– Nagy elvárásokkal futottunk neki az újfent hétfő estére pakolt bajnokinak: végre látjuk, mire képes a védelmünk nyomás alatt? Fel tudjuk rázni magunkat két gyengébben sikerült (de még így is kapott gól nélkül behúzott) bajnoki után? Vajon félig-meddig már most eldöntjük a két éve várt feljutást? – Előzetesen úgy gondoltuk, a gólhelyzetek kidolgozásával küzdő, viszont nagyon jó védekezéssel rendelkező...
Olvass továbbKategória: 1910.hu
Ezért teljesítünk sokkal jobban hazai pályán?
Egy, az UEFA által készített statisztika szerint, amely során 6500 mérkőzést vizsgáltak Európa szerte, átlagban 25 – 25 %-ra tehető a vendég győzelmek és döntetlenek aránya, a hazai csapat pedig 50 %-ban hagyta el győztesen a pályát. A legtöbb Diósgyőr szurkoló tisztában van a ténnyel, miszerint ég és föld a különbség aközött, hogy a csapat hazai pályán vagy idegenben játszik....
Olvass továbbZsenik a diósgyőri kispadon – A villanyszerelő, aki elsőként vette be a Wembley-t
Klubunk 112 éves fennállása során nem kevesebb, mint 75 vezetőedzőt “fogyasztott el”. Bár sajnos egyikük sem tudott miskolci állomáshelyén elsőosztályú bajnokságot nyerni, voltak néhányan, akiknek diósgyőri megbízatásuk előtt, vagy éppen azután jócskán kijutott a sikerekből. Most kezdődő többrészes cikk-sorozatunkban azokat az edzőket mutatjuk be, akik kiemelkedő eredményeikkel örökre beírták magukat a labdarúgás történelemkönyveibe, és nem mellesleg hosszabb-rövidebb időre megfordultak a...
Olvass továbbA magyar kultúra napjára: Petőfi is megfordult Diósgyőrben
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük. Kölcsey Ferenc 1823 január 22-én zárta le a Himnusz kéziratát Csekén, ennek megfelelően az emléknapon országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. Ezúttal pedig mi is új vizekre evezünk, következő cikkünkben azt vesszük górcső alá, hogyan is írt Diósgyőrről a magyar irodalomtörténet egyik – ha nem a – legnagyobb alakja, Petőfi Sándor. Petőfi...
Olvass továbbA javaslataink Dr. Magyar Mátyás SMS-ére
Dr. Magyar Mátyás, a Diósgyőr FC Kft. többségi tulajdonosa a napokban interjút adott a DVTK hivatalos oldalának, melyben elmondta, a Szolnok elleni vereséget követően SMS-t küldött Kondás Elemérnek, arra kérve a vezetőedzőt, hogy a csapat minden tagja küldjön három javaslatot az eredményességünk előmozdítására. Hogy mit ajánlottak az egyes játékosok arról nincs tudomásunk, az azonban biztos, hogy a következő 3 bajnokin...
Olvass továbbA Diósgyőr Achilles-sarka?
A csapatok talán legsokoldalúbb, legtöbb feladattal megbízott játékosai a középpályások. Bár ma már mindenki támad és mindenki védekezik, kérdés nélkül a középpályán szereplő labdarúgók elsődleges feladata mindkét irányba hasznosan játszani. Ők a csapat agya és motorja, akik alapjaiban képesek meghatározni a játék képét, ellenben például egy középhátvéddel vagy csatárral. Akik természetesen szintén kiemelten fontosak a pályán, de közel sem avatkoznak...
Olvass továbbBeharangozó: Siófok – Diósgyőr
Minket, szurkolókat sokszor nehéz boldoggá tenni: a meccsek előtt általában csak annyit kérünk, mindegy hogyan, de gyűjtsük be a 3 pontot, a lefújás és a győzelem után azonban hiányoljuk a lehengerlő támadójátékot, tudatosan felépített tiki-takát, az ellentmondást nem tűrő védekezést. Mind a Csákvár, mind a Vasas elleni bajnokin fedezhettünk fel hiányosságokat, a lényeg azonban, hogy mindkettőt sikerült megnyerni annak...
Olvass továbbBeharangozó: Diósgyőr – Vasas
Az első fordulóban lejátszott bajnokit bár sikerrel vették a játékosok, mégis maradt hiányérzet a szurkolókban a második félidei játékot látva. Vajon lesz rajtunk hasonló nyomás az elsőszámú riválisunknak számító Vasas ellen is, és ha igen, ott is képesek leszünk kivédekezni a rohamokat? Az angyalföldieket vezető, korábbi Diósgyőr labdarúgó Kuttor Attila nyáron akár a mi kispadunkra is leülhetett volna, a pletykák...
Olvass továbbA Csákvár elleni bajnoki tanulságai
Butaság lenne messzemenő következtetéseket levonni az első tétmeccsből, főleg annak tudatában, hogy ilyenkor még a nyári alapozást követő fáradtság bőven ott van a lábakban, az új játékosok összeszokatlanságáról nem is beszélve. Ennek ellenére összeszedtünk néhány pontot, amelyek szemet szúrtak a Csákvár elleni szezonnyitó bajnokin, bízva benne, hogy ezek csak ideiglenes problémáknak bizonyulnak majd. 1, A védelem összetétele Eperjesi Gábor az...
Olvass továbbBeharangozó: Csákvár – Diósgyőr
Mi, diósgyőriek viszonylag ritkán kezdünk úgy bajnoki szezont, hogy egyértelmű elvárás az első két hely egyikének megszerzése. Talán átélhetjük egyszer majd, hogy ez legyen a cél egy NB1-es pontvadászatban is, de ezúttal az NB2 mezőnyét kell magunk mögé utasítanunk. Arról, hogy milyen esélyekkel futunk neki a tétmeccseknek még készül cikk, valamint a következő podcast témáját is ez fogja képezni, ma...
Olvass tovább