NB1: Vági András, Egerszegi Tamás (Paks): Majdnem sikerült nyerniük Felcsúton, de a hazaiak egyenlítettek a hosszabbításban. Egerszegi a 86. percben állt be, Vági nem volt a keretben. Patrick Mevoungou (Mezőkövesd): A kispadról nézhette végig a Ferencváros elleni vereséget. Gosztonyi András (Kisvárda): A 74. percben állt be, ahogy láthattuk is, hiszen ellenünk játszottak. Bognár István (MTK): 4-0-ra nyertek a Haladás ellen, Bognár 85 percet...
Olvass továbbSzerző: Elek Zoltán
Összefoglaló a DSZK nyílt elnökségi üléséről
Jól sikerült a Diósgyőr Szurkolók Közössége – Egyesület (DSZK) ankéttal összekötött nyílt elnökségi ülése. A rendezvényen a hétköznapi időpont ellenére csaknem 100 DVTK szurkoló jelent meg, idősebbek és fiatalabbak egyaránt. A helyszínen lehetőség volt a csatlakozáshoz szükséges adatlap kitöltésére is, amivel elég sokan éltek is már a kezdés előtt, ennek a piros színű adatlapnak az egyik felét felnyújtva lehetett a...
Olvass továbbex-DVTK: Menougong 12 perc alatt mesterhármast ért el
NB1: Vági András, Egerszegi Tamás (Paks): Vági a kispadról nézhette végig, ahogy a Vidi átgázol a paksi csapaton, Egerszegi a 78. percben állt be. Vasárnap az NB3-as csapatban kezdők voltak a Szekszárd ellen, Vági végig a pályán volt, Egerszegit a 73. percben lecserélték. Patrick Mevoungou (Mezőkövesd): Végigjátszotta a Debrecen elleni találkozót. Gosztonyi András (Kisvárda): Simán kikaptak a Honvédtól, Gosztonyit az 58. percben lecserélték....
Olvass továbbDupla ex-DVTK: a bajnokságok mellett a Magyar Kupában is érdekeltek voltak korábbi játékosaink
NB1: Vági András, Egerszegi Tamás (Paks): A bajnokságban a Mezőkövesd ellen nyertek 2-1-re, Vági a kispadon ült, Egerszegi 10 percet kapott a meccs végén. A kupában a Csákvár ellen fordítottak, ott is 2-1-re nyertek, mindketten végig a pályán voltak, Vági egy sárgát is kapott. Patrick Mevoungou (Mezőkövesd): A Paks ellen elvesztett bajnokin 82 perc jutott neki és egy sárga lap, a kupameccsen...
Olvass továbbBemutatkozik a Diósgyőr Szurkolók Közössége
Bemutatkozik a Diósgyőr Szurkolók Közössége (DSZK), akik most már hivatalosan is egyesületi formában működve, nagy reményekkel és komoly tervekkel fogják új szintre emelni a DVTK szurkolóinak összefogását. Miért, minek a hatására fogalmazódott meg bennetek az egyesület létrehozása? A stadionavató előtt átélt közösségi élmény volt a kezdő lökés ahhoz, hogy elinduljunk ezen az úton. Több hónappal a mérkőzés előtt elkezdődött a...
Olvass továbbPeches vereség Görögországban
Nem vártam különösképpen a tegnapi válogatott mérkőzést, leginkább az újonc Orbanra voltam kíváncsi, hogy milyen teljesítményt tud nyújtani a velünk nagyjából egy szinten levő görög válogatott ellen. Bár a görögöknek van 1-2 játékosuk, akik nevesebbnek számító csapatokban játszanak, de összességében semmivel sem jobb a keretük a miénknél. Ezt vissza is igazolta a mérkőzés, az első 5 perc kivételével mi voltunk...
Olvass továbbBalajti és Óvári ismét gólt lőtt, Abdouraman bemutatkozott új csapatában
NB1: Vági András, Egerszegi Tamás (Paks): Vági időhúzó csere volt az MTK ellen, Egerszegi a kispadról nézhette végig a hazai győzelmet. Patrick Mevoungou (Mezőkövesd): Ahogy láthattuk, végigjátszotta ellenünk a találkozót. Gosztonyi András (Kisvárda): 4-1-nél állt be a 71. percben a Kisvárdába, az eredmény már nem változott. Bognár István (MTK): A 74. percben cserélték le, amikor már 2 góllal vezetett a Paks, a...
Olvass továbbMezőkövesd – DVTK 4-2
Hidegzuhany. Úgy vártam ezt a mérkőzést, hogy reménykedtem egy kellemes meglepetésben. Igazoltunk több játékost is a nyáron, a válogatott szünet miatt idő is volt a felkészülésre, ehhez képest a Mezőkövesd úgy lefocizott minket az első 15 percben, mint engem másodikos koromban a negyedikes nagyfiúk. Borzalmas volt látni, ahogy kínlódtunk, miközben a Mezőkövesd szép, kombinatív focit mutatott be, olyasmit, amire a...
Olvass továbbSzokásos vereség Debrecenben
Röviden: 1. félidő: halvány 2. félidő: gyenge Hosszabban: Nem győzni jártunk mostanában Debrecenbe, és az első félidő alapján kevés okunk volt a bizakodásra. Esetleges csapatjáték, sok pontatlanság, rengeteg elvesztett párharc jellemezte részünkről az első 45 percet, ennek ellenére megszerezhettük volna egy kipattanó lövés után a vezetést, ami talán lökést adhatott volna a csapatnak. Bár elég bizonytalan volt a védelem, a...
Olvass továbbTippjáték végeredmény
Eltelt egy újabb év, véget ért egy újabb tippjáték. Idén minden korábbinál többen játszottatok, a küzdelem is végig kiélezett volt, végül csupán 1-1 pont válaszotta el a 3 dobogós helyezettet egymástól. A tippjáték első 3 helyezettje: Nagy László – 173 pont Rozgonyi István – 172 pont Németh Gábor – 171 pont A legjobb hölgy játékos: Rozgonyi Anita – összetett 5....
Olvass tovább