleg, hogy Bódog Tamás első néhány meccse óta ilyen téren nem lettünk elkényeztetve.
Új vezetőedzőnk a kétcsatáros játékot preferálja, amit régóta hiányolunk már, ez szintén elősegítheti a szórakoztató, látványos és eredményes játékot.
3, Tudja, mit jelent nekünk a Diósgyőr
Bár a neve szinte egybeforrt a DVSC-vel, Kondás Miskolc mellől, Szirmabesenyőből származik. Érdekes módon ennek ellenére sosem dolgozott Borsod-megyében, kivéve persze azt az egy szezont, amikor DVTK mezben focizott 10 bajnoki erejéig. Harminc évig élt itt, elmondása szerint a csapat szurkolója, és régi vágya teljesült azzal, hogy a Diósgyőrt irányíthatja. Ha ezek nem csak üres frázisok, biztosak lehetünk benne, hogy szívét-lelkét bele fogja tenni a munkába, és a játékosaitól is ezt követeli majd meg.
4, Be meri dobni a fiatalokat a mélyvízbe
Zöldesi, Szatmári, Kinyik, Pávkovics, Bényei, Varga, Sós vagy Kundrák mind azon fiatal játékosok közé tartoztak, akik Kondás Elemér kezei alatt alapemberei voltak a Debrecennek, és akikkel félidőben viszonylag magabiztosan vezették a bajnokságot. Jelen állás szerint mi is kénytelenek leszünk az eddigieknél lényegesen több játékpercet biztosítani tehetséges fiataloknak, ebben pedig van is számottevő tapasztalata az új vezetőedzőnek.
5, Szeretik a játékosok
Ritkán telik el Diósgyőrben szezon edző-menesztés nélkül, ilyenkor pedig általában felmerül a szurkolók között, hogy vajon “megbuktatták-e” a játékosok az aktuális trénert. A pletykák általában a vezetőedző nyers stílusáról, túl sok vagy túl kemény edzéseiről szólnak, melyek következtében elveszíti az öltözőt, játékosai kihátrálnak mögüle, az elmaradó eredmények következtében pedig felállítják a kispadról, hogy az új edzővel új erőre kapjon a társaság. Kondás esetén ez nehezen elképzelhető, a hírek szerint jól ért a játékosok nyelvén, a labdarúgók jelentős része szeret vele dolgozni. Egy nyugodt, kiegyensúlyozott közegben pedig a jó eredmények is könnyebben jöhetnek.
Mindent egybevetve úgy gondoljuk, egyelőre elégedettek lehetünk. Kértünk egy többségében borsodiakra épülő csapatot, amely képes lehet azonnal visszajuttatni minket az élvonalba. Úgy tűnik, ez lett az új szakmai koncepciónk alapja, amelyet már régóta hiányoltunk Diósgyőrben.