Itt vagy most

Ezért teljesítünk sokkal jobban hazai pályán?

Egy, az UEFA által készített statisztika szerint, amely során 6500 mérkőzést vizsgáltak Európa szerte, átlagban 25 – 25 %-ra tehető a vendég győzelmek és döntetlenek aránya, a hazai csapat pedig 50 %-ban hagyta el győztesen a pályát. 

A legtöbb Diósgyőr szurkoló tisztában van a ténnyel, miszerint ég és föld a különbség aközött, hogy a csapat hazai pályán vagy idegenben játszik. Példának okáért a 2016/2017-es szezonban a pontjaink 27 %-át, a 17/18-as bajnokságban 36 %-ot, a 18/19-es pontvadászatban pedig mindössze a megszerezhető egységek 26 %-át gyűjtöttük be idegenben. Mindhárom szezonban 17 alkalommal léptünk pályára Miskolctól távol, ezeken pedig 2, 3 majd újfent 2 győzelem jött össze. 

De mi is lehet az oka ennek a tragikomikus mutatónak? A következőkben összeszedtünk pár olyan tényezőt, amelyek a nyilvánvaló (többezer hazai szurkoló által teremtett atmoszféra) faktorok mellett még szóba jöhetnek.

1, A tesztoszteron szint változása
Az állatvilágban is megfigyelték, hogy azoknak az egyedeknek, amelyek éppen a területüket védik, magasabb a tesztoszteron szintjük, mint azoknak, akik támadják őket. Két brit tudós az elmúlt évben ezt vizsgálta labdarúgók esetében, és arra jutottak, ez náluk is hasonlóan működik. Az elemzett nyálminták alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a hazai pályán játszó sportolóknak jelentősen magasabb volt a tesztoszteron szintjük, mnit a vendég játékosoknak. Különösen magas volt a szám a kapusok esetén, melynek a magyarázata szerintük, hogy a hálóőrök két területet, egyrészt a “hazai pályájukat”, másrészt a kapujukat is kénytelenek védeni. 

2, Játékvezetői döntések
Német tudósok az elmúlt szezonokat vizsgálva arra jutottak, a játékvezetők átlagban másfélszer annyi sárga lappal sújtják a vendég csapatok játékosait, mint a hazaiakat. A szurkolók által keltett hanghatások a legtöbb bíró döntéseire jelentős hatással bírnak. A szóban forgó német csoport több labdarúgó játékvezetőt hívott meg egy kísérletre, mely során videókat mutattak nekik szabálytalan belépőkről. A tesztalanyoknak arra kellett válaszolniuk, ők melyek után adtak volna sárgát. A bírók egyik felének azonban a videókat a szurkolók hangjával, a másik felének hang nélkül játszották le. A vizsgálatot végző szakemberek arra jutottak, azok a játékvezetők, akik hallották a szabálytalanságokat követő lelátói reakciókat, 10 %-al többször adtak sárga lapot a vétkes vendég játékosoknak. Miután (először) az amerikai sportokban bevezették a videóbírót, a hazai csapatok győzelmi aránya 30 %-al csökkent, kijelenthető tehát, hogy ez jelentős tényezőnek minősül. 
(Lehet, hogy nem jó ötlet a játékvezetőket már a bemelegítés során kifütyülni?)

3, Időjárási viszonyok
Ez a tényező minket nem feltétlenül érint, de más országokban jól kimutatható. Dél-Amerika egyik leggyengébb válogatottja Bolíviáé. Meccseiket többnyire a fővárosban, La Pazban rendezik, 3500 méterrel a tengerszint felett. Csak viszonyításképpen, tavaly vereséget szenvedtek idegenben a 150 ezer lakost számláló Curacaotól is, hazai pályán azonban három éve veretlenek, legyőzték többek között Chilét és Argentínát is. Lionel Messi félidőben hányt a pályán, a brazil játékosok pedig oxigénmaszkot használtak az öltözőben. 
Másik tényező lehet a hideg. Kelet-Európába viszonylag nem szívesen utaznak a csapatok télen, a Sevilla pár éve öt gólt kapott Moszkvában, a Bayern München hármat Boriszovban, a Besiktas hatot Kijevben. 

4, A stadion kialakítása
Idegenben szerepelni a legtöbb sportoló számára nagyobb stresszel jár, mint hazai pályán játszani. Itthon biztonságban érezzük magunkat, ez a közeg a részünkké vált, ahogy mi annak részévé. Az ezredforduló során a német Mönchengladbach csapatának szurkolói részt vehettek az új stadionjuk kialakításában. A tetőszerkezet többek között miattuk úgy lett kialakítva, hogy a szurkolók hangja visszaverődjön róla, sokkal jobb atmoszférát teremtve, ráadásul a lelátót a pályától elválasztó kerítés sokkal közelebb került a játéktérhez. Mióta az új létesítmény elkészült, a Mönchengladbach eddigi Bundesliga történetének legjobb hazai győzelmi arányát tudja magáénak. A szintén német elsőosztályban szereplő Freiburg úgy alakította ki a pályáját, hogy az a legrövidebb, de ezzel együtt a legszélesebb legyen a ligában. A kialakítás oka, hogy a Freiburg évek óta az erős széljátékra épít, amit egy ilyen játéktéren tudnak a leginkább kihasználni. Meg kell említenünk továbbá, hogy azok a csapatok, akiknek a stadionjában egy futópálya is elválasztja a lelátót a gyeptől, lényegesen kevesebb pontot gyűjtenek hazai pályán. 

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a 70-es évekig a profi klubok megszerzett pontjaik 75 %-át otthon gyűjtötték, ez a szám mára 60 %-ra csökkent. Ez az utazási lehetőségek fejlődésének, a szállások komfortosabbá válásának, a könnyebb regenerációnak, több (és talán felkészültebb) stábokhoz tartozó szakembernek köszönhető. 

Hozzászólások

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK