Azt írja a hivatalos, hogy alakul a kosaras Lányok jövő évi kerete. Na most ez a cikk, egy nesze semmi, fogd meg jól! Szabó Tamás, még május 14.-én azt nyilatkozta, hogy: ,,…néhány napon belül új magyar és külföldi játékosok érkezését is be fogjuk tudni jelenteni.” Ahhoz képest, már június utolsó napját tapossuk, és a tegnap megjelent, már említett, kb. semmit...
Olvass továbbKategória: 1910.hu
Ezért járhatunk jól Kondás Elemérrel
Napjaink magyar labdarúgásában két féle szereplőt különböztethetünk meg: azokat, akiket már kikezdtek a szurkolók/média/mém oldalak, és azokat, akiket majd ki fognak. Kondás Elemér sem kivétel ezalól természetesen, köszönhetően annak, hogy volt két-három félresikerült sajtótjékoztatója, interjúja, játékosának adott taktikai utasítása. Úgy tűnik páran már a teljesítményével, eredményeivel is összemossák ezeket a botlásokat, a kinevezésére ugyanis -szokásunkhoz híven- szép számmal érkeztek becsmérlő...
Olvass továbbÍgy épülhet a jövő csapata Diósgyőrben – a lehetséges irányok
Bármit akarunk is elérni a karrierünkben, elengedhetetlen, hogy legyen egy tervünk, amelyet kis lépésekre lebontva, hosszútávon kitartó, kemény munkával meg tudunk valósítani. A szurkolók többsége egyetért abban, hogy ilyen tervet, szakmai koncepciót az elmúlt szezonokban nem lehetett felfedezni Diósgyőrben. A kiesés felé vezető úton valószínűleg már azzal elindult szeretett klubunk, hogy nem jelölt ki egy jól körülhatárolható irányt, amelyet szem...
Olvass továbbHogyan juthatunk vissza azonnal az élvonalba?
Sokan sok helyen elmondták már, hogy az NB1-ben bent maradni sokkal könnyebb, mint az NB2-ből feljutni. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a másodosztályú bajnoki cím (vagy ezüstérem) begyűjtése egy egész szezon során fenntartott jó teljesítménnyel lehetséges csupán, míg egy kiesés elől menekülő csapat nincs minden hétvégén győzelmi kényszerben. Mi ezúttal kénytelenek leszünk olyan döntéseket meghozni, amelyek lehetővé teszik az...
Olvass továbbÉrtéktelen döntetlen: Diósgyőr-Honvéd értékelő
Újabb, történelminek mondható rangadó előtt állt ma is a csapat. Talán nem is hallottunk olyat, hogy egy szezonon belül 3 különböző meccset 3 különböző edzőpáros meccseljen le ugyanabban a párosításban, de Magyarországon bármi megtörténhet. A tét nem volt kevesebb, minthogy belátható távolságba kerüljön a 10. hely. A találkozó eleje az ismerkedős focival volt a legjobban jellemezhető. Mint amikor két csapat...
Olvass továbbA meccs embere: Malenica – Diósgyőr-MTK értékelő
A mai összecsapás ismét egy döntővel ért fel. A mezőny kezd elhúzni, a három pont elengedhetetlen lett volna a csapat számára. Viszont a vendég MTK sem nyeretlen kétévesekkel állt fel, így nem volt egyszerű a feladat. Amellett, hogy mi is elpuskáztunk lehetőségeket, Malenica bravúrjaira és a kapufára is szükségünk volt ahhoz, hogy legalább 1 pont Miskolcon maradjon. A csapat elkezdhette...
Olvass továbbMa már nem sikerült a varázslat: Ferencváros-Diósgyőr értékelő
A Mezőkövesd ellen elbukott 2 ponton nem volt idő túl sokat bánkódni. Ma a listavezető ellen kellett volna megmutatni, hogy tudunk mi jobbat is attól, mint amit a hétvégén nyújtottunk. Ez persze már elsőre sem hangzott könnyűnek, mint utóbb kiderült, ma már nem sikerült csodát tenni. Az első percek merőben eltérőek voltak a januárban látottaktól. Ugyan a Fradi kezdett aktívabban,...
Olvass továbbElvesztegetett lehetőség: Diósgyőr-Mezőkövesd értékelő
Ha eddig azt mondtuk, hogy a Budafok és az Újpest elleni is 6 pontos találkozó volt, akkor a mai összecsapásra talán a 9 pontos illene. A forduló kedvező sorsolása miatt egy győzelem az elmozdulást jelenthette volna az utolsó helyről. Ám, mint minden fontos meccs itt Diósgyőrben, ez sem a tervek szerint alakult. A városban a reggeli órákban még elég ködös...
Olvass továbbReménysugár, vagy hiú ábránd?: Fehérvár-Diósgyőr értékelő
A képlet egyszerű volt. Az eddig is halovány bennmaradási esélyeket kizárólag egy győzelemmel tarthattuk életben. A Fehérvár ideiglenes edzővel állt ki a meccsre. Mi papíron a legerősebb kezdőcsapatunkat pakoltuk fel a pályára. Mire volt ez elég? Az első perceket talán úgy lehetett a legjobban leírni, hogy a gödörben lévő Fehérvár egyszerűen nem hagyott minket játszani. Annak ellenére, hogy a másodedző...
Olvass továbbEgyre távolodó álom az élvonal: Újpest-Diósgyőr értékelő
A fontos meccseken hagyományosan gyengén szereplünk. A mai napon egy olyan mérkőzésnek néztünk elébe, ami gyakorlatilag a jövő évi tagságról is szólhatott. Vereség esetén beláthatatlan hátrány, győzelem esetén remény a csodára, a bennmaradásra. De mi lett a vége? Az első percekben helyzetek nélkül, de érezhetően mi voltunk a kezdeményezőbbek. Talán átérezték a játékosok, hogy ez a mai összecsapás meghatározó minden...
Olvass tovább