Tóth Franka a BEAC csapatától érkezik hozzánk, ennek ellenére sem a vezetőedző, sem néhány csapattárs nem lesz ismeretlen. A még mindig csak 19 éves kosaras hölgy, nagy várakozásokkal tekint a következő szezon elé. Vele beszélgettünk. -11 évet töltöttél a Vasasban miután váltottál. Jól döntöttél, hogy csapatot váltottál Budapesten belül? – Igazság szerint a Vasas is kínált szerződést, de nem tudtunk...
Olvass továbbKategória: Interjúk
Nagyon szeretek Miskolcon lenni
Kányási Veronika a harmadik szezonját kezdi meg az Aluinvent DVTK színeiben. Az átalakult keretben, valószínűleg alapemberként számít majd a még mindig nagyon fiatal játékosra, Földi Attila vezetőedző. Verával beszélgettem jelenről, jövőről és természetesen a Diósgyőrről. – Harmadik szezonod kezded majd a DVTK színeiben. Könnyű volt meghozni a döntést a szeződéshosszabbításról? – Nagyon könnyű volt, hiszen nagyon szeretek Miskolcon lenni. Úgy...
Olvass tovább“Megígértem a családomnak, hogy többet nem leszek őszinte” – Tomiszlav Szivics interjú
Harminckét év után legyőztünk a Fradit hazai pályán, Ligakupát nyertünk a már akkor is erős Videoton ellen, majd vitatott körülmények között, egy hajszállal elvesztettük a Magyar Kupa döntőjét, hogy aztán az Európa Liga selejtezőiben a harmadik körig jussunk. Ezeknek a sikereknek a letéteményese egyértelműen Tomiszlav Szivics volt, akit korában az elmúlt tíz év szurkolói álomcsapatába is beszavaztatok. Ezúttal a korábbi...
Olvass továbbAz ultrák másik arca
Sokan szeretnének valami hasznosat tenni a járvány miatti krízishelyzetben, de ezúttal olyan helyről jön a segítség, ahonnan senki nem várta. Nagy célokra rakják össze kis pénzüket a diósgyőri focidrukkerek, és kapaszkodjon meg mindenki: a fradisták is az ügy mellé álltak. Ha valaki nem járatos a szurkolói lélek bugyraiban, most nézhet, mint lufiárus a nyílzáporban: ugyan miért fogna össze két ellenséges...
Olvass továbbHogyan lesz egy focistából huligán? – Fekete Zsuzsa interjúja
Fanatikus és rossz fiú. Nem tagadja, hogy barátjával, az újpesti rapperrel, Curtissel valószínűleg egymásnak mennének egy Diósgyőr – Újpest csatában. Játék vagy véresen komoly harc a foci? Christian Cassano Budapest egyik legmenőbb helyén él, szép családja és biztos egzisztenciája van. Mégis Miskolcról álmodik. A diósgyőri huligánok egyik legismertebb képviselőjével beszélgettünk. C.C.: Az első fociemlékem, hogy apukámmal szurkolunk Hatvanban, Kabán, jártuk...
Olvass továbbShestakov: “A DVTK nem csak egy futball klub”
Középpályásunk, Szerhij Shestakov, teljesítményével nemcsak a hazai szakírók, hanem az ukrán médiának is felkeltette az érdeklődését. Az alábbiakban az ukrán zbirna.com szakportál által 2019. október 20-án publikált interjút olvashatjátok. A középpályás Szerhij Shestakov igyekszik kikerülni a magyar bajnokság kiesőzónájából csapatával, a DVTK-val. Az ukrán származású Shestakov már a harmadik szezonját tölti a magyar bajnokságban a DVTK csapatánál. Tavaly a piros-fehérek...
Olvass továbbTalálkozzunk Debrecenben
Medgyessy Dóra, az Aluinvent DVTK játék- és mókamestere. A mindig vidám és optimista játékos, éppen a megérdemelt pihenését tölti, de szakított néhány percet arra, hogy beszélgessen velünk a fantasztikus 3X3-as VB ezüstről, és a nyár egyéb izgalmas feladatairól. Világbajnoki ezüstérmesként köszönthetünk, hiszen Amszterdamban, történelmi tettet hajtottak végre azzal, hogy egy csodálatos menetelés után, a másodiknak járó éremmel térhettetek haza. Számítottál...
Olvass továbbA diósgyőriek megérdemelnék a sikereket – Novothny Soma interjú
2015. augusztus 19-én újabb magyar fiatal döntött úgy, ideiglenesen maga mögött hagyja légiós éveit, és Diósgyőrben mutatkozik be az NB1-ben. Novothny Soma az U21-es válogatott alapembereként érkezett Miskolcra, ahol góljainak köszönhetően hamar közönségkedvenccé vált, a szurkolók döntése alapján még az elmúlt 20 év álomcsapatába is bekerült (A csapat: Rados – Okuka, Lipták, Kádár, Husic – Elek – Gallardo, Fernando, Luque...
Olvass továbbEz jóval több, mint egy játék – Interjú Telegdy Zoltánnal, a DVTK e-sport szakosztályvezetőjével
A DVTK volt az első olyan sportegyesület Magyarországon, ahol elindult az e-sport szakosztály. 2017 nyarán alakult meg Telegdy Zoltán vezetésével a csapat, amely attól fogva folyamatosan fejlődik és bővül. A FIFA csapat már a legmagasabb osztályban szerepel, a többiek a szárnyaikat próbálgatják. A következőkben a jelenlegi helyzetről szóló interjút olvashatjátok. Zoltán, köszönjük, hogy időt szakítasz néhány kérdésünkre, melynek segítségével közelebb...
Olvass tovább“Még éhesebbek leszünk a sikerre!” – Láda Balázs interjú
A miskolci jégkorong elmúlt húsz évét nemcsak kívülről szemlélte, hanem szinte megszakítás nélkül benne élt. Bőven túl van az ötszázadik meccsén Jegesmedve dresszben, melyeken mindig biztos pontja volt a csapatnak. Láda Balázsnak tettem fel kérdéseimet, akit először az aktuális felkészüléséről kérdeztem. Ha jól számoltam a 20. felnőtt szezonodra készülsz. Hogyan maradsz motivált a sokadik felkészülésed során? Mennyi pihenésre jut időd az...
Olvass tovább